November 16-án mutatkozik be a Stelvio

2016-09-07  Tedi
November 16-án, a Los Angeles-i Autószalonon leplezik le a Stelviót. Élőben jelentkezünk majd a helyszínről!
Hírek >> 2016  

Az Alfa Romeo hivatalosan is bejelentette, hogy a novemberi Los Angeles-i Autószalonon mutatja be első SUV-ját, a Stelviót. Az Alfa Amore érdeklődésére rögzítették: november 16-án lesz a sajtótájékoztató. A napokban kiderült a fő műszaki tartalom, de nagy meglepetésre nem kell számítani.

A Stelvio a 2 literes benzines, illetve s 2.2 literes dízel motorok különböző teljesítményszinű variánsaival lesz elérhető, a QV változat még nem fixált, de nagy esély van arra, hogy a Giulia után ebben a modellben is bemutatkozik a 2.9 literes, 510 lóerős motor.

A benzinesek közül a 200 és a 280 lóerős változatok lesznek elérhetőek, míg a dízelből a 150 és a 180 lóerős mellett egy 210 lóerős változat is elérhető lesz. Az átvitelről 6 sebességes manuális, vagy 8 sebességes ZF automata gondoskodik. A stelvio hátsó- illetve összkerék-meghajtással is elérhető lesz.

A napokban a beltérről is készült néhány felvétel, a tesztverziókban teljes egészében a Giulia belterét használják, ez viszont nem jelenti azt, hogy a szériában sem lenne különbség a két típus között.

A premierről az Air France támogatásával az Alfa Amore élőben jelentkezik majd Los Angelesből november 16-án.

Írta:
Tedi