Jól szerepltek az Alfák az idei első ETCC futamon

2004-04-04  Teddy
Az idén az olaszországi Monzában vette kezdetét a 2004-es Európai Túraautó Bajnokság (ETCC).
Hírek >> 2004  

Arról, hogy az Alfa Romeo és a BMW rivalizálása ott folytatódott, ahol az előző évben befejeződött, már a versenyt megelőző hivatalos teszteken meggyőződhetett mindenki.

Az időmérő edzés alapján az első futam első három rajkockáját foglalhatták el Alfák Farfus, Giovanardi, Tarquini sorrendben, őket pedig a legnagyobb ellenfeleik, a BMW-s testvérpár Jörg és Dirk Müller követte.

A rajtot követően Dirk és Jörg Müller vette át a vezetést, nagyobb előnyre azonban nem tudtak szert tenni, a szervezők ugyanis egy baleset miatt behívták a Safety Cart. A 11. helyen autózó Salvatore Tavano és Carl Rosenbald csúnya balesetet szenvedtek. Tavanot később kórházba szállították.

A biztonsági autó kiállását követően a Lesmo kanyarban először Farfus és Tarquini, majd Prialux és Giovanardi is elment Jörg mellett. Az ötödik kör első kanyarkombinációjában Dirk Müller mellett is elmentek az Alfák, először Farfus, majd a Lesmo kanyarban Tarquini, az Ascari kanyarban pedig Giovanardi is megelőzte a BMW-s pilótát.

Ezek után Tarquini és Giovanardi vívott egyet a második helyért. A Parabolca kanyarban Fabrizio erőszakosan ugyan, de megszerezte a második helyet, Tarquini azonban még a verseny leintése előtt visszavette azt.

A kockás zászló tehát három Alfa Romeót intett le az első három helyen. A legnagyobb meglepetés kétség kívül Farfus győzelme, hiszen a fiatal brazil pilóta idén került az AutoDelta csapathoz.

A második futamban a fordított rajtsorrend miatt az Alfák az utolsó három melyről rajtoltak. Giovanardi és Tarquini ismét talált alkalmat a versengésre, ennek köszönhető, hogy az Ascari kanyarban Tarquini elhagyta a pályát és a gumifalba ütközött, Giovanardi csak később kényszerült feladni a versenyt. A második körben Jörg Müller került az első helyre, miután megelőzte az addig vezető Coronelt. Természetesen a testvér Dirk sem tétlenkedett, Diefenbacherrel vívott a harmadik helyért. Coronel egyre lejjebb csúszott a mezőnyben, Dirk és Prialux is megelőzte őt. Prialux olyan keményen támadta a BMW-s Dirket, hogy az már képtelen volt tartani pozícióját, így a német visszacsúszott a harmadik helyre, Prialux pedig a második helyre jött föl. Eközben a fiatal Farfus is folytatta a felzárkózást, a hatodik helyen járt a harmadik körben.

A hatodik körben aztán Farfus beérte a Prialux-D. Müller párost, majd egy körrel később nagy csaták után a La Roggia kombinációban sikerült a németet megelőznie. Mindeközben a vezető Jörg Müller hatalmas előnyt szerzett.

Az utolsó két körben bár történtek látványos támadások, az eredmény már nem változott, így a második futamot Jörg Müller nyerte, a második helyen Andy Prialux, a harmadik helyen pedig Augusto Farfus végzett.

Az Alfa Brazil versenyzője két verseny után vezeti a tabellát, mellyel 100%-osan bizonyította, hogy helye van a csapatban. Reméljük, hogy a következő versenyek az Alfa két bajnokának is több sikert hoznak majd, és nem a rivalizáláson múlik majd a pontszerzés.

Írta:
Tedi