Mutasd

>> Tuning és extra2017-04-15

Azt gondoltam, hogy ez lesz az utolsó felvonás, de sajnos nem így lett! De ne szaladjunk ennyire előre! Úgy gondoltam, hogy a hosszú hétvégén berakom az ABS vezérlő egységet is, és végre kész lesz ez is, lesz ABS a kocsiban! Neki is álltam, de fele annyira sem volt egyszerű, mint ahogy azt én gondoltam. Előre hosszabb fém fékcsövek kellenek, amiket már korábban beszereztem Marklar-tól. Ezeket alulról be is fűzögettem nagy nehezen, de az ABS kockát már nem volt ennyire egyszerű berakni, pedig ez tűnt az egyszerűbbnek. Már a tartó konzolja sem akart a helyére menni a sok kábelköteg miatt, de végül sikerült. Ezzel elment kb. a fél napom. Aztán kicseréltem még a főfékhengert (Brembo) is, ha már ott molyoltam (annyi a különbség a nem ABS-eshez képest, hogy két kis dugót kell beletekerni két fékcső helyett), és ki kellett cserélni a fékolaj tartályt is, mert teljesen másmilyen! Ideje volt már a fékolaj cseréjének is, mert már több éve nem volt cserélve, Ferodo FBZ100-asra esett a választásom. Beraktam, bekötöttem mindent, csatlakoztattam a kábeleket, légtelenítettem és jöhetett a próbaút. Aminek során meglepődve tapasztaltam, hogy nem működik az ABS, fékezéskor blokkolnak a kerekek. Tanácstalan vagyok, minden a helyén, minden kábel csatlakoztatva, a műszerfalon semmi visszajelzés, gyújtást ráadva a motortér felől relé kattanás szerű hangok, amik eddig nem voltak. A vezérlő egységben van 2db relé, gondolom azok lehetnek. Szóval most itt tartok, és nincs ötletem! :-(

És ha már lent volt a bölcső, akkor kicseréltem a fáradt váltókulisszát is, illetve csak a Faudi fejeket. Levágtam a régieket, a váltórudak belsejébe menetet vágtam, tekertem bele menetes szárat és az új Faudi fejeket erre rögzítettem, plussz kapott még egy kis csavarrögzítőt is a biztonság kedvéért. Ki kellett cserélni a váltókart is, mert az a kis műanyag gömb eléggé ki volt már kopva és nagyon kotyogott már. Ezt a törzshelyemen szereztem be Marklar-nál! :-)
Fényévekkel jobb lett a váltás, és már zörögni sem zörög a kulissza. :-)
Aztán még bónuszként kicseréltem a kutyacsontokat is (ez pedig vm kollegától jött).

Költségeim:
- Brembo főfékhenger: 18346,-
- 1L Ferodo FBZ100 fékolaj: 2350,-
- 8-as Faudi fej: 2200,- / 4db
- Mannol csavarrögzítő: 300,-
- váltókar: 2000,-
- kutyacsont: 3038,- / 2db