Blog >> 2.4 >> jtdm

Hosszas gondolkodás után meghirdettem. A Giulietta is kellett hozzá, hogy így döntsek. Ősz óta kb. 500km-t autóztam vele, nincs szükségünk most két autóra, most tudok nyugodtan kiszállni belőle. Úgy átadni, hogy egy jó autót adjak tovább, problémák nélkül. Úgy eladni, hogy még én is értelmezhető összeget kapjak érte.
Ma értejöttek, Zen mától másnak Zenél. Sok élményt az új gazdinak. Igazán jó helyre került, igényes, alapos emberhez, remélem egymásra találnak.
Hát.. ja hiányzik. De majd elmúlik :-)

Hogy ez is rögzítve legyen, még szeptemberben megkapta a piros autó a szélesebb, kényelmesebb, térkövesebb beállót. Szerettem ott nézegetni a 159 formáját, de így logikusabb, kényelmesebb a napi sürgés forgás.

Úgy tűnik ez eldőlt, a 159-re nem kerül téli kerék idén. A gumik elkoptak, már nem adok nekik még egy szezont. Újat nem veszek rá, a tavalyi tapasztalatok alapján felesleges, 1000km-t ha mentünk téli körülmények között az autóval. És még előttünk a karantén.

Ezzel a lendülettel a Giulietta megkapja Zen téli felnijeit, nagyobb szüksége lesz rá. És végre kész amit elterveztem, úgy gondolom jól alakult. Az autó amivel a családom naponta közlekedik, annak legyen az aktív és passzív biztonsága is maximális. És legyen Alfa.

>> AutóápolásWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 159 2.4 Jtd Elegante 4x2 TI // 2020-08-02

Újra elkezdte bántani a szemem ahogy a zárhídon ismét elkezdett előbújni a rozsda. 2016-ban a vásárlás után szinte ezzel kezdtem, eddig bírta. Most kicsit alaposabban nekiálltam. Újra fémig csiszoltam, de most rozsdaátalakítóval is kezeltem. Alapozásként cink sprayt kapott, majd a nap során ahányszor eszembe jutott és arra jártam, kapott egy réteg fekete fedő festést.
Egy lendülettel az első kerekek mögött is lekezeltem a kritikus részt. Gravír géppel fémig mentem, Evipassal passziváltam. Végül ezt nem fújtam, hanem vastagabb rétegben pici ecsettel fedtem be, így lényegesen ellenállóbb lesz a repkedő kavicsoknak.
Jó sokáig tartott (sok 20p-es szünettel), de remélem így elég alapos volt a művelet, és esztétikailag is normális lett az eredmény.
Csak ennyire zavart, hogy ott áll a másik 9 éves autó, amire eddig öten kérdezték meg, hogy új e :-))

A márciusi bejegyzéskor még nem tudtam, hogy az az állapot fokozható. Szinte teljesen letettük az autót. #teddleakulcsot Sikerült. Február 27. óta ma tankoltam bele először. 48l-t sikerült beleerőszakolnom.
Megtankoltam prémiummal, lemostam, itthon áttöröltem, kicseréltem a jobboldali xenont, mert kezdett rózsaszín árnyalata lenni, és egyelőre ennyi. Egy utunk majd lesz vele Csengerbe hamarosan, aztán újra pihenő.
Hogy mi lesz ha megérkezik az új flotta tag? Nagy kérdés még. Ez az autó fantasztikus. Gyönyörű, és különleges érzés vele közlekedni, pihentető vele utazni. A megjelenés, a hang, az a beltér. Továbbra sem győzök elég hálás lenni érte, hogy az enyém lehet.

Kereken három hónapot töltött az autó téli kerekeken ebben a szezonban. Ma visszarakattam a nyáriakat. Kicsit magasabb és kényelmesebb az autó a 19-es kerekekkel. És halkabb is. No meg jobban is néz ki. Amint felkerültek a villantós papucsok, egyből megnézték, már a gumis utcájában akadt egy rajongója. Nem mintha ez nagyon hiányzott volna, de azért jól esik.

Idén elképesztően keveset, még a szokásosnál is kevesebbet használtuk. Évek óta tart a folyamat, szokok le az autózásról. Amit lehet másképp oldok meg, és autós utakat csak ha muszáj, akkor iktatok be. Van GLS, DHL, TNT, vezessenek ők helyettem. Idő pazarlás, és őszintén, semmi örömet nem találok már ezekben az utakban. Budapest környéke egy csatatér, egy más világ, ahova nem vágyok. A kedvenc szerpentinemen időtlen idők óta nem fogtam ki olyat, hogy normálisan végig tudjak menni. Sor végére beragadva, 40-nel, ez jutott mostanság. Szóval megyek, ha muszáj.
Idén egy utunk volt, az is inkább kirándulás. Barátokat látogattunk futólag, Giuliát próbáltunk, és ennyi. 700km-t mentünk így összesen idén.
Így hát áll a tető alatt, lemosva, fényesen csillogón, töltőn lógva..
Pár hetente beindítom, megmozgatom, mint egy veteránt, és várom a szezont, hátha majd akkor több szükség lesz rá.
A választ egyelőre meg is adta Giulia kérdésre is: minek
Közben az öreg 146 rója a köreit a városban, állandóan megy, pörögnek az üzemórák, és jól van ez így, élvezzük.
Tegnap azért, hogy mozogjon, Zen jött velem a szokásos délutáni körre.

A múltkor, amikor kézhez kaptam az alkatrészeket, be is jelentkeztem szervizre. Az autót én szervizkönyvvel, számlákkal kaptam, és ehhez igazodtam, nem cseréltem vételkor vezérlést. Volt annyira megbízható az autó előélete, hogy ezt megtehettem. Az első autóm amit nem kell feljavítani, "csak" folytatni kell a normális szervizelését. Ez szétszedéskor szépen látszott is, öröm azt hallani, hogy "szép száraz a motortér, egyebet nem találtunk".
A vezérlés és a hosszbordás szíjhoz tartozó alkatrészek sem voltak igazán elkopva, a vízpumpa is tökéletes volt még, viszont a szíjtárcsa belenyalt a vezérműszíj szélébe.
Érdekes, de ezen kívül épnek tűnt. Köszönet a fórumosoknak a gyors tapasztalat megosztásokért, a csere mellett döntöttünk. Új INA szíjtárcsát kapott az autó.
Szintén cseréltük a "sztreccs" szíjat, ami viszont elég elhasznált állapotú volt.

Az olaj és szűrők cseréje megtörtént ma, szokásos Motul 8100 X-Clean 5W40 olajjal.
Közben egy kerek kilométer óra állás is összejött, három év alatt 45000km-t tettünk meg együtt.

Közeledik a vezérlés csere, pár ezer km-en belül illene megejteni. Már nézegettem, hogy miből milyet kellene rendelni, de úgy tűnik a szerencse 🍀 üldöz. A fiatalkatreszek.hu-n akcióba tették a gyári szettet vízpumpával. Egyet el kellett hoznom ennyiért. Ugyanitt gázolajszűrőt is rendeltem, illetve a pollenszűrő is onnan van, még korábban betároltam hármat. Bónusz vettem egy hátsó nyitógombos emblémát, mert a mostanin megpattant a lakk. Ezt majd kicserélem ha melegebb lesz.