2005-09-17

75-90 találkozó

Noha ez volt az első ilyen típustalálkozó, mégis szinte rögtön "kinőtte"' magát, hiszen már a jelentkezéskor felkerült a listára két 33-as is!
Események >> 2005  

kando777 beszámolója a szeptember 17-ei találkozóról.

...velünk tartott Tomee is az Imolájával, illetve kando cartárs is jött a kis ,"pörgős kormossal'', ha nem betegedett volna le a gép még Pesten, pont a találkozó előtt. Mindenesetre legközelebb már 33-75-90 találkozóként kerül meghirdetésre, mint a kétszámjegyű Alfák találkozója :-)

Szombaton reggel találkoztunk Óbudán, az Eurocentrnél levő Interspar parkolójában, itt vártuk be a tagokat és indultunk el Visegrádra. Utunkat nehezíteni próbálták némi útjatvítási munkálatokkal a Szentendrei úton, sőt közben eleredt az eső is. Ráadásul útközben történt egy nem várt boxkiállás is, mivel Vikk75 esőlapátjai megadták magukat, szerezni kellett egy új párt, majd ezt beapplikálni a helyére. A baljós árnyak mindensetre nem tudták sem kedvünket sem jó hangulatunkat elvenni. Ezt mi sem bizonyítja jobban mint, hogy Visegrádra érkezésünkkor elállt az eső.

A városkapu után levő parkolóban megpihentünk, létszámellenőrzést csináltunk s itt csatlakozott hozzánk Figi is. Robi rögvest megejtette a kötelező 100 km-enkénti szervízt, az America kapott olajat, vizet és hátulra pedig "új" gumikat is. A kerékcsere mindenesetre sejtetni engedett valamit... :-)

Innen elindultunk konvojban fel a hegyre, megkeresni az éttermet. Itt mindenki szépen megebédelt, miközben megbeszéltük a programot. Wickey pedig rövid hangulatjelentést küldött az Amore-ra, hogy lássák-tudják, jól érezzük magunkat, sikeresnek indul ez a találkozó!

Az étkezés után elindultunk a kikötővel szemben levő parkolóba, mely gyanúsan üresen várt már ránk :-) Itt megtörtént az, amire mindenki titkon várt és látni szeretett volna. Igen, Róbert cartársunk ismét bevette Americáját: a parkoló szabad nagy területén nekiállt pörögni, ahogyan azt illik (az ilyen találkozók alkalmával). Az itt készült video felvétel letölthető a 75-90 topicba belinkelt oldalakról, vagy kérdezzétek Tomee-t, Wickey-t.

Miután kipörögtük magunkat és megvolt a szükséges második boxkiállás is, visszamentünk a hegyre, a vár parkolójába s tettünk egy kellemes és élménydús sétát a várban. Itt vettük észre, hogy az a lenti kis parkoló, ahol imént még Robi pörgött innen fentről egészen jól látható, így a túristák is megcsodálhatták a produkciót :-) A séta után visszacsorogtunk vasainkhoz, majd rövidebb búcsút vettünk egymástól. Innen páran hazaindultak, néhányunkkal pedig még megbeszéltünk egy kis találkozást a Coránál. Innen a maradék kis csapat is szerteoszlott, mindenki indult haza pihenni, képeket rendezgetni és feltenni a topicba. Robival és Tomeeval pedig elmentünk meggyógyítani az én vasamat ;-)

A többiek elbeszélése alapján is sikeres találkozónak mondható ez az első - még az apró gyermekbetegségeivel együtt is. Köszönjük minden tagnak a részvételt, az észrevételeket és az Alfa Amorénak a segítséget! Jövőre, veletek, ugyanitt!

Kapcsolódó fórum:
75-90, avagy családi sportvas!?

Kapcsolódó galériák: