A nyári kirándulgatások, AlfaCity és egyéb autózgatások után egy nagykanizsai út alkalmával észleletem, hogy nem akar a motor 2500-as fordulat fölé pörögni, majd visszafelé már annyit sem. Itt a fórumon kiderült, hogy mi lehet a baj -komplett üzemanyag rendszer ellenőrzés- , de hirtelen még augusztus 20.-án be kellett szaladnom a városba, ám sajna hazafelé már nem szaladgáltam... sőt, csak poroszkáltam némi füstöt okádva, majd fulladozva... leállva, újra indulva, megint leállva és így tovább... hazavergődtem. Hála Jorjie fényképes útmutatójának, úgy döntöttem, hogy rögtön az üzemanyagtartályban elhelyezkedő egységgel kezdem, mely magában foglalja az első szűrőt és az üzemanyagszint jelzőt is. Kisebb nehézségek árán ki, ill. szétszereltem és rögtön ráleltem a főbűnösre, ugyanis totálisan el volt dugulva minden! Csoda, hogy egy kicsi nafta át tudott azon a sok trutyin jutni, hogy még hazaérjünk, de szerencsére sikerült. Mindent kitisztítottam, majd összeraktam és természetesen minden a legnagyobb rendben működik, sőt... az alapjárati fordulatszám kissé meg is emelkedett. Nyilván az egyre szottyosodó trutyihalmazon keresztül egyre nehezebben jutott át az olaj, hogy táplálja a kicsikét. Ennek is utána nézek. Jó kis szereléssel telt az augusztus 20., de azért estére odaértünk a tüzijátéknéző helyünkre! :)
203000km
(axiál) -belső 1.1 2. 2./futómű 2.2 2016.tc ablaktörlő abrocs abroncs ac18 ajtó ajtókárpit akkumulátor alapjárat autóvillamosság állítás átírás bak beázás bowden csapágy csomagtartó csomagtérajtó disznóvágás ellenállás előtét első f1 fék fékbetét fékrásegítés féktárcsa felni féltengely fűtés fűtéscsap fűtőradiátor futómű futóműállítás gázrugó generátor géptető gumi gumiszőnyeg gyertya gyöngyösi gyújtás hang hátsó hátsófék hátsólámpa hengerfej hűtés hűtő izzítógyertya izzó jobb karosszéria kárpit kiegyenlítő kipufogó kitámasztó kkl km kocc kokas kormány kormánymű kormányösszekötő kód külső kuplung lengéscsillapító lengőkar lökhárító mende mende1.2 mende1.3 menetfény méter motor motorháztető motortartó műanyag munka munkahenger nappali nyári olajcsere olajhűtő olajhűtőcső önindító pollenszűrő pótféklámpa rádió rögzítőelem rugó stabilizátor szelepdekli
>> SzervizAlfa 146 1.9 td, Bözsi // 2014-08-20