Mutasd

>> Egyéb2013-01-10

Rendeltem én is egy kapcsolós diagnosztikai interfészt, hogy ránézzek az ECU-ra.
Az OBD Diag Kft-től rendeltem, meg is érkezett pár napon belül.
Feltelepítettem a Multiecuscan-t valamint az interfészhez szükséges FTDI driver-t. Rádugtam a laptopra, ahogy a Multiecuscan leírásában szerepel meg is jelent a COM portok között az eszköz.
Világított a piros LED rajta, a MES is felismerte (ekkor még nem tudtam, hogy ez nem jelent jót).
Akkor odaballagtam az autóhoz és rádugtam az OBD csatlakozóra is az interfészt. Ekkor olyan történt, amiről azt gondoltam, hogy csak jútub-on látni (értsd: csak mással történhet meg :) ): a laptop képernyője lassan elsötétült, majd elkezdett füstölni a laptop USB csatlakozója, ahova az interfész be volt dugva. Azonnal kihúztam a laptopból, majd az OBD csatlakozóból. Persze azonnal azon aggódtam, hogy nem vágta-e haza esetleg az ECU-t. Ezért elindítottam az autót, szerencsére semmi nyoma nem volt károsodásnak (legalábbis az autó viselkedése alapján). A laptop húzta a rövidebbet (mondhatom, hogy szerencsére), azóta csak olyan USB-s eszközöket ismer fel, melyeknek nem nagy a tápfesz igénye.
Írtam is a cégnek, hogy valami nem klappol. Ők azt írták, hogy egy esetben fordulhat ilyen elő, ha a laptop töltőre van közben dugva és ott felcserélődik a polaritás (pl. szivargyújtó). Mondjuk még szivargyújtónál sem egyszerű ezt kivitelezni..
Mindenesetre visszaküldtem nekik az interfészt hibaleírással és számlamásolattal.
Eltelt két hét, semmi reakció. Mivel a honlapon gyakorlatilag nincs közvetlen telefonszámuk megadva csak e-mail cím, ezért már keresztet vetettem a csere lehetőségre.
Ekkor írtam nekik, hogy mi a helyzet. Elnézést kérve írták, hogy nem tudták még megvizsgálni az eszközt, de már küldtek egy másikat. Ez így rendben is van, de nem voltam nyugodt, mert csak kellene tudni, hogy mi volt a nyűgje a cuccnak.
Meg is érkezett a csere eszköz egy ajándék átalakítókábellel (régi FIAT-os), ami pont jó is a 155höz. :)
Mindent leszedtem a laptopról, ami az interfészhez ill. a MES-hez köthető, valamint kipucoltam a registry-t is. Rádugtam a laptopra, ezután feltettem a legutóbbi FTDI drivert, majd a MES-t. COM portoknál megjelent az eszköz, de a LED nem világított ill. a MES sem ismerte fel. Na, gondoltam sokkal beljebb vagyunk, ez már alapból nem működik. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy az OBD csatin is van táp, amit nagy valószínűséggel használ az eszköz, ez esetben viszont az USB-ről semmi tápra nincs szüksége.
Így hát tettem egy próbát és rádugtam az OBD csatira úgy, hogy a laptopra nem volt csatlakoztatva és nicsak.. világít a LED. Rádugtam a laptopra és így már a MES is felismerte.
Működik is rendesen, de a monitorozásál általában eldobja a kapcsolatot pár mp után. De ennek majd utánajárok, az is eredmény, hogy nem füstöl. :)

A lényeg, hogy óvatósan! Aki ilyet vesz, erre figyeljen: ha a piros LED világít, amikor csak laptopra van dugva az eszköz, akkor ne használja!