Mutasd

>> Egyéb2007-08-26

Most, hogy 4 hónapja van nálam az autó, kicsit elgondolkodtam. Úgy tűnik nem tudtam felnőni ehhez az autóhoz csak 4 hónapi birtoklás után. Most kezdtem el csak szeretni, de úgy isten igazából.
Amikor megvettem, a barátaim gratuláltak hozzá és mondták, hogy most biztos örülök. Mondtam, hogy boldog vagyok, hogy végre egy QV-m lehet, de nem tudok neki örülni. Ennek az volt az oka többek között, hogy féltem az átiratástól. Kettős átiratást kellett csinálnom és semmit nem tudtam róla, féltem, hogy valami baj lesz. Hiába nyugtatgattak többen is, hogy semmi gond nem lesz, mégsem hittem el. Aztán szerencsére mindenfélre kérdezősködés nélkül átírták az autót. De ekkor már túl késő volt és amikor kiléptem az Okmányiroda ajtaján és beültem Alfonzóba, még akkor sem tudtam igazán örülni neki. Jó volt ránézni, büszke voltam rá, de valahogy mintha csak egy autó lett volna. Megaztán a többiek hipe-olása is némileg elmaradt, sőt, volt aki azt mondta, hogy meg fogom még bánni, hogy QV-t vettem. Kezdtem azt hinni, pontosabban elhinni, hogy szar autót vettem.
Pár hete sikerült úgy igazán beleszeretni. A formájába, a bőr üléseibe, a hangjába, mindenébe. A Rábaringen az ovál pályán megmutatta, hogy mit tud és nagyon elégedett voltam. Nem hittem el róla, hogy képes lesz 170-nel bevenni a kanyart és sikerült neki.
Most érzem úgy, mintha tegnap hoztam volna el Remeteszőlősről az előző gazdájától. Most örülök neki annyira, mint amennyire akkor, abban a másodpercben, vagy attól a másodperctől kellett volna, hogy kezembe adták a kulcsait. Holott ez már négy hónapja volt. Mintha kiesett volna négy hónap.