Tagok >> Piritu - 1.000.000 >> Spider / GTV 2,0 TS "Pók" >> Blog
- Típus:Spider / GTV 2,0 TS "Pók"
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:1998
- Színe:Fekete
Ma olajcserére megyünk Csörihez, úgyhogy kicsomagoltam a Pókot.
Kapott egy külső mosást a tél pora ellen. A kerekeket felpumpáltam, a gumis szerint is lassan csere érettek. Átnéztem a motorteret, folyadékokat, majd teletankoltunk.
Belső tisztítás majd a hét végén.
110 km kocsikázás után megérkeztünk Várpalotára, ahol a szokott színvonalon megtörtént az olajcsere. (Selenia Racing 10W60 + gyári szűrő) Egyedül Pista nem volt barátkozó kedvében, de a végén kiderült, hogy csak azért, mert a kajáját várta. Evés után helyreállt a barátkozó kedve.
A csere közben átvizsgálásra került a Pók alja, csak a kézifék kötél volt kiugorva a tartóból. Visszakerült. Az első futómű is átesett egy rángató pados vizsgálaton. Minden rendben.
Az olajszivárgás olyan minimális, hogy nem érdemes vele foglalkozni. A váltó illesztésénél látszik, hogy izzad, de ennyiért nem érdemes szétszedni.
A levegőszűrőt elhoztam, majd itthon teszem be, mert a környezetével terveim vannak.
Km óra állás: 166.153
Odafelé pár percre kisütött a nap. Gyorsan megálltam tetőt nyitni, így kb. 5 km-t sikerült is megtennem.







0
548
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Alfa történelem, híres ...
- Forma-1
- Spider
- Filmek
- 155
- Alfa tuning
- Zenebutik
- AlfaCity 2025 - július ...
- Adok-veszek
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV