Igazából semmi meglepő nincs abban, hogy a fél internet tegnap az Alfa Romeo Giuliáról beszélt. Eleve, hogyan lehet az Alfáról érzelemmentesen beszélni?! Indulatok gerjedtek, vélemények jöttek-mentek, egy a lényeg, mindenki erről beszélt és még talán beszél most is. Megkaptuk, amit akartunk.

Több év várakozás után tegnap újra új modell bemutatójától volt hangos Milánó. És aztán ledobták a nehéz fegyverzetet. Mine vagante, időzített bomba. Ami, ha felrobban, rendetlenséget hagy maga után, hogy aztán a dolgok újra rendeződjenek új elv szerint. A Giulia pontosan ilyen, és ezt a hatást váltja ki.

Megváltozott az autógyártás amióta az Alfa utoljára a középosztályban alkotott. Felgyorsult, megváltoztak az igények, az eszközök, az ideológiák, az autóipar környezete is. Felejtsük el azt a romantikus felfogást, amivel öt évvel ezelőtt ehhez az iparághoz közeledtünk, vagy ahogy az autógyártók dolgoztak. Csökkent a kockázatvállalási hajlandóság, nincs még a piac a válság után abban az állapotban, hogy merészet merjenek lépni. És talán már soha nem is lesz. Új világ, új szabályokkal. És ez így van jól.

Sokan azt vetik az Alfa Romeo szemére, hogy nyúlta a formatervet, hogy nem alkotott annyira egyedit, mint a 156-tal, vagy a 159-cel. Ízlésről nem érdemes vitatkozni. De, ha megnézzük, hogy az egyedibbnek mondott elődökkel mekkora sikert ért el a gyártó, semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy most egy mainstreamebb darabbal próbálkoznak, amiben ugyanúgy ott vannak az egyedi Alfás jegyek. 5 milliárd euró, ennyit tol bele a Fiat az Alfába, ami ráadásul nem is a saját pénzük, nem csoda, hogy nem akarnak felesleges kockázatokat vállalni sem ők, sem a hitelezők. Alkottak egy olyan autót, ami az elvakult Alfásokat még megtartja, de újakat is képes megnyerni, és ez most kulcsfontosságú. Ha a Giulia nem jön be, akkor a többi modellnek, mi több, az egész márkának búcsút inthetünk. Ép ésszel végig kell gondolni, hogy a felesleges kockázatvállalások kora lejárt, még az Alfánál is. Ésszerű kompromisszum, ha a fennmaradás a tét.

Persze, a sok-sok évnyi várakozás, a megannyi, a valóságtól tökéletesen elrugaszkodott photoshopos kép elhiteti az emberrel, hogy a lehetetlen is lehetséges. Túl sok idő telt el, túl sok kép jelent meg ahhoz, hogy érzelemmentesen és reális elvárásokkal lehessen beszélni a végeredményről, közeledni hozzá. Mert hiszen milyen szépek is voltak azok a rajzok! Senki ne gondolja, hogy nem lettek volna képesek megvalósítani. Eddig ezt tették. Mi lett a végeredmény? Egy haldokló 100 éves márka. Ebben a helyzetben kódolva van sokak csalódottsága is. Mindenkinek nem lehet tökéleteset alkotni. De a lényeg, hogy más filozófia, más gondolatok által alkották meg a Giuliát, mint elődeit, és az eredmény még így is különbözik a többiektől. Hogy az arany középutat sikerült-e tökéletesen megtalálni, azt majd az idő és a piac eldönti.

Évek óta panaszáradat lepi el nem csak a magyar, de az olasz és angol fórumokat is, amiknek a forrása egyetlen dolog: az Alfások szerettek volna egy kívül-belül dögös, kemény, a tradíciókhoz visszanyúló autót. Hát itt van, megkaptuk! A visszapillantóba nézve még egy amőba is összecsinálja magát a látványtól, van Ferrari-motor, hátsókerék-hajtás, modern technika, mi kell még? Vagy soha semmi nem elég? Legyen elég ennyi!