Mutasd

>> Egyéb2013-11-11

Hát a bontó nem jött be, a Sud és Sprint kábelei köszönő viszonyban sem voltak egymással, bár ebben valószínűleg közrejátszik az évjárat is. Színhelyes kábelt nem sikerült szereznem a városban, egy helyen mondták azt, hogy rendelni legalább tudnak, de ők is csak 100 métert. Nekem meg kell kb 30-50 centi. Úgyhogy bementem a legközelebbi bontóba, hogy van-e olyan ócska kábelkorbácsuk amit nem sajnálnak ha szétvágok. Rámutattak egy autóra, hogy abban tárolják. Az autóban volt kb 1 méter magasságban mindeféle kábel, ebből az alsó fél méter csupa sár volt. Elment 40 percem azzal, hogy a 3 x fél méter különféle színű és megfelelő vastagságú kábelt megtaláltam és kifejtettem a kötegekből. Este otthon ráforrasztottam az új sarukat és bepattintottam a csatlakozójába. Ez jó kis munka lesz, ha még sok ilyen sérült kábelszakaszba botlok...

 
>> Egyéb2013-10-27

A múlt hétvégén kitoltam a garázsból az autót, lemostam és nekiálltam a kábeleknek. Széthúztam a csatlakozókat, lerajzoltam őket, kiszedtem az összes kábelsarut. A műanyag csatlakozókat elmostam és kiszárítottam. Pici réz drótkoronggal dremmellel lepucoltam az összes csatlakozót, a biztosítéktáblát, reléket, egyebeket. A kábeleket is átdörgöltem kontaktsprés ronggyal. Összeraktam újra a csatlakozókat, összedugás előtt természetesen kaptak kontaktsprét. Találtam néhány sérült kébelt, szerencsére mind csatlakozó mögött volt rossz. Ebből párat tudtam pótolni a padlásról, a hiányzókat megnézem bontóban, amit nem tudok pótolni, ott veszek színhelyes vezetéket és nekiállok forrasztani újat.
Ennél többet előzetesen nem tudok tenni.
Közben a szerelő nekiállt (volna) az autónak. Rögtön az első percben elakadt. A féknyeregbe is bement a galvanizáló folyadék és nem jön ki polírral, hónolni vitte. A fékdugattyúkat meg polírozni kell. Holnapra lesznek ezek készen, remélem más nem jön közbe és neki tud állni.

 
>> Egyéb2013-10-18

Kivittem az utolsó marék hiányzó alkatrészt a galvanizálás után. Azt mondta hétfőn nekiállnak. Holnap kitolom az autót, szétszedem és kitisztítom az összes elektromos csatlakozót. Legalább kontakthibákkal ne kelljen szívni.
Nagyon szurkoljatok nekem!

 
>> Egyéb2013-10-15

Szerdán kicuccoltam. 5-re kiértem, 7 után még túrtuk az alkatrészeket és leltároztunk. Pár csavar és alátét hiányzott, ezeket a régi helyi alfás beszerzési forrásomtól megkaptam ajándékba. Elvittem galvanizálni, hétfőre ígérték, persze most először megcsúztak és nem készült el. Majd csütörtökön újra nekifutok. Pont a kézifék alkatrészek nem készültek el, pedig ugye azzal kezdené az összerakást.

 
>> Szerviz2013-10-02

Felhívtam az új szerelőt és igent mondott! Jövő szerdán átviszem a váltót és a fékeket. Péntekre lesz fuvar a motorra. Abban maradtunk, hogy ezek kicsi helyet foglalnak, felesleges az elején vinni az egész autót. Ha ezeket összerakta akkor elvisszük a kasznit és beemeli. Úgy szeretném elhozni tőle, hogy az autó a saját erejéből megy fel a trélerre.
Szurkoljatok!!!

 
>> Egyéb2013-09-30

Elfogyott a türelmem, elpakoltam mindent haza. Nem értem a szerelőt, hónapokig hozzá sem nyúlt. Mi a francért nem lehetett azt mondani az elején, hogy nem tudja vagy nem akarja megcsinálni. Neki sem kellett volna kerülgetnie az alkatrészeket, meg én is kereshettem volna valakit aki megcsinálja. Évekig hozzá hordtam a két járós autónkat, soha egy fillért nem alkudoztam. Most akkor megérte neki, hogy egy plusz autó szervizelése helyett még elveszített másik kettőt?
A múlt hét végén megnézte egy másik szerelő, szerdáig ad választ, hogy elvállalja-e. Hát nagyon kíváncsi leszek...
Majd beszámolok róla.

>> Egyéb2013-07-08

Az ember mindig azt hiszi, hogy ennél lejjebb már nincs, de mindig van. Egy ismerősöm elvitte a trafó hűtőbordát és egy alu csövet eloxáltatni, hogy szép legyen. Ő maga ajánlotta fel, hogy úgyis viszi a saját cuccait. Hát több mint 2 hónap után kaptam vissza úgy, hogy hozzá sem nyúltak...
A szerelőm is csak hümmög, már nem is mond semmit. Az a baj, ha keresek másikat ott sincs garancia semmire, ezt meg már ismerem 7-8 éve. Nem értem, nem szívességet kérek, hanem ki akarom fizetni, csak álljon már neki.

 
>> Egyéb2013-06-25

A legutóbb a beltérnek estem neki, jelentem haladok. Az ülésvázak festve, a rugók galvanizálva, minden összerakva. A mozgó részek elmosva, újrazsírozva. Az üléskárpitokból összeválogattam a legjobbakat, a hátsó zöldkockás részekhez nem is kell nyúlni, pöpecek. Az elsőhöz szereztem textilsprét, kimaszkoltam a zöld részeket (szerintetek ez mekkora szopás?) és megfújtam. Elég jól néz ki, remélem tartós is lesz. Persze nem tartott ki a flakon, rendelni meg nem sikerült. Ahol van neten, ott vagy nem válaszolnak, vagy készlethiány van. Ahol van a valóságban, az Pest és nem postáznak....
Közben a szerelő szólt, hogy vigyem át a váltót is hozzá, remélem össze is rakja, nem csak nézegetni akarja :-) Hétvégén ha jó idő lesz kitolom a garázsból, lemosom és nekiállok az elektromos csatlakozók tisztításának.

 
>> Egyéb2013-06-25

Mechanikai téren megmerevedtek a frontvonalak, 4 hete mindig a jövő hétre vállalja a szerelő... De a kárpitos elkészült egy munkájával és következő előtt szétszedte az üléseimet. Hétfőn hazahoztuk, kipakoltuk az udvarra és leszakadt az ég. Annyi időm volt, hogy egy gumimatracot dobtam a kupac tetejére és berohantam a teraszra. Fél óráig néztük a zuhogó esőt, utána mire elállt, beesteledett és csak behordtam válogatás nélkül. Már említettem egy előző posztban, hogy jó pénzt fogok keresni aszály idején a helyi gazdáktól, hát egyre biztosabb vagyok a dologban. Ez az autó ha kimozdul a garázsból akkor leszakad az ég...
Két komplett belsőből sikerült annyi zöldkockás anyagot menteni ami talán elég lesz egyhez. A fekete és a műbőr azért könnyen pótolható. Kimostuk a zöld kockás részeket, ne tudjátok meg mi volt benne... 30 év mocska azért nem semmi. Az első 5 áztatóvíz tök fekete volt, a következők már valamennyire átlátszóak. A mosás után már egészen kultúráltan néznek ki.
A kárpitos benézte és két jobbos ülésvázat adott, még szerencse, hogy kiterítettem az udvarra az egészet átnézéskor. Kiderült, hogy van 3 jobbos és egy balos ülésem. Szétkaptam az egy szem balost is. A rugókat savazom, holnap mennek galvanizálóhoz. A keretet hétvégén tisztítom, rozsdátlanítom, festem. Elhozom az ülés műanyagait, összeválogatom a legjobbakat, ha karcosak kipolírozom őket. A műszerfalat csak mosni kell elvileg.
Ha ebben a tempóban haladunk a nyár végére összeáll az egész és lesz egy csomó időm a januári OT vizsgáig a finomításkora.

>> Szerviz2013-03-21

Hát nem így terveztem. Elkészült a horpadás kijavítása, de szólt a szerelő, hogy átszervezték a hétvégéjét, nem fér be hozzá az autó. Az udvarára nem akartam kitenni, a festőnél nam maradhatott, így hát jobb híján hazahoztuk. Az egy plusz út árát nekem megéri, hogy ne aludjon 1-2 hétig a szabad ég alatt.
Amúgy találtam egy új bizniszt. Esőcsináló varázsló leszek. Ha ez az autó kidugja az orrát a grázsból, akkor garantált az esős idő. Aszályos nyarakon betegre fogom magam keresni vele, amikor a gazdák könyörögni fognak egy kis esőért :)