Mutasd

>> Esemény2013-03-30

Mivel felszáradtak az utak, úgy döntöttem, hogy itt a tavasz. (7 fok)
Akku bekerült a Pókba. A tartót és a környékét sajnos kicsit megviselte a sav kipárolgása. (Ősszel lecsúszott a szellőztető cső.) Egyenlőre letakarítottam, de egy kis rozsdamentesítés és festés nem fog ártani neki.
Még egy utolsó olajszint ellenőrzés. Olaj tiszta és maxon van.
Szóval gyújtás rá, pár mp várakozás és indítás Ahogy kell, pöcc-röff.
Mindezt 100 azaz száz nap állás után!
Még a vezérlésmódosítónak sem volt hangja, pedig néha már hallani véltem tavaly.
Irány az autómosó, majd a kút, hogy a keréknyomást ellenőrizzük.
Érdekes, a két hátsóban egyformán 2,1 volt a 2,7 helyett, elöl 2,5 a 2,9 helyett. Alvás előtt mindegyiket 0,2-vel túlfújtam. de lehet, hogy csak a kis kínai szivargyújtós kompresszor mérője kukás.
Az új fék fog, ahogy kell, a jobb első kerékben csendben van az új csapágy, ahogy kell, nem kopognak az új stabszilentek, ahogy kell, és csendben vannak a frissen kent is csuklók, ahogy illik.
Már csak a motorháztető érzékelőjét kell megreparálnom, hogy stabilan kapcsoljon. Néha úgy érzi, hogy nyitva van a tető.
Az a hang, amit 4000 felett ad a TS még mindig hátborzongató.
Érdemes volt dolgozni a télen...