Mutasd

>> Esemény2013-01-05

Elég régen szerettem volna egy olyan autót, ami igazán jól megy. Erről többször beszélgettünk Marklarral, majd 2010. decemberében felhívott, hogy van egy eladó 155 2,5V6-s, amitől az ismerőse elég olcsón szeretne megválni, így az jó alap lenne az elképzelésekhez. Végül januárban elmentünk megnézni a XV. kerületbe. Sajnos szegény tényleg nagyon lelakott állapotban volt. Az alkuképes ár is jó lett volna, csak nem volt átíratva közben, pedig már kb. a negyedik tulajdonos használta. Mivel ezt kilátástalannak éreztem, így elálltam volna a vásárlástól, de akkor Marklar felajánlotta, hogy rendbe teszi a papírokat és ha nekem úgy jó, akkor majd tőle vegyem meg. Ha nem, akkor majd Ő kezd vele valamit. Így is lett és végül 2011. március végén megegyeztünk, majd május 15-én fizettem ki a paripát. (Meg még a nagy adok-veszekben vele együtt két 164-t is, melyek később cserealapot képeztek a szükséges alkatrészekhez.) Sajnos a balesetem miatt több hónapig nem tudtam vezetni, így egy barátom hozta el végül a XI. kerületből. Állítólag már akkor sem ment rosszul.

Amikor megvettem:
- rozsdafoltok és rohadások sok helyen
- szinte minden elem kisebb-nagyobb mértékben sérült valahol
- törött a jobb oldali tükör és az első vészhárító (konkrétan kuka)
- nem működött a szervokormány és a bal oldali elektromos ablak.
Lesz majd munka vele rendesen.

A motor:
2011. június 17.-én került kiszerelésre. Amit cserélni kellett: - röviden mindent. :-((( Nem csak a karosszéria volt oda, hanem a motor is. Teljes újjáépítés kellett. Új dugattyúk, új csapágyak, hengerfejek, szelepek, stb. Ezen kívül még fel kellett újítani a generátort és a zárlatos önindítót is. Plusz egy teljesen új komplett kuplung szett is kellett, bár ez még mindig nem az igazi.
A váltó:
Az egyetlen, amihez - most - nem kellett hozzányúlni. :-)))
A futómű:
Sajnos itt is mindent cserélni kellett, ráadásul a hátsó hidat kompletten. Plusz új lengéscsillapítók és rugók lettek beépítve.
A karosszéria:
2011. június 25.-én került a karosszériáshoz. A valóság rosszabb volt, mint amire számítottam a látottak és a várhatóak alapján. A tető, a padlólemez, a nyúlványok és az "A" valamint a "B" oszlop kivételével, szinte semmi sem volt menthető. A teljes hátulja szét volt rohadva.
Még szerencse, hogy Marklar elég sok bontott 155-s elemmel rendelkezett, így egy pár Bp.-Érd-Bp. túra után meg is lettek a megfelelő karosszéria elemek a javításhoz.
Ezúton is köszönöm neki, hogy sokszor kisegített alkatrésszel.

2012. március 06. Elkészült a fényezés.
A szín kérdése sokáig nyitott volt. Először meg akartam tartani az eredeti feketét, majd felmerült a szürke ötlete, de mivel olyan már volt, ezért hallgattam a szebbik felemre, hogy ha buli autó, akkor legyen a színe is egyedi. Igaza volt. :-)))

2012. április 19.-én végre bekerült a motor a karosszériába.

2012. május 29.-én motor első indítása. Szépen jár. :-))) Km.: 228.395.

2012. augusztus 16. felkerültek a matricák.

2013.
Bőven lesz még mit tenni idén.
Végre van fekete belső kárpit, csak még ki-, illetve be kell szerelni.
Aztán ...


(Érdekességként pár kép az autó jobb hátuljának az átalakulásáról.)