Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

Előszó.
Pontosan egy évvel ezelőtt, 2008. február 10-én, majdnem 30000 km-el ezelőtt beállt a generátor szabadonfutója. A csere után minden rendben lett. Aztán egy évig csend volt, mígnem azt vettem észre, hogy a szíj elkezdett szétpotyogni. Ezt is sikerült gyorsan cserélni, s bár nem voltam boldog, egy csak egy évet bírt ki, inkább fizet az ember, mint valahol otthagyja az autó.

Első rész - A döntés
Sima szombati napnak indult a február 7, felkeltünk, Somorján a Czucz-nál reggeliztünk (a péksütemény nagyon jó, a cafe latte közepesen gyenge). Aztán kitaláltuk, hogy ha már ilyen szépen süt a nap, menjünk el valami osztrák nevezetességet nézni és közben megnézhetjük a repülő és hajómodelleket Bécsben. A nap ragyogóan tűzött, majdnem a 10 fokot nyalogatta a hőmérő az autóban. Egy gyors mosás után el is indultunk. Kevés volt a gázolaj, így az olcsó osztrák gázolajból tankoltunk 55 litert. Éva nem volt hajlandó faluzni, ezért 7,40 €-ért 10 napos matricát vettünk és Schwechatnál felmásztunk az S1-re. Útközben megváltoztak a tervek is, a kastélyt kihagytunk és a Shopping Cityben kötöttünk ki. Mivel nem volt pénzünk, vettünk egy pofás kis SD kamerát 32 gigás kártyával és végre megvettük a makettet is, ami miatt már 2 hete nem aludtam rendesen. A következő lépés egy késői tízórai volt, igazi osztrák speck + ánizsos kenyér, hozzá almdudler innivaló. Ha már olyan jól bevásároltunk és a hasunk is tele volt, kitaláltunk, hogy felmegyünk Semmeringre. Élvezkedtem egyet a visszafordítókban, de aztán az Éva megfenyegetett, hogy drága volt a speckes szendvics (2,6 €) és szép tiszta a műszerfal, hagyjuk meg ilyennek. Így aztán lassacskán ballagtunk 70-el a kanyarokban. Azért is kellett ilyen lassan, mert közben -3 fokra süllyedt a hőmérséklet és elkezdett csúszkálni az autó a vízátfolyásokon. Semmering egész szép hely, csináltunk pár képet, de térdig ért a locspoccs, mi a túrót kezdjek teniszcipőben a domb tetején? Továbbmentünk az S6-on, hátha találunk valami pofás városkát. Találtunk is, a nevére nem emlékszem, de volt vár, kastély, minden, csak éppen jó idő nem, egész úton esett az idő. Azt hittem megüt a guta, eljöttem 10 fokból és verőfényes napsütésből a szürke esős albioni időbe... Közben hívtunk az anyósnak, akitől megtudtuk, hogy otthon szakad az eső. Visszafordulni nem akaródzott, elindultunk tovább az S6-on. A szemből jövők nagyon szívtak, valami történhetett az alagútban, mert >10 km-is volt a sor. Szerencsére a mi irányunk rendben volt. Ez az út az Alpokon keresztülvágva Graz és Klagenfurt között fut, így egy idő után dönteni kellett, vissza Graz, vagy előre Villach legyen a cél. Mivel Grazban mindig esik, a Klagenfurt-Villach irány nyert. Villachnál még mindig esett az eső, de 40 km-re az olasz határtól mit csinál az ember? Igen, menjünk Olaszországba!

Második rész - Olaszország
A délre vezető uton az a vicces, ahogy az ember lecsorog az Alpokból és a hőmérőt figyelve 2 percenként fél fokot regisztrál abban a jobbik irányban. Míg Tarvisióban az út szélén 3 méteres volt a hóoszlop és -1 fokos a levegő, Udine előtt átléptük a 10 fokot. Udine után mindig fontos döntés vár - balra Trieszt, jobbra Velence. Hova menjünk? Közben megláttuk a feliratot - a Velence felé vezető autópálya lezárva. Ezt égi jelnek vettük és Triesztnek fordítottuk a lovakat. A szállással nem volt gond, ilyenkor minden üres, így válogathattunk is. Végül a Maximilian ****-ra esett a választasunk. Jó rendszerük van, ki is szúrták, hogy 4 éve már voltunk itt, szerencsére annyira nem jó a rendszer, hogy emlékezzenek a részletekre is. Mondjuk arra, hogy a Corina 4 litert pisilt a folyosón. Először azt hittem, ideért az Alpokból az olvadás, aztán az orrom jelezte, hogy ez a kutya. Lealkudtam 30 €-ot az árból és kiharcoltam, hogy tengerre néző szobát kapjunk. Az est hátralevő részét a Copacabana pizzeria-ban töltöttük, illetve sétáltunk a kikötőben és a főtér körül. A pizza ismét fantasztikus volt, nem véletlenül vagyunk itt már 4. alkalommal. Az időt is jól kifogtuk, volt még szabad asztal. Éva a bresaola+rucola, én a tonno mellett döntöttem, hozzá meg egy kis birra rossa (barna sör) dukált. A pizza után Éva tartuffo classico-t rendelt, én meg a fogyókúra jegyében csak egy presszót. Tele hassal és nagyon elégedetten távoztunk, aminek főleg az a 10 vendég örült, akik már hosszú percek óta vártak szabad asztalra. A parton csodálkozva láttam, milyen magasan van a tenger szintje, a sok eső (és gondolom az olvadás is) megtették a magukét. A főtér fantasztikusan ki van világítva, mint mindig, Trieszt nagyon nagyon szép tud lenni. Mivel az időjárás is az oldalunkon volt, a séta is meseszépre sikeredett. A hotel parkolójában eldugtam az autót a pálmafák alá és aludni mentünk. Picit zavartak a hirtelen ötlet negatívumai, de semmi sem tökéletes. Öt perccel később fél királyságom odaadtam volna egy fogkeféért, tízzel később meg pizsamáért könyörögtem. Ráadásul a kávé miatt el sem tudtam aludni, a hold is csak vigyorgott az ablakon, triplán tükröződve a tenger hatalmas kék vizén. Függöny volt, de az Éva nem engedte behúzni, mert a tenger csillogására akart ébredni. Na jó....

Harmadik rész - A baj
A reggel nem volt verőfényes, de csalódás sem. Mégiscsak február eleje van... A tengeren nem csillant napfény, mert felhők mögé bújt a kedvenc égitest. Így prózaibb volt az ébredés, az illemhely hívó szavára. A reggeli az üvegfalú étteremben zajlott, kilátás a tengerre és a Miramare kastélyra. Fél óra alatt megettem vagy 6 adag reggelit (még mindig a fogyókúra jegyében, hogy legyen mit leadni...). A szemerkélő eső miatt a városba már nem mentünk be, elindultunk lassan, faluzva. Szerettünk volna pár apróságot venni (fogkefét, fogkefét), de az összes Domenica Aperto (vasárnap nyitva) áruház zárva volt. A falvakban és városokban sok helyen fantasztikus gátak és folyószabályzások vannak, látszik, mennyira tartanak az Alpokból lezúduló víztömegtől. Gorizia irányában megcsodáltuk a hatalmas katonai temetőt Fogliano di Monfalcone-ban. Ha jól olvastam, jópár magyar is elesett itt. Innen az Anna kertészetbe mentünk, ahol vettünk a múltkori mellé és 180 centis tuját. Meg pár apróságot :) Picit szenvedtünk, hogyan rakjuk be az autóba, de valahogy sikerült. Pár órát kibír fekve. Innen Udine felé indultunk, hogy picit bevásároljunk, mikor beütött a mennykő. Vagyis a szíj. A lényeg, hogy a parkolóba kanyarodva ismerős kattogás fogadott - a vadonat új ékszíj átugrott egy bordát és a fogazat lemetélte körben a szíj hatodát. Kihalásztam a darabokat és bevásároltunk. Csupa fontos dolgot vettünk, például illatosított WC papírt meg ilyesmit. Nálunk is kapható, de nem ennyiért. Az Andrást is felhívtam, szerinte nyugodtan menjek tovább, de faluzva és lassan. A jó tanács aranyat ér, ezért gyorsan felhajtottam az autópályára. Majdnem 20 kilométert autópályáztam, mikor elszakadt a második borda. Kihalásztam a gumidarabokat, már olyan voltam, mint a kínai étteremben a rizstésztás szakács. Vagy a spagetti banda tagjai. Kerestem egy jó parkolót, ahol rájöttem, hogy a harmadik borda is lenn van félig. Mivel a táblán lévő SOS számok mind rögzítőre voltak irányítva, az Andrást hívtam (bocs András, de jó volt a hangod hallani). Aztán a rendőröket - 113. Tőlük kaptam egy új számot, ami ismét rögzítőre ment. Itt már az utolsókat rúgta a telefon, én meg rájöttem, hogy valószínűleg rosszul tárcsázok. Ez már a 17. szám volt (végigpróbáltam az Alfa service összes környékbeli számát is), nem lehet mindenki kikapcsolva... Szerencsére megállt a Giancarlo a kis Corsájával, aki szerint 3 km-re van egy benzinkút. Tévedett, csak 2-re volt. Végre emberek között :) A srác a kúton mindent megtett, s bár az olasz tudásom sokkal jobb volt, mint az ő magyartudása, a pénztárgép szalagjára rajzolva egész jól megértettük egymást. Lerajzolta, hogy a kislány, akivel este moziba jár meg virágot hord neki néha, tud angolul és megmondja a frankót. Fel is hívtuk (ő hívta, mobilról megint nem ment). Kiderült, hogy a lány apja az Iveco highway rescue szerelője és minden vágya, hogy megjavíthassa az autóm. Mondtam neki, hogy nem, engem csak el kell húzni Udinébe és lerakni az Alfa szerviz előtt. De nővel vitatkozni reménytelen, így megegyeztünk, hogy az apja sziesztázik egyet aztán elhúz Gemonaba az IVECO szervizbe és reggel megnézi az autót. Egy órán belül jött is a vontató, feldobta az Alfát és mentünk is. Jót röhögtem, hogy legalább megspórolom az autópálya díjat, de a képemre fagyott a mosoly, ki kellett fizetnem az Alfáért a 2,40-et meg még a vontatóért is az 1,10-et. Pár perc döcögés után megérkeztünk az IVECO központba. Itt már várt az egész banda, amiből megértettem, hogy most alaposan leszedik a sápot. A mama már intézett hotelt, a papa berendelte a szerelőt reggel 8-ra. Elbúcsúztunk a tujától és elmentünk megkeresni a hotelt. Szerettek volna elvinni, de kellett egy kis séta, hogy kiszellőztessem a fejem.

A hotelt gond nélkül megtaláltuk és meglepődve tapasztaltuk, hogy óriási. Három autóbusznyi nyugdíjas táncolt egy teremben, az udvaron gondozott kert, a kertben két mozdony és egy vadászrepülő. Meg három étterem. Az 505-ös szobát kaptuk, ami nem véletlenül az SOS-t evokálta bennem. Megtudtuk, hogy alig 2 kilométerrel arrébb van egy nagy üzlet, ami vasárnap is nyitva van, így összekaptuk magunkat és nekilódultunk. Vettünk végre fogkefét, alsóneműt, kis gyümölcsöt. Vacsorára a hotelben maradtunk és nem bántunk meg: Éva zöldsaláta levest evett rizzsel, majd fehér borban pácolt halat, én pedig Prosciotto San Daniele-t előételnek és vegyes grillezett halas-rákos tálat választottam, hozzá fehér bort. Jó kis vacsora volt.

Negyedik rész - A szerelés
Éjjel jól aludtam, ami főleg annak volt köszönhető, hogy testileg és agyilag teljesen kifárasztottam magam. 6.45-kor kiabálni kezdett a telefon. Gyors készülődés és reggeli után készen voltunk, hogy szereljünk egyet. 8.15-re értünk oda, már vártak. Kiderült, hogy tényleg a sofőrünk fogja megszakérteni az autót. Évát leültettem az irodába (elég hideg volt, de még mindig jobb, mint kinn várni, olyan jeges szél fújt, mintha az Alpok tövében lennénk) én meg mentem kibicelni. Az első félóra alatt Stefano kesztyűt húzott és levette a kereket. A második félóra alatt beszereltek egy Ivecoba egy új hűtőberendezést és levette a motorvédőt. Itt már ráncoltam a homlokom és mondtam, neki, hogy avanti maestro, questa none siesta. Nem sértődött meg, azt mondta, hogy nyugi haver, 11-re mehetsz haza. Kérdem miért vagy biztos benne? Sicuro? Assicurato, mert centro trentasei mille kilométer után az főtengely végén lévő gumibelű lendkerék szokott finito és a cinghia elszakad. Le is szedte és tisztára pucolta, de nagyítóval se lehetett rajta hibát találni. Questo nuovo. Mondom nem nuovo, de nincs szétesve az biztos. Keress tovább maestro, én megyek a hotelbe összecsomagolni és 11-re itt vagyok. Így is lett, pontosan megjöttünk, nézem az autót - szét van szedve az egész futómű, a torony a polcon, a fékek lógnak. Na ez 11-re nem lesz kész. No problemo mosolyognak, lassan ebéd van meg minden, kisütött a nap, fantasztikus az idő. Visszamosolygok, hogy fantastico, de nekem már kéne az autó. Aha, az autó, 13.30-ra itt az alkatrész, 16.00-kor mehetsz haza. Cento percento. Mondom dio mio, megvan a baj oka? Persze, nem gond, a generátor szabadonfutóját kicseréljük és minden ok lesz. Hát kizárásos alapon én is ezt tippeltem, míg a szervizfőnök ki nem dobott a műhelyből, végigtapogattam mindent és a generátor kerekének milliméteres tengelyirányú mozgása volt. Rájuk hagytam...

Ötödik rész - Gemona di Frulio
A gyönyörű korai tavaszi napot azért találták ki, hogy sétáljuk egyet. Gemona aranyos kisváros, lényegében egy kommersz, szervizekkel és üzletekkel tele főút, vele párhuzamos a vasút és a mellette lévő út és a hegyoldalban a centro historico, vagyis az óváros. A város felett a helyi vár uralkodott, míg 1976-ban a földrengés le nem rombolta. Azóta is restaurálják. Sokkal jobb állapotban van a katedrális (Duomo). A szerviztől jó 5 km-es séta vezetett fel, ezért újra megálltunk az áruházban, ahol bedobtunk egy gyors hideg büfét, frissen sült ánizsos ciabattát, mortadellát, sajtot, joghurtot. Hegynek fel már picit nehezebb volt, de felballagtunk, de az isten háza zárva volt. Olaszországban az istenek is sziesztáznak? Vagy az autóm volt megnézni? Remélem. Minden esetre az egész városka aludt, így nagyon megörültem, mikor a dómmal szemben lévő étterem ajtaját nyitva találtam. Életem egyik legjobb cafe lattejat ittam itt, Éva meg bedobott egy nutellás palacsintát. Lefele már jobban ment a dolog, háromnegyed négyre értünk vissza a szervizbe, Stefano már a kereket rakta vissza. Nagyon tetszett, hogy minden csavart 3x ellenőrzött és ilyet még nem láttam - átkenegette a kerékagy környékét mielőtt feltette a kereket. Végül még 2x ellenőrte a motorvédőt, minden sarkát külön, nehogy lógjon valahol. Semmi sietség, semmi kapkodás. Közben elkészült a számla is, vontatás 121 €, szerelés és alkatrészek és munka 410 €, összesen 531 €. Kérdem fizethetek-e kártyával, persze, nem gond, de +21 € . Kifizettem, így legalább van mindenről papirom. Végösszeg 553 €. Picit gyorsabban kezdtem lélegezni, hiszen a márkaszervizben kb. 60 a görgő, 100 a szabadonfutós vacak, 40 a szíj, legyen 100 a munka, de az még mindig "csak" 300 és nem 441. Mindegy, legyen jó és le van zárva. Ami viszont nagyon aggasztott, hogy Stefano szerint a görgő nem volt rendben (3 napos görgő??) és Breda márkájút rakott helyette, a legrosszabb viszont az volt, hogy a generátor szabadonfutója volt csálé és nem értette, hogy ezt a márkaszerviz miért nem vette észre.

Hatodik rész - Hazaút
Az első kilométereken nem osztottam Stefano magabiztosságát és inkább óvatosan vezettem. Az első harmincas után a szíj úgy állt, mint a mintakatona. Szerpentines út következett, megfuttattam egy kicsit az Alfát (elnézést azért az előzésért a kettős záróvonalon, többet nem fordul elő), erőltettem a szervót a kanyarokban és a terhelésváltásokat. Tarvisioban újra ellenőrzés - a szíj tökéletes. Úgy megörültem, hogy csináltam pár örömképet a méteres hóról a háztetőkön, a háznyi magas hótömbökön, a litván sízőhölgyeken.... upsz, majdnem elfelejtettem, hogy már nős vagyok. Szóval a sok hó meglepően fehér és hideg volt :) A helyi Sparban bevásároltunk (ilyenkor van a mandarin, narancs szezonja, friss szedés) és már csak egy utolsó dolog maradt hátra: a jópofa Stefano ismeretlen okból úgy szerel, hogy az akkut leköti, így a rádió elfelejtette az állomásokat, de a kódot is... Szerencsére a blogomban megtaláltam a kódot, így minden adva volt, hogy happy end-el végződjék a történet.

Mivel 21.50-kor kezdődött a Született feleségek következő része, egy relatíve kemény 500 km-es szakasz várt ránk. Egy megállót kénytelenek voltunk beiktatni, mert már csak 100 km-re való gázolaj volt és meg is éheztem. Egy Ciao Agip kúton álltunk meg, az autó gázolajat kapott mi pedig capuccionot, meleg szendvicset és friss narancslét. Mivel csak negyed órát kellett hoznom, végig tartottam a 10%-os sebesség túllépést, a kevés autónak köszönhetően csak egyszer kellett fékeznem Bécsig! Graznál a szokásos jegesedés miatt biztosan nem tudtuk volna a 130-at tartani, de ott végig 100-as korlátozás volt, így az előrelátó sógorok diktálta tempót simán tartani lehetett. Mivel a Garmin még nem ismeri a Bécs-Pozsony autópálya A6-os szakaszát, még 15 percet spóroltam és 21.30-ra haza is értünk. A kis híján félezer kilométert Tarvisioból 4 óra 30 perc alatt tettük meg, ami nem rossz eredmény még nyáron sem.

Epilógus
Nem tudom, mi legyen a zárszó. Egy reklamációt megpróbálok, hiszen valakik kivettek a zsebemből mintegy ezer EUR-t, ami nem kis pénz.