2014-05-11

XV. Alfa Amore Pókerverseny

Új helyszínen fejeződött be a 15 játékból álló pókerversenyünk. Az összetettben Szözsi győzedelmeskedett.
Események >> 2014  

Elérkezett a 15., mindent eldöntő pókerversenyünk is. A rendezvényre nagy erőkkel készültünk, ugyanis kedvenc pókertermünk, a Doyle ismét bezárt. Hudini segítségével rátaláltunk az Euro Poker Clubra, ahol nagyon örültek nekünk, és az eddigi talán legjobb szervezéssel fogadtak minket. Sajnos a beharangozók és a sok jelentkező ellenére csak 14-en indultunk el a versenyen, talán most voltunk a legkevesebben.

Az Alfa Amore ismét Málnacukor féle, pókernyalókákal készült, amiből minden résztvevő kóstolhatott, sőt a pókerterem dolgozói is kaptak. ajándékba.

Mivel a versenyt talán az látta legjobban, aki meg is nyerte, következzék Jack beszámolója:

"Azzal kezdeném, hogy a XIV. amore pókeren egy óriás betlit húztam, enyém lett a lófej, így legalább megtapasztaltam a mennyt és a poklot is. Nem is írtam róla blogot, akkora csalódás volt számomra. A gyors kiesésemet akkor annak tudtam be, hogy a 7-es asztal 2-es széket húztam, ami pókeres közegben (7;2) a legrosszabb kombináció (nem mellesleg egy ellimpelt KK szettesedett le a floppon az én 2-es szettemmel szemben, ami még pókerré is alakult, hogy igazán fájjon). A mostani játéknál is sikerült ugyan ezt a helyet kiválasztanom, ami komoly nyomást gyakorolt rám. Az első óra ennek fényében borzasztóan gyászosra sikeredett. Már alig volt zsetonom, mivel pocsék lapokat kaptam, ha partiba mentem, vagy legyorsultak, vagy el sem talált a lap. Az egyik osztó mondta is, hogy a végén kellenek a jó lapok, ne izguljak még. Akkor ez nem volt számomra megnyugtató, kapaszkodtam az asztal szélébe sokszor, hogy ki ne essek. Próbáltam érdeklődni, hogy el tudok-e ülni innen, de nem lehetett.

Viszonylag gyorsan kialakult a döntő asztal, így újra helyet kellett húzni, ahol már az 1-es szék lett az enyém, Halesz pedig megnyerte az én helyemet. A sors fintora, hogy Halesznak viszont bejött a hely, és szépen elkezdett mellettem épülni. 

A döntő asztal a lányoknak köszönhetően nagyon jó hangulatban kezdett. Szalamandra és Timpiri jól elszórakoztatták magukat és minket is, az "úristen, rám hívtak" című felkiáltással pedig végképp kitört a röhögés! 

A feszes játéknak köszönhetően szépen gyarapodtam, majd próbáltam kicsit erősködni is, ami nem mindig volt sikeres. Ennek ellenére mikor Gyuszkót kiejtettem buborékként, rájöttem, hogy bőven chipleader vagyok, nem kell nagyon izmozni. A végjátékban Zolival meccseltünk, ahol szépen csipegette a zsetonomat, addig amíg végül közel fele-fele nem volt a zsetonmennyiség mindkettőnknél. Mindketten be voltunk feszülve(én mondjuk jobban), a vakszint a zsetonkészletünkhöz képest alacsony volt, kinézett még legalább egy óra játék ebben a formában. Felajánlottam egy felezést a pénznyereményre, amit Zoli elfogadott, így a kupáért tudtunk meccselni. Pár körön belül egy ász párral allin tudtam hívni,amivel majdnem az összes zseton átjött hozzám. Egy BB maradt neki amit a következő partiban (4;7s vs. T;7o) el is nyertem. 

Az új hely nekem szimpatikus volt, nem láttam az a sok pókertermi kannibált, akik állandó vendégei az ilyen helyeknek. A társaság is nagyon jó volt, mondjuk hiányoltam a kemény magból pár embert, akik szintén állandó résztvevői az amore póker versenyeknek. 

Remélem a következő versenynek újra maximális létszámmal és hasonló hangulattal tudunk nekimenni."
 

A 15. versenyünk különlegessége volt még, hogy a 14 korábbi verseny összesített pontversenyén vezető négy tagunkra vadászatot írtunk ki, hogy megnehezítsük a dolgukat. Az őket kiejtők pedig díjat kaptak.

A verseny végeredménye:

14. Blacky (Szözsi ejtette ki) - a lófej új gazdája őszig! :)
13. Toboz
12. Geri (Csukardi Gyula - Jack vendége ejtette ki)
11. Szözsi (Hudini ejtette ki)
10. Tóth Attila autoglym
9. Szalamandra
8. Halesz
7. mike (Csukardi Gyula - Jack vendége ejtette ki)
6. Hudini
5. Imhotep
4. Csukardi Gyula 
3. Timpiri (és egyben legjobb női játékosunk)
2. Zoli
1. Jack

 

Az összesített pontversenyünk végeredménye:

Szözsi 49 (nyereménye egy trófea, egy Alfa Romeo kardigán, az Alfa Amore felajánlásában, és egy AutoGlym ajándékcsomag)  
Gerissimo 46 (Parfümszett az Illatfelhő felajánlásában és AutoGlym ajándékcsomag)
Mike 45 (Autoglym ajándékcsomag)
 
 
Blacky 41
Hudini 30
Gabcsi 25
Nagy Zoli (Bazsi vendége) 25
Jack 24
White Lady 21
Csukardi Gyula (Jack vendége) 19 
Diny 18
Willy 18
Dóri (Gerissimo vendége) 17
Fábry "Hondás" Péter (Rita vendége) 16
Timpiri 16
Niki 15
Avion 15
Halesz 14
Tipoatti 13
Tóth Attila (AutoGlym) 13
Imhotep 12
Jarlaxl 12
Toboz 12
Szalamandra 12
Finucci 11
Imre Zoli (véletlen vendég) 10
Ati (Szözsi haverja) 10
Baby 10
Povizoli 10
Zori 10
Kraszy 9
Rolibaba 9
Gyozi155 9
Zsolt (Gabcsi vendége) 8
Bazsi  8
Sly (B@rney vendége) 8
Tica 8
ALFArkas 7
Brigi (RicS vendége) 7
Edit (Avion vendége) 7
Andy 6
Ystuc 6
Attie 5
Borsos Tamás (Mike vendége) 5
Gegee 5
Gyuri (Halesz vendége) 5
NaTo 5
Oláh Dávid (amorés testvér) 5
Bence (Szözsi vendége) 4
AdamGT 4
Adri (amore tag vendége) 4
Giulio (olasz versenyzőnk) 4
Pozsi85 4
B@rney 3
Runyi (amore tag vendége) 3
Tóth Attila (Tinamu vendége) 3
Drapál (Szözsi vendége) 2
Totti 2
Bucsu Balázs (Autoglym vendége) 1
Jucus (Haro vendége) 1
Szebi (amore tag vendége) 1
 
Pókerversenyünket ősszel folytatjuk. Addig is a topikba várjuk véleményeteket arról, hogy mivel lehetne jobbá tenni a versenyt! Előre is köszönjük a javaslatokat!

Kapcsolódó topic: