Az Alfa Amore tagjai már tavasztól AlfaCity-t várják, egyre több komment és Facebook-poszt szól arról, ki hogyan készül AlfaCityre. Idén kicsit nehéz volt kitalálni, mennyien érkeztek majd, hiszen az Amorén mindössze 266-an jelentkeztetek, de a rendezvény weboldalán 331-en megvásároltátok elővételben a jegyeteket. A Facebookon viszont több mint 1600-an jelentkeztek az eseményre, így nem igazán tudtuk szervezőként, hogy melyik adatra támaszkodjunk.
Úgy indultunk neki, hogy a tavalyi nagyságrendre számíthatunk, amikor több mint 800 Alfa Romeo érkezett AlfaCitybe. Aztán valamikor kora délután, amikor már közeledtünk a 900-hoz, tudtuk, hogy ez ismét rekord lesz!
Idén új módszert vezettünk be az Alfa Romeók megszámolására: a beléptetőkapunál sorszámozott matricát ragasztottunk a szélvédőkre. Délután 5 órakor adtuk ki az utolsó sorszámot, a 915-öst, onnantól nem számoltuk tovább.
Programjaink hivatalosan délben kezdődtek, amikor Világi Péter, a műsorvezetőnk köszöntötte az alfásokat, majd körbekalauzolta őket a kiállítóink standjain.
AlfaCity idén új kiállítókat is fogadott. Azt gondoltuk, hogy az olasz motorok nem lesznek idegenek senkinek, és talán valaki pont itt kap majd kedvet a robogózáshoz, vagy a motorozáshoz. A Piaggio-csoport standján bemutatkozott a Vespa, az Aprilia és a Moto-Guzzi, mellettük pedig a Ducati hazai márkaképviselete mutatta be kínálatát. A Piaggio jóvoltából egész nap egy Ave AlfaCity-tuktuk ingyenesen vitte körbe a vendégeket a rendezvény területén.
Bár Marco Fazio, az Alfa Romeo klubéeltért felelős managere idén egyéb munkái miatt nem tudott eljönni, azért nem maradtunk olaszok nélkül: a padovai Registro Alfasud egy első generációs Alfasud Sprinttel, egy 33 Sportwagonnal, valamint a tavalyról jól ismert állami rendőrségi 156-os Alfával vonult fel. Érkezett viszont egy másik olasz klub is: a Stile Alfa Romeo Rómából, illetve Triesztból két Alfa 75-össel képviselte magát a rendezvényen. De tiszteletüket tették alfások Bulgáriából, Romániából, Szerbiából, Horvátországból és Szlovákiából is.
Olasz autós ünnepkként a motorok mellett az autók terén is igyekeztünk nyitni: a Maserati Wallis egy Ghiblit és egy Granturismot hozott el, de a márka rajongói régebbi Quattroportékkal, Ghiblikkel, Biturbókkal is megjelentek. Nem volt hiány Ferrariból sem: egy Mondial kabrió, valamint egy California is megfordult AlfaCity főterén. Mellettük nem hiányozhattak a Lanciák sem: a deltások szép számban, öten is képviseltették magukat.
A tavalyi hibából tanulva idén sokkal szigorúbban vettük a programfüzetek, és ezzel a tombolaszelvény osztását. Az eredményhirdetésen furcsa tapasztalat volt, hogy az elővételesek közül sokkal többen elmentek már, mint a tombolások közül, bár a kettőnek van közös halmaza.
Pedig ekkor került sor AlfaCity egyik legmeghatóbb pillanatára: egyik tagunk, a szombathelyi Sóskúti Andris (Blade159) több száz alfás előtt a színpadon kérte meg barátnője kezét! Evelin természetesen igent mondott! Az Alfa Amore itt is gratulál Nektek! :)
És most pár szó a jövőről. Tudjuk, hogy sokan vagyunk. Tudjuk, hogy a hely korlátozott. Tudjuk, hogy ebből voltak idén gondok. A lehetőségekhez képest igyekeztünk megoldani a helyzetet. Ha valamin, akkor jövőre ezen mindenképpen javítunk, hogy méltóképpen tudjuk ünnepelni a Giuliát, amelynek hazai bemutatója reményeink szerint AlfaCityben lesz majd, 2016 nyarán. Várunk Titeket jövőre is!
AlfaCity hivatalos fotósa: Dekka (Flat Four Photo). A teljes albumot itt találjátok.