2017-02-04

XXVII. Alfa Amore Pókerverseny

A 27. pókerversenyünk beszámolója.
Események >> 2017  

A februári pókerversenyünk új meglepetéseket tartogatott:  Valerossa időben érkezése mellett végre elkészült az idei Alfa Amore kártyanaptár, melyből mindenki vihetett haza magával néhány darabot.

Késve érkezőink Tibor és Gyula, érkezési sorrendben el is hagyhatták az asztalukat, mert az előző versenyünk nyertese Sylvester - még jócskán a szünet előtt - kiejtette őket. Nagy levegővétel után kezdődhetett az igazi verseny, hiszen az első kieső vándordíja, a lófej új gazdára talált.

A döntős asztalra három női versenyző is odaért, ilyen már régen volt. Gratulálunk Bogi első játékához, melyen a 9. helyezettet sikerült elérni és a játék folyamán még vőlegényét, Zolit is sikerült kiejtenie. :) Másodszor Halesznak a Király pókeréhez, mellyel sikeresen kiejtette Pozsit, viszont most a High Hand Bonusz nem járt érte, mert kedves szervezőnk azt otthon felejtette, így a következő játékra marad. Timpiri ügyes játékkal ismét megszerezte a legjobb női versenyzőnek járó serleget! Utólagos reklamációra való tekintettel megemlítjük, hogy Hudini egy straight flush-sel előbb megkaphatta volna ezt a díjat. :)

Végül gratulálunk Kurucz Gergőnek, aki barátnője szépséges mosolyát is bevetve győzedelmeskedett Gabcsi játéka felett.

A végeredmény:

19. Probst Tibor (Sylvester ejtette ki) 
18. Csukárdi Gyula (Sylvester ejtette ki)
17. Fésű István (Gabcsi ejtette ki)
16. Szentirmai Zoltán (Radics Boglárka ejtette ki)
15. Kaszi (Gerissimo ejtette ki)
14. Rácz Norbert (Hudini)
13. Pozsi85 (Halesz ejtette ki K pókerrel)
12. Kaszás Márk (Balázs)
11. Ruppert Balázs (Gerissimo)

A döntős asztalon:
 
10. Kraszy (Hudini)
9. Radics Boglárka (Hudini)
8. Valerossa (Timpiri)
7. Timpiri (Sylvester)
6. Halesz (Hudini)
5. Mario (Hudini)
4. Hudini (Sylvester)

3. Sylvester (Gabcsi)
 
 
Nagy gratula mindenkinek! Köszönjük, hogy eljöttetek! A következő Pókerveseny időpontja várhatóan március 4.!
 
A pontversenyünk állása 12 forduló után:
 
Csukárdi Gyula: 62 pont
Halesz: 52 pont
Sylvester: 40 pont
 
Gabcsi: 38 pont
Nagy Zoli: 38 pont
Imhotep: 27 pont
AlfaMario: 26 pont
Pozsi85: 21 pont
Probst Tibi: 21 pont 
Hudini 20 pont
 
Blacky: 19 pont
Valerossa: 18 pont
Timpiri: 17 pont
Szalamandra: 17 pont
@kos: 15 pont
Jacsa: 15 pont
Urbán Franciska 15 pont
RoliQ4: 15 pont
Gerissimo: 13 pont
Kraszy: 12 pont
Fésű István: 11 pont
Fanni: 11 pont
Szözsi: 11 pont
Finucci 10 pont
Szalay János: 10 pont
Andy: 10 pont
Szilveszter: 9 pont
Attila: 9 pont
Méh Attila 9 pont
Szentirmai Zoli 8 pont
ToBoZ: 7 pont
Kácsi Kis Gergő: 7 pont
Kiszoli: 7 pont
Zolibácsi: 6 pont
Jack: 6 pont
Povizoli: 6 pont
Andi: 4 pont
Ricsko96: 4 pont
Kaszás Márk: 3 pont
Mike: 3 pont
Radics Boglárka: 2 pont
Magyar Bálint: 2 pont
Tipoatti: 2 pont
Ancsa: 1 pont

Kapcsolódó topic: