Mutasd

>> Tuning és extra2010-02-27

Délután (0227) pedig már nem szakadt az eső, úgyhogy a pár napja letakarított (lásd egy korábbi bejegyzés) "vadászgépet" - ahogy Ignác, a fényező mondta - átgurítottam hozzá a hátsó lökhárító toldattal együtt. Alig bírtam beállni a műhelybe annyira alacsony az autó. Azt mondta ilyen még nem történt nála egy kocsival sem, pedig egy pár már megfordult nála.. :) Hát mondom akkor most kell valami, hogy be tudjak állni. Végül nagynehezen, de sikerült. Miután körberajongták az alfát, kisebb kupaktanácsot tartottunk (fényező, lakatos, műanyagos, nézelődők és mi:) az alábbi képek alapján, hogy melyik elemet, miként fogják fényezni, rögzíteni, stb. hogy az a legjobb legyen. Sejtettem, hogy egy hét alatt nem fog elkészülni, főleg, hogy még karbonoztatni is kell vinnem majd két elemet mielőtt elkészülne teljesen, de remélem két hét múlva hétvégén már újra együtt rójuk az utakat, immáron megújult külsővel:) Egyébként az alig több mint egy óra alatt, amennyit ott voltunk már a helyére is került a szárny a képek alapján (szombat délután!), hozzácsiszolva a csomagtérfedélhez, mert egy nagyon kicsit, de billegett rajta. És Gábor, aki a műanyagokért lesz felelős, holnap (vasárnap!) leszereli a hátsó lökhárítót és felhelyezi rá a cadamuro toldatot, hogy az hétfőn délután már újra Ignácéknál legyen a további feladatokra (fényezéshez előkészítésre) várva. Nagyon hosszú másfél - két hét következik, de remélem a végeredmény kifogástalan lesz.