Mutasd

>> Szerviz2013-08-09

Néhány napja, egy szép napon, mikor "tüzesen süt le a nyári nap sugára", szóval a döglesztő 40-fokos trópusi hőségben éppen sétáltam a cégnél a meló végeztével a parkoló kocsim felé és szokásomhoz híven a távirányítóval leengedtem az ablakokat, hogy amíg odaérek, addig is átszellőzzön, amíg odaérek.
Aznap éppen a feleségemmel egy kocsival voltunk dolgozni.
Beültünk szépen a kocsiba és a városi bekötőúton a körforgalomig leengedett ablakokkal mentünk - épp ahogyan szoktunk.
Ahogyan kifordultunk a 4sávosra, ablak fel és klíma indít. khmm, khmm, mondom ablak fel! MONDOM ABLAK FEEEEEL!
Az anyósülés ablaka fel is ment, de az enyém nem.
No, gondoltam megint valami elektromos gond. Volt már, hogy a zár vagy az ablak szórakozott, ilyenkor mint a "windows", kilé-belép és működik...itt akkusaru le, majd vissza és működik.
Félreálltam a padkára, "kilép-belép" - de nem jött be a dolog.
Szóval, 120-al száguldottunk haza 40-fokos kánikulában lehúzott ablakok mellett klíma nélkül 15 km-en keresztül. (Na jó, ez azért nem olyan nagy dráma)

Hazaérve nekiláttam a hibafeltárásnak.
Kikaptam az egységet az ajtóból, 5-ös imbusz fogja. Nálam csak 1 csavar, a másik nem hiányzik, egyszerűen nincs. A helye megvan, de nincs furat a műanyagon (1.kép).
Lepattintottam a csatlakozót. Elvileg 3-felé szedhető szét. A felső része a fülek mentén szétpattintható (2.kép), de a tükörmozgató pöcökje miatt nem tudtam szétszedni (3.kép), feszegetni meg nem akartam. Később droberto mondta, hogy a tükörbehajtó vak-gombját lefele nyomva szépen kiforgatható/kibillenthető.
Na mindegy, én nem erőltettem, hanem inkább lecsavaroztam alulról az elektronikát (4.kép). Az 5 csavart T10-es torx fogja.
Miután lejött az elektronika, kipottyantak mozgató rudak, és akkor vettem észre, hogy el van törve a mozgatófül - vagy ahogy hívják (5.kép).
Egyen lőre összeraktam. Azon gondolkodom, hogy
1) szerzek bontóból ilyen fület
2) ha külön nincs, akkor veszek komplett egységet
3) mive szerintem Magyarországon az enyém az egyetlen 159-es, ami hátul nem villanyablakos, ezért vélhetőleg bontóból csak olyat kapok, amiben négy ablak vezérlője van. Így hát lehet, hogy akkor beruházok, és megcsinálom a hátsó ablakokat is villanyosra
4) hallgathatok droberto-ra, és veszek bontóból egy hátsó ablakhoz való egységet, abból kiszedem a mozgatófület és átrakom az enyémbe

Annyi bizonyos, hogy miután a kulcsban lévő tollkulccsal sikerült felhúznom az ablakot, most egy darabig nem húzom le :(

A többi fotó, csak úgy, azoknak akiknek valamiért szét kell majd szedni.