Grando írása:

Egy Alfa 166 naplója - részlet

A gazdám megint készül valamire. Mostanában mintha feszültebb lenne, feltűnően sokat idegeskedik és telefonálgat. Folyton egy polírpasztás flakonnal a kezében toporog körülöttem és méreget, ahogy itt állok a park mellett, a ház előtt. Azt hiszem, a műszerfalápoló sprayt meg a bőrápolót is láttam a kezében, de erre nem emlékszem pontosan, mert annak a kis 147-esnek a fenekét néztem éppen, ahogy elriszálta mellettem az utcában. A többiek is sejtenek valamit, mert mondták, hogy mostanában körülöttük is nagyobb a sürgés-forgás. Végül is már decemberben emlegettek valami nyár eleji találkozót, de ki figyel oda az ilyesmire. Na majd kiderül…

Megint itthon vagyunk Békéscsabán. Reggel korán indultunk. Az első utunk a mosóba vezetett. Mit mondjak, jól esett végre a fürdés, így domborítok igazán. Már 7 órától vártuk a többieket a zöld 164-essel, bár azt mondta a gazdám, hogy majd csak 8-9 körül fognak érkezni. Jöttek is szépen sorban, össze is gyűltünk vagy 25-30-an, meg sem számoltuk pontosan. Először a piros 164-es futott be, aztán újra láthattam azt a csini 147-est, amin Orosházán rajta felejtettem a fényszóróim és rám kacsintott ahogy érkezett. Őt követte sorban a többi milánói haver is, egy ezüst 156, aki most Szombathelyen lakik, egy 155 Csabáról, két 156 Szarvasról, egy 146 Gerendásról, és persze az újkígyósi 75. Ő még igazi régi vágású vas, de a V6-szíve még mindig fiatalosan dobog. A két gyulai 156 Selespeed két erdélyi 156 társaságában érkezett. Nagy öröm volt viszontlátni a barátokat, és találkozni az újakkal.

Gazdáink kicsit magunkra hagytak minket, és sétálni indultak, beszélgettek. Miről? Naná, hogy rólunk! 

Egy órakor mindenki beült saját gépébe, és végre együtt elindultunk Szanazugba – természetesen kis kerülővel, de ezt már szerintem a többiek is megszokták. De végül is megérkeztünk, és mi innentől kezdve az árnyékban pihenve figyeltük az embereket, akik hozzáláttak a birkapörköltnek, ami már várta őket. Ezután páran a bátrabbak közül lementek fürödni a Kettős-Körösben, a többiek pedig folytatták a beszélgetést.

Ahogy ránk esteledett, előkerült a grill, meg a szúnyogirtó fáklyák is. Nem bírják ki, hogy ne füstöljenek valamivel, ezt szeretem bennük. A zene is hangosabb lett - na jó, ez nem ér fel a motor hangjával, de ők azért jól érezték magukat, és mintha üvegek és poharak zaja is átszűrődött volna. Gondolom tankoltak. Nem tudom, hogy van ez náluk, de ilyenkor másnap úgy viselkednek, mintha nem menne 1-2 hengerük.

Jól sikerült buli volt, még sokáig fogjuk emlegetni, és tuti, hogy jövőre megismételjük! (Csak azt tudnám, hogy miért a Diana-t hallom folyton? Biztos ezt is valamelyik furmányos német ketyere csinálja bennem megint. Majd az érintkezőjére nézek.)