droberto - főkép
>> Tuning és extraAlfa 159 SW 1.9 JTDm Distinctive Novitec // 2012-06-01

Mivel a csomagtartó viszonylag jól ellátott tároló rekeszekkel, és azokba sok mindent el lehet helyezni, ezért többször előfordult, hogy nem tudtam mit hol kell keresni. Ennek most véget vettettem azzal, hogy a rekeszek ajtajára elhelyeztem a bennük rejlő tárgyak piktogrammját (1-12. kép).
A piktogrammok saját készítésűek. Ha valaki kedvet kap hozzá és szeretne ilyet, az jelezze és szívesen átküldöm őket PDF-ben. Csak ki kell nyomtatni öntapadós matricára, kivágni, majd felragasztani őket a kívánt helyre.

Néhány héttel ezelőtt, a központi kijelző kiírt egy a parkolóradarral kapcsolatos hibát.
Kiolvasás után megtudtam, hogy mi is a hiba oka.
A hiba kód:
1: C1006 - Bal első belső érzékelő. A hiba oka, hogy a vezérlő nem kapott jelet a szenzortól.
Pont arról az érzékelőről beszélünk, amely megvételkor – feltehetőleg egy apró koccanás következtében – be volt csúszva, és amit az első lökhárító levételkor helyre tettem.
A gyanúm az volt, hogy az érzékelő csatlakozóját figyelmetlenség következtében kimozgattam.
Az új Scudetto beszerelésekor, ismét le kellett vennem az első lökhárítót, és a lökös stekkerek szétbontásakor szembesültem az APS csatlakozájának oxidációjával (1-4. kép). Ez ugye annak tükrében érdekes, hogy e stekkernek márciusban még kutya baja se volt.
Segítségül hívtam legjobb barátaimat (kontaktisztító szett) (5. kép), valamint egy drótkefét, melyekkel újjávarázsoltam a kontaktust.
Azóta nem jött semmilyen hiba és rendellenesség…

Miután másfél hónapos küzdelem után feladtam a Scudetto, és a felette levő bajusz restaurálását, megrendeltem - horror pénzért - Erhardtól a gyári pajzsot, valamint az első és a hátsó emblémát (1-5. kép).
Mégsem mehetek Scudetto nélkül AlfaCity-be…
Az alkatrészek tételesen, cikkszámmal:
1. Scudetto, 156054309
2. Első jel (a jelet tartó krómozott bajusszal), 60690396
3. Hátsó jel (kompletten), 50500393
Az alkatrészek ára szállítással:
43.370,-Ft
Erhard gyorsaságát és rugalmasságát ez úton is köszönöm!
A csere menete (hátsó embléma):
1. Csomagtérfedél kinyitása.
2. Csomagtérfedél világítás kiszerelése.
3. Csomagtérfedél belső műanyagfedél csavartakarók kipattintása, óvatosan, vigyázva a füleire.
4. Csomagtérfedél tartó torx fejű csavarok kitekerése.
5. Csomagtérfedél tartó „T” alakú bolhák kippattintása kellő körültekintéssel patentkiszedő szerszámmal .
6. Hátsó emblémát tartó, 2 db M6-os anyáinak kitekerése belülről. Itt vigyázni kell, hogy az anyák levételekor bele ne essenek az ajtóba.
7. Hátsó embléma cseréje.
8. Összeszerelés: 1-6. pont, fordított sorrendben.
A csere menete (első embléma):
1. Motortér fedél felnyitása.
2. Első emblémát tartó 3 db M6-os anyáinak kitekerése belülről.
3. Az embléma felső részét a motorháztetőhöz tapasztó kétoldalú ragasztó óvatos lefejtése műanyag szerszámmal, vigyázva a fényezésre.
4. Első embléma cseréje (felszerelés előtt nem szabad elfelejteni a kétoldalú szalagról a védő réteg lehúzását).
5. Összeszerelés: 1-2. pont, fordított sorrendben.
A csere menete (Scudetto):
1. Lökhárító leszerelése (7. kép). Másodszor ez kb. 10 percet vett igénybe.
2. Pajzs 6 db tartó csavarjának kitekerése.
3. Pajzs cseréje (az újon már csak 4 db csavar van).
4. Lökhárító felszerelése.

A gyári alkatrészek beszerelésével marad az ideg és a stressz, hogy három év múlva ne nézzenek ki ismét ugyan úgy az autó szóban forgó elemei, amik egyébként a legszebb részei minden Alfának. Ne hólyagosodjon fel a műanyagról a króm bevonat, ne legyen tiszta kavicspötty, az emblémák lakkfelülete pedig ne sérüljön, aminek egyenes következménye az alatta lévő festékréteg mattulása, kopása (6. kép).
Viszont mint autójáért mindent megtevő gondos gazda, azt hiszem, igazán büszke lehetek az oly sok legendás dicsőséget és büszkeségüket magukon hordozó felségjelzések csodaszép állapotáért (8-12. kép).
Most már minden felirat és logo szép és makulátlan. Még a JTDm felirat is.
Az első jelre ideiglenesen egy átlátszó fóliát ragasztottam (11. kép), míg meg nem kapja a Scudettóval egyetemben a kavicsfóliát…

A váltógomb teljes felújításához - mivel a bőrözés már korábban elkészült - már csak kupakjának fényezése váratott magára.
Fényezés előtt, az egyébként fém kupakot bedörzsiztem, majd zsírtalanítottam.
A festék amivel fújtam Lechler 2K-s ezüst metál!
1. kép - edző
2. kép - festék
3. kép - ledörzsizett váltógomb kupak
4. kép - lefújt váltógomb kupak
UPDATE: 2012.06.08.:
5-6. kép - felszerelt váltógomb kupak

>> AutóápolásAlfa 159 SW 1.9 JTDm Distinctive Novitec // 2012-05-29

A korábbi balul sikerült folyadékos klímatisztításom után, ismét kitisztítottam a szellőzőrendszert és fertőtlenítettem az utasteret Loctite klímatisztítóval!

A mai napon a főváros V. kerületében betértem egy parkolóházba. Legnagyobb meglepetésemre ott egy korszerű liftes felvonó működött, mely miután végrehajtottuk a kijelzőn olvasható utasításokat és elhagytuk a „beállót” leszállította, majd elhelyezte az autómat a -2. szinten.
4 óra 2.000,-Ft-ba került...

A mai napon remek alkalom kínálkozott, hogy egy apró esztétikai hibát orvosoljak.
A hátsó lökhárító jobb felső részére felragasztott JTDm felirat "m" betűje rendesen ledobta magáról a piros bevonatot (1. kép).
Mivel egy új betűsor nem picit drága (7.000,-Ft) és igazából nem is vagyok biztos, hogy sokáig helyük lesz a hátsó feliratoknak (2. kép) (az Alfához méltatlan a betűstílus), ezért úgy döntöttem, hogy magam oldom meg az újrapirosítást.
A helyi festékboltban vásároltam jó minőségű Alcor öntapadós piros fóliát 500,-Ft-ért (3. kép).
Szerszámot ragadtam (4. kép), majd a tettek mezejére léptem.
Zsírtalanítottam, majd hőlégfúvóval picit segítettem a matricának az "m" betű alakjának felvételében. A felesleget pedig levágtam.
Íme a végeredmény (5-9. kép):

A nagyszerviz megejtésekor egy félreértés és a karbantartási útmutatóban nem szereplés, miatt elmaradt a főtengely ékszíjtárcsájának cseréje. Ennek cseréjét, a következő nagyszerviz, vagy maximum a következő olajcsere elvégzésekor terveztem.
De történt egy váratlan és számomra idegesítő dolog.
Amióta elcsendesedett a fej és csendben suhanunk, furcsa zajra lettem figyelmes.
A zaj nyikorgásra hasonlít, fémes jellegű.
Hang utánozva: türü-türü-türü... . Forgó hangnak tűnt.
3-4.-ben jelentkezett, leginkább 40-70 km/h-nál. Alatta nem, felette sem.
Hangereje: ~20-30 dB
Hang frekvenciája: ~14k Hz
Sebessége: fordulatszám függő. 55 km/h-nál, 4.-ben, olyan 120-as fordulata lehet.
Arra gyanakodtam, hogy a zaj az ékszíjtárcsa rossz állapotára vezethető vissza...
Megtettem a szükséges lépéseket, megrendeltem hát a tárcsát.
Típus: Dayco DPV1046
Kereskedő: Erhard művek
Ár: 24.982,-Ft
A csere:
- Jobb első kerék csavarok meglazítása.
- Autó megemelése.
- Csavarok kiszedése.
- Kerék levétele (1-2. kép).
- Szíjtárcsa takaró burkolat leszedése. Csavarjai: Haspáncélnál - 1 db M6-os TX fejű, 1 db lemezcsavar. A kerékjáratnál: 2 db M6-os TX fejű (3. kép).
Láthatóvá válik az ékszíjtárcsa (4. kép).
- Az első-felső szíjtárcsa megakasztása egy csavarhúzóval.
- A hosszbordásszíj rugós feszítőjének lazítása: 15-ös dugófej + racsnis szár rátétele (húzóra állítva) a feszítő görgőjére, majd a szárral a rugóerő legyőzése, addig míg a szíj levehetővé nem válik egy tetszőleges görgőről, vagy tárcsáról.
- A szíjtárcsa 4 db M6-os RIBE fejű csavarjainak kiszedése.
- A szíjtárcsa levétele (5. kép).
A levett, elöregedett EPDM gumijú gyári DAYCO tárcsa (6-7. kép). Az új tárcsa (8-10. kép). A két tárcsa együtt (11. kép).
A felszerelt új szíjtárcsa (12. kép). Itt pedig működés közben is látható a kicserélt szíjtárcsa.
- Visszaszerelés fordított sorrendben, ügyelve a kötőelemek megfelelő meghúzására.
Egyenlőre úgy tűnik, hogy a fent említett zaj eltűnt.
Illetve most már nyugodtan gyűjthetem a további km-eket, nem kell attól félni, hogy a tárcsa bedobja a törölközőt, amivel nem kis galibát okozhatna...

>> Tuning és extraAlfa 159 SW 1.9 JTDm Distinctive Novitec // 2012-05-08

Felkerült végre az autóra egy elmaradhatatlan alkatrész: 4 db Alfa Romeo műgyantás matricával ellátott szelepsapka.
A sapkát meghúztam 10-es villással. Remélem így nehezebb dolguk lesz a tolvajoknak!

>> AutóápolásAlfa 159 SW 1.9 JTDm Distinctive Novitec // 2012-04-27

A futóműállításkor Dombi Úr figyelmembe ajánlott egy profi gumiápoló terméket. Nem volt ellene kifogásom mert a Prevent gumiápolójával egyáltalán nem voltam elégedett. Bár a glicerinezés után, már az is előrelépés volt.

A termék neve:

CRC Tire Shine - gumiabroncs fényező (1. kép)

A CRC-ről tudni kell, hogy amerikai gyártó, és igen jó termékei vannak. Féktisztítójának hatékonysága kimagasló. Ezt már korábban tapasztaltam.

A termék előnyei:

- Hab állagú, így könnyű a felvitele és meglehetősen kiadós. Már vagy 15x használtam, de még mindig 1/3-ig van. Én nem a gumiköpenyre (2. kép), hanem egy vastag mosogatószivacsra nyomok két szilványi mennyiséget oldalanként, amit bedörzsölök a szivaccsal a gumiba.
- Nem fényes, hanem selyemfényű.
- Ápolja a gumit.
- Véd az oldalfal kirepedeződéstől.
- Rámehet a futófelületre is, nem fog csúszni.
- Elvileg koszos gumiabroncsra is felvihető, bár én ezt nem próbáltam.
- Tartós hatása van. 3-4 gőzborotvás mosást simán kibír.

Beszerezhetőség:

Bárdi dealereknél, vagy pl. itt.

Ár:

1.700,-Ft