Mutasd

>> Szerviz2009-12-29

Nos,gondoltam kutakodok már egy kicsit ebben rángatózós, fordulat ingadozás témában.
Mert még az olajcsere előtt ahogy járattam alapjáraton magától elkezdte a rángatózást.
Szűkítettem a lehetséges hibaokokat a nyomásszabályzóra és az alapjáratira, ill. az ezekhez kapcsolódó csövekre. (volt ott egy mérnök Úr is, pont az Audiján cseréltek olajat, nézegette az autómat, és ő is ezt a 2 okot mondta rögtön)
Kicseréltem hát a szívócsonk és a nyomásszabályzó közti vákumcsövet. Nem lett az igazi még azután most sem, de jobb lett mint volt. Megigazítottam a párologtató szelep és a szívócsonk közti csövet is.
Erre beindítom, és azonnal kezdte a szarakodást, meg sem állt, 1100-2200 között izgatta magát.. Na mondom fasza, de mivel folyamatosan csinálja, így hiába mozgattam a csöveket nem tudtam egyértelműen kiszűrni hogy amiatt csinálja-e vagy sem.
Elkezdtem már hát az összes csövet átnézegetni és érdekes felfedezést tettem: a szívócsőről az alapjáratira menő csövet ha összenyomom, az összenyomás mértékétől függően stabilizálja az adott fordulaton az alapjáratot. És nem kicsit érezni benne a nyomást sem, és a sziszegés is onnan jön, de nem azért mert ereszt, hanem mert ekkora nyomás van benne. Nem tudom hogy ez normális szerintetek?
Nocsak , lehet valami szűkítő kellene bele, ami hiányzik esetleg? Applikáltam bele egy rögtönzött szűkítőt, de pár másodperc után megszokta, és folytatta a produkcióját.. :S
Na mindegy szarakodtam még vele egy ideig, persze mindig csak egyre rosszabb lett, a leállítások után nem akart elsőre beindulni, ahogy szokta, mint mikor a karbis autó megszívja magát, sőt olyan is volt hogy padlógázra "leröfögött"
Azért még megrángattam magát az alapjáratit is, és bizonyos mozgásokra abbahagyta a jelenséget. Na fasza, mert a rögzítésével már sokat szoptam.. És most megint ez a hiba? Nem hittem benne, mert körül is volt masszázva meg minden, de azért szétszedtem és újratömítettem, és a felfogató bilincsén is alakítottam hogy szorosabban fogja.
Első indításra ezután teljesen stabil volt az alapjárat, már azt hittem OK, de mikor megmozdult az autó újrakezdte persze.. Nem tudom azért, mert a massza még nem kötött meg vagy ilyesmi, de végig hazaúton ezt csinálta.
Szóval sokra nem jutottam, de az biztos hogy errefelé kell keresni a hibát!
Csak má baromira unom.. :S

De legalább a leengedett olajomra azt mondták a szerelő kollégák hogy nagyon szép színű, biztos hogy hibátlan a motor! :)