Mutasd

>> Egyéb2010-03-26

Az Alfa Romeo 33 típus születésénél nagy nevek játszottak közre. Először is ott a névadó, a Tipo 33, amely a maga korában sikeres versenyautónak számított.

Azután a közvetlen előd, az Alfasud, akitől a frontkerékhajtást és a boxermotort örökölte. És természetesen a mester, Pininfarina, aki az egészet egy modern, látványos külsőbe csomagolta.

Ezek fényében nem volt nehéz megítélni hogy az autó fényes karrierre számíthat az autópiacon. Ez volt az első olyan modell az Alfa Romeo gyár kínálatában, melynek egyes modellváltozatai (Ti, QV) már sikeresen vették fel a harcot a kategóriájukon belül a különféle gyárak Gsi, Gti, valamint RS3 típusjelzésű csúcsmodelljeivel.

A 33-ast egy furcsa koncepció értelmében mindig is csak 5 ajtós illetve kombi változatban gyártották, 3 ajtós kupé sosem készült belőle.

Külön említést érdemel a később Giardinetta néven ismert SW változat (azaz kombi) melyet a Pininfarina Stúdióban terveztek utólag, illetve az állandó összkerékhajtásos P4, mely technológiát a Subaru cégtől vettek át.

1985-ben jelentek meg a nagyobb teljesítményű, extra felszereltségű, dupla karburátoros csúcsmodellek, melyek a Tourismo Internazionale, Quadrifoglio Verde és Quadrifoglio Oro neveket kapták.