Manapság nem éri meg petrolheadnek lenni, Alfás petrolheadnek kiváltképp. Ha jól belegondolunk, az új autó okozta csillogáson, flitter-glitteren kívül mi az, amit élvezhetünk a mai Alfákban? Pár igazán remek motort leszámítva nagyjából semmit. Az Alfa lenne ezért a felelős? Nem, nem csak. De akkor ki?
Új korszak
Részben maga az autógyártás. Kijelölték a trendet, megyünk a zöldtechnológiák, egyre szigorodó károsanyagkibocsátási normák, mindenféle zöldadók, a biztonság felé, amelynek már a dizájn is áldozatául esett. Az autózás felhőtlen gyermekkora véget ért, ideje tudatosan autót gyártani és használni. Ezzel sem lenne semmi gond, mi, alfások azonban joggal tesszük fel a kérdést: miért van az, hogy az új Alfák már nem olyanok, mint a régiek, amilyenekbe beleszerettünk? Bennünk van a probléma, vagy a gyár megy nagyon rossz irányba?
az utolsó nem Fiat-Alfa
Úgy gondolom az ördög ismét a részletekben rejlik. De menjük egy kicsit vissza az időben, hogy megértsük, miért tart ma a történet ott, ahol. 1986-ot írunk. Az Alfa Romeo igazi sportautókat gyárt kompromisszum nélkül, azonban már ekkor is vastagon veszteséges a vállalat. Ha akkor a Fiat nem lép közbe, az Alfa 1986-ban lehúzza a rolót. Három lehetőség volt, vagy bedőlnek, vagy a Fiat, vagy a Ford vásárolja fel a gyárat. Végül az olaszok tették ezt meg, részben azért, mert a nemzeti öntudatukat sértette volna, ha a márka a németek kezébe kerül, másrészt így megakadályozták, hogy egy német gyártó betörjön az olasz piacra. Luca di Montezemolo szerint hiba volt nem a Fordnak adni az Alfát; talán azért, mert 25 év távlatából kiderült: több pénzt vitt el Milánó, mint szerették volna.
A kényszeredett megmentés keserű pirulája a mai napig érződik a Fiat konszern részéről. Mostohagyerekként bántak a nagy tradíciókkal bíró vállalattal, már csak azért is, mert a Fiat egyszerű, tucatautókat gyártó imidzsébe és portfoliójába nehezen olvasztható be egy olyan márka, amely a teljesítményéről és a technikai újításokról volt híres. Mert ez pénzbe kerül, nagyon sok pénzbe, amit a 90-es évek elején bevezetett platformtechnológia sem tud kompenzálni. Sőt, ez inkább rontotta a helyzetet. Egyszerűen nem tudták kiszolgálni az Alfa igényeit, nem tudtak olyan technológiát fejleszteni (vagy pénzhiány miatt nem akartak), amit megérdemelt volna az Alfa. Így aztán nem meglepő, hogy az elmúlt 25 év alatt két igazán sikeres modellt raktak össze, a 155-öst és a 156-ost. Világújdonságnak a common rail rendszert leszámítva nyoma sincs. A Fiat erre nem vevő, mert nem lehet széles tömegeknek eladni, hiába van rajta nagyobb árrés.
Lehet, hogy a GTA volt az utolsó elsőkerekes igazi sportalfa?
A Fiat tehát a hozzállása miatt soha nem tudta igazán sikeressé tenni az Alfát, ami mindig csak vitte a pénzt és teszi ezt most is. Nem csoda, hogy a felélesztési kísérletek eddig nem vezettek sikerre. Bár Sergio Marchionne tavasszal bejelentette, adnak egy utolsó esélyt az Alfának, egyelőre nem azon az úton haladnak, amivel az alfások egyöntetűen egyetértenek. Ennek egyetlen oka van. A túlélés. A mostani piaci körülmények között az Alfa nem előre menekül, hanem kommerszebb modellekkel próbál minél több embert elérni. Mert ezt kell tenniük. Bennfentesünk szerint most egyetlen cél van az Alfánál, cash-flow-t kell produkálni, pénzt kell csinálni, minél többet. A Fiat fejleszti a technológiát, méghozzá olyat, amire vevők lesznek az emberek, ha véget ér a válság és felpörögnek az eladások. Minden más most másodlagos. A rétegmodellekkel csak az után foglalkoznak Torinóban, hogy az olcsó húzómodellekből elég bevétel képződik. Ezzel magyarázható, hogy az elkövetkezendő 3-4 éven belül az Alfának nem lesz kupéja, felsőközép-kategóriás modellje és az is, hogy leállították a Brera, a Spider és a GT gyártását is. Utóbbit részben azért is, mert nem volt kereslet a modellekre. Több veszteséget termel egy nem fogyó kupé, mint egy nem létező. Hogy a többi gyártó miért engedhet meg magának rétegmodelleket? Mert nem termelnek évi 2-300 milliós veszteséget és/vagy nincs egy anyacég, amely rángatja a gyártót, és/vagy nincs az, ami például a BMW-nél van, ahol csak a név plusz húsz százalékos árrést generál.
Élt: 5 évet
További nehezítő körülmény, hogy a Fiat nyakába vette a Chryslert. Nem volt más lehetőségük, hallgatólagos megállapítás, hogy 5 millió autót kell legyártani ahhoz, hogy életben maradjon egy autógyártó cég. A Fiat ezt csak úgy tudja elérni, ha vásárlásba kezd. A Chrysler több szempontból is jól jött Torinónak. Segítségükkel meglehet a bűvös 5 milliós szám, hozzáférnek bizonyos technikai megoldásokhoz, illetve a tengerentúli gyártósorokhoz, de ami ennél is fontosabb, az értékesítési hálózathoz. Nagyon nagy reményeket fűznek Olaszországban az amerikai piachoz, jelenleg épp azoknak a kereskedőknek a kiválasztása van folyamatban, amelyek Fiatot és Alfát fognak értékesíteni. De ez rengeteg pénzt visz el. A legtöbb zöldhasú és a legtöbb figyelem most Amerikára irányul.
Az utolsó USÁ-ban forgalmazott Alfa. Vajon sikeres lesz a visszatérés?
Marchionne még a korábbi Alfa-vezér Karl-Heinz Kalbfellnél is nagyobbat mondott, amikor célul tűzte ki, hogy 2014 végére félmillió Alfát kell eladni, de ezzel kapcsolatban több elemző is szkepticizmusának adott hangot. Itt jön képbe a VW konszern, egyes szerint csak így érhető el az áhitott darabszám. Mivel ők ugyanúgy befürödtek a Seattal, mint a Fiat az Alfával, ők átvennék a milánói márkát. Ennek egyetlen egy dolog szabhat gátat. Ugyanaz az olasz önérzetesség és nemzettudat, ami 1986-ban megmentette a céget a Ford általi felvásárlástól. Azt, hogy az Alfa egy német cégé lenne, még a csak félig olasz (félig kanadai) Sergio Marchionne sem nyelné le, akkor inkább megszüntetik a márkát, ha már nem hajlandók több pénzt rakni bele. Pedig egyes elemzők szerint a Fiat jobban tenné, ha Wolfsburgnak passzolná le a keresztes-kígyós alakulatot.
Lesz-e még "must have" élmény-Alfa?
Nem néz ki jól az elkövetkezendő pár év az Alfa számára, nem is lennék most a márka helyében. Léte a Fiattól és az abszolút pénzszemléletű megmentőtől, Sergio Marchionnétól függ, attól a Fiattól, amely soha nem tudta kihasználni a százéves cégben rejlő potenciált. Bár a menedzserek bizakodóak, alfásként úgy látom: az Alfa már soha nem lesz az, aminek mi megszerettük. Egyrészt azért, mert az idővel változnak az autógyártási "ideológiák", az igények, az Alfa pedig arra megy, amerre a piac diktálja, mert most ezt kell tenniük. Mennek a hullámmal és nem előtte járnak, ahogyan régen. Ha valaki fel akarja idézni azt, hogy milyen egy Alfa Romeo, az vegyen egy használt darabot akár a Fiat-érából, akár a hátsókerekesek közül. Mert azok még Alfa Romeók voltak.