Mutasd

>> Esemény2014-05-01

Majdnem minden előjel nélkül ért az élmény, amely - vezető oldalon ülve és tapasztalva - először defektnek álcázta magát, azonban pillanatok alatt "eldurvult" a helyzet, amikor is súroló, karcoló hangok kíséretében egy egész fordulatnyi ellenkormányzással lehetett csak egyenes irányban tartani Piroskámat.
Városban emelkedőn felfelé intenzív kigyorsítás után, kanyar előtt erősen ráfékeztem, minek következtében a kerékagy és a gólyaláb szakítottak egymással és a rögzítő 4db csavarból 3 kapitulált 1 pedig hősiesen magát áldozta érettünk és meghajlott a teher alatt, de kitartott a végsőkig!
Nagyon jó, hogy kipróbálom a határokat, és nem pl. autópályán 130-ról intenzíven fékezve jött elő ez a dolog, vagy főúton 90-nél kanyarban, mert akkor nem úszom meg ennyivel.

Az alufelnin belülről teleszkóp által végzett esztergálás megkezdésen kívül semmi egyéb futómű vagy karosszéria alkatrész nem sérült, még a fékcső és gumi is ép maradt!

Érdekesség: az eset folyamán egy kerékcsavar szublimált (hírét, hamvát nem találtam a tett helyszínén sehol), de helyére kerékőr került, a kerék nem várt esemény folyamán bekövetkezhető elillanása megelőzése végett! =D

2014.05.07.:
Tréler 8000,-
Javítás 12000,-
Kerékőr szett 6000,-

2014.05.08.:
Futómű állítás, centrírozás, gumiszerelés 11000,-

 
>> Szerviz2014-04-17

Hozzám kerülése óta húzódott a most végre megvalósult szerviz.

Elvégzett munka főbb részei és elemei:

- toronycsapágy csere (jobb első, bal első)
- kerékcsapágy csere (jobb első) - Olaszországból rendelve
- vezérmű szíjak, feszítő görgők, ékszíj, főtengely szimering csere
- futómű állítás

anyagár: 50000,-
munkadíj: 37000,-

A kormánymű eddigi nehézkes mozgása illetve a kormánykerék elfordítása közben tapasztalható, pattogó hangokkal kísért ugrások megszűntek.
Érzésre már majdnem olyan, mintha szervó rásegítős lenne! =)
A menet közbeni zúgás is megszűnt, szépen gördül, nem húz oldalirányba szabadon futáskor illetve fékezéskor sem! =)

 
>> Egyéb2014-04-07

Vasárnap G-Burt-nél jártam Kerepesen mint kisgyerek a játékboltban bőség zavarával szembetalálkozva.
Végülis jó 2-3 óra szemezgetés után az alábbi szerzemények kerültek hozzám.
Nincs is mindre szükségem, csak sajnáltam otthagyni őket.
Ó, azthiszem kezdődik! =P

 
>> Szerviz2014-04-05

Mai jótétemény az ablaktörlő intervallum működésének rendbetétele volt.
Egész telet végiggyakoroltam, hogy pont alapállásban, vízszintesen állítsam meg a törlő lapátokat, de mától ezt is az "elektronika" végzi.
Relé ellenőrizve, csatlakozó saruk megrenoválva, működtető motor és áttétel és érintkezői megtisztítva, újra zsírozva.
Tulajdonképpen annyi volt a probléma, hogy a három pozíció érintkező középső tagja jelentősen kopott és nem érintkezett a felgyülemlett "dzsuva" miatt is.

 
>> Szerviz2014-04-01

Ma du. tervezett spontanaitásból ugyan megműtöttem kicsit közelebbről behatóan Piroska jobb szemét.
Az üvegbúra elvált a lámpatesttől, úgyhogy a fém foncsor tükröző felületét kezdték már meg a betévedő amortizációs víz, por és ezek kombinációi.
Ki és szétszerelés után a lámpatestet és a foncsort jól átzuhanyoztam, megtisztítottam, majd a lámpatest és az üveg illesztésénél szilikon tömítő ragasztót alkalmazva zártam.
Bár ezen az oldalon vannak sérülés nyomok a karosszérián és a fényszórón is, úgyhogy előbb-utóbb (remélhetőleg előbb) úgy is fényszóró csere lesz belőle.
Fényszórók, indexek, izzók, vezetékek visszaépítve, kontaktolva, fényszóró magasság beállítva!
=)

 
>> Autóápolás2014-03-23

Tavaszi "nagytakarítás" keretében végre kapott Piroska is figyelmet és fényt.
Tisztítás, mosás után egyszeri kézi polírozás lett a mai nap programja.
A befektetett energia/érték (A) és a végeredmény (B) között A:B az arány, ahol A=8 és B=96 tehát AxB=768.
=)

 
>> Szerviz2013-12-10

Rutin szerviz műhelyben:
- olaj
- olajszűrő
- levegő szűrő
- hűtőfolyadék (fagyálló)
- szélvédő mosó folyadék

Egyelőre hirtelen ennyi jutott Piroskának, folyt. köv.

 
>> Esemény2013-12-02

Első hazaút megtétele előtti gyors szerviz:
- olajszint ellenőrzés
- benzincső csere
- fékfolyadék utántöltés
- hűtőfolyadék utántöltés

Ezek után szépen hazajött a saját lábán Veszprémből Bálint33-tól.