Mutasd

>> Egyéb2010-09-05

Nem sokáig ment rángatás nélkül. A probléma újra visszatért, de jött a nyár és nem volt időm foglalkozni a dologgal. Egész nyáron táboroztam meg ilyenek úgyhogy az autó három okból is állt. Egyrészt gyorshajtás miatt elvették az engedélyem egy hónapra (meg négy büntetőpont és 60 eur - és nem is az Alfával büntettek meg, mert akkor még meg sem volt), másrészt egy a motorból jövő kopogás miatt leadtam a mesteremnek, harmadrészt nem is voltam otthon. Ezekből a kopogás volt a legaranyosabb történet. A motor megbontásakor - jegyzem meg a gyárból való kijövet óta nem volt szétszedve - kiderült sok érdekes dolog a múltjáról. Egyrészt nem volt rendes olajnyomás, az előző gazdi nem foglalkozott az okokkal, kiszedte az olajnyomásjelző egyik érzékelőjét és szépen túladott az autón. Másrészt a főtengely két csapágya (kettes és ötös) szépen felengedett és a főtengelyem elgörbült. Zoli mester szétszedte, manuálisan csiszolta a stendereket is (no hogy ennek mi a szép magyar neve, ne kérdezzétek, nem tudom) és remekül megcsinálta. Azt mondta ne nyakaljam ezt az autót, mert ez egy jól kitalált szerkezet csak az olaszoknak nincs hozzá megfelelő anyaguk és, ha sokáig szeretnék még autózni vele, akkor jó lesz ha könnyítek a pedálnyomásnál. Viszont azt állítja, hogy ennek az 1.8-as motornak ez a típushibája az a két gyöngébb csapágyazás máskor is fellazulhat. Kicseréltük hát az olajnyomás érzékelőjét a műszer feléledt és most figyelemmel kísérhetem, ha valami gond van.