hajjajjj,
(Ezt most minden Alfásnak írom)
Ahogy nő a taglétszám, úgy lesz egyre elkerülhetelenebb a klikkesedés...
Persze ez valahol természetes, csak az a kár hogy valahogy nem igazán tapasztalom, hogy a 3 "brigád", magyarán az ARC, az AA és a DCS vezetői mondjuk leülnének és idény előtt próbálnának egyeztetni.
Sokan szeretnének itt is meg ott is lenni, de lássuk be így nem könnyű.
Lassan minden második hétvégén vany valami, és sok embernek azon kell gondolkodnia, hogy melyikre nem megy. Ugye nem vagyun sem idő sem gyakorlati milliomosok.
Ennek az az eredménye, hogy a társaságok egymás elől "szipkázzák" el az embereket, ahelyett hogy egyeztetve mindehol a várható legnagyobb létszám lenne.
Kiváncsi leszek, ki lesz az aki legelőször veszi a lapot, és megszervezi a vezetők találkozóját, egyeztetést, ahol mindenki kulturáltan és KOMPROMISSZUMOKRA KÉSZEN áll a dolgokhoz.
És az én személyes meglátásom: A tököm tele van azzal hogy sokszor dönteni kell
és az is-is döntés helyett vagy -vagy döntés előtt állok.
A helyzet ilyetténképpen alakulása pedig nem egy ember hibája, hanem talán valahol mindenki benne van egy kicsit.
A zenei fesztiválokat is konkurens cégek szerveziik, mégis meg bírják csinálni hogy egyeztetnek, és mindkettő jóljár, ahelyett hogy kibaxnának egymással.
Az Alfásoknak miért nem sikerül ????????????????
Fórum >> Találkozók, események >> Szlalom verseny
Charlie 1662007-08-31 22:30:46 // 183
GEORGE2007-08-31 21:00:41 // 182
Egy szóval sem írtam, hogy az Alfa R. Club M. csinálna nívósabbat.
Csak úgy önmagában gondoltam.........
Csak úgy önmagában gondoltam.........
Betonl@b-AlfaShop2007-08-31 20:57:10 // 181
Nyugalom úraim, ez nem a "ki csinál jobb rendezvényt "versenye, lépjűnk túl a dolgokon végre.
GEORGE2007-08-31 19:35:22 // 180
Direkt írtam, hogy nem akar konkurenciát!!!
Amúgy meg nehogy azt hidd, hogy nem lehet nívosabb találkozót szervezni a te általad szervezettől!
Ha tényleg ezt hiszed akkor az önértékeléseddel van a baj.
Hihetettlen vagy Csaba, Te mindig megpróbálsz belém kötni....Szörnyű.......:-(( :-)

GEORGE2007-08-31 19:31:14 // 179
Légyszi olvasd el figyelmesebben!!!
Ott volt ez is az írásomban! : Ha azért írkálod, hogy
Tehát ha nem azért írkálod rendben, ha meg azért akkor nincs rendben!!
És én kötök mindig beléd???-----
Ott volt ez is az írásomban! : Ha azért írkálod, hogy
Tehát ha nem azért írkálod rendben, ha meg azért akkor nincs rendben!!
És én kötök mindig beléd???-----
Mike.2007-08-31 12:01:33 // 178
Szerintem a clubnak nem is ez a célja.
Azt a szűk tag létszámot, valamint az Alfa barátokat akarja összehozni és azoknak egy kis szórakozást próbál szervezni.
Ez a "Egyébként nem is tudnál" azt sejteti, csak jó, hogy leírták, nem akarnak konkurenciát a te rendezvényeddel, mert te most is azt hiszed.

DCS2007-08-31 11:37:33 // 177
""""""Hidd el nem akar az ALfa Romeo Club Magyarország a te rendezvényednek konkurenciát csinálni"""""""
Egyébként nem is tudnál........ :-))
Egyébként nem is tudnál........ :-))
DCS2007-08-31 11:34:07 // 176
nem így gondoltam ,hanem ez a versenyünk szlogenje mindenhol ..., Te mindig megpróbálsz belém kötni....Szörnyű.......:-((
Betonl@b-AlfaShop2007-08-30 20:05:43 // 175
Igy van nem kívánunk egyetlen rendezvénnyel sem konkurálni,ez 1 családias kis háziverseny a részünkről.
GEORGE2007-08-29 22:17:11 // 174
Szervusz Csaba!
Szeretném ha nem születne megint olyan hangnem meg olyan hozzászólások mint a gyorsulásis topicban.
Ha azért írkálod, hogy több ezer ember elött szerepelhetsz meg hogy próbáld ki magad versenykörülmények közt mert az AR Club szerény háziversenyt csinál akkor inkább mellőzd a vitákat szitó megjegyzéseket.
Hidd el nem akar az ALfa Romeo Club Magyarország a te rendezvényednek konkurenciát csinálni.
Csak szólnék előre még mielött valaki megint felkapná a "vizet" bármelyik oldalról is.
Köszi a békesség nevében!

DCS2007-08-29 21:40:04 // 172
GEORGE2007-08-29 21:29:38 // 171
Szeva Csaba!
Te tudod.......
Te tudod.......
DCS2007-08-29 21:20:20 // 169
A hétfutamos szlalomverseny hatodik, utolsó előtti futama
szeptember 14 -én a Hungaroringen
az EVO gyorsulási verseny napján!
GOKART betétverseny,
a szervezők által biztosított gokartokkal!
Mindenkit szeretettel várunk egy gyors tempós csapatós versenyre.....
Az utolsó versenyeken indultak GTV-vel és 145-ös alfával is!
sok sok bemutató autózás a DCS csapat többszáz lóerős autóival!
Érdemes eljönni,próbáld ki magad versenykörülmények között!
Óriás kupák ...,pénz jutalom!!!!

DCS2007-08-29 21:15:54 // 168
Szia George
Nem megyünk.......
Csaba
Nem megyünk.......
Csaba
Tommi2007-08-29 21:00:18 // 167
Erről eszembe jutott a klasszikus vicc, de nem mondom, mert a végén még rasszistának titulálnak :))) De úgyis tudja mindenki mire gondolok :)
GEORGE2007-08-29 20:57:53 // 166
Úgy látom kell majd olyan futamot is inditani amin a bólya döntés lesz a lényeg :-DD
Charlie 1662007-08-29 20:56:58 // 165
nem ? Így a logikus nem? Pl amikor átmegy a macska előtted, akkor szlalomozol? Áhhhhh dehogy :):9
Padlógáz :):)
A farnc rángatja a kormányt, még a végén nekimegyek valaminek :):)
Padlógáz :):)
A farnc rángatja a kormányt, még a végén nekimegyek valaminek :):)
GEORGE2007-08-29 20:43:29 // 164
Szerintem is :-))))
Tedi2007-08-29 20:42:29 // 163
Kúúúl, akkor megnyugodtam :)))
Charlie
Na, végre valaki megértette, hogy azé bombázom le az összeset, hogy én nyerjek :)
Charlie
Na, végre valaki megértette, hogy azé bombázom le az összeset, hogy én nyerjek :)
Betonl@b-AlfaShop2007-08-29 20:40:11 // 162
Nyalni mindig lehet,hidegben is:-)
Betonl@b-AlfaShop2007-08-29 20:39:05 // 161
Jó idő intézve,szponzoroktól az is jön :-)
GEORGE2007-08-29 20:04:23 // 160
Semmi gond :-) Csak jegyezd meg, hogy hova kell vissza tenned :-)
Charlie 1662007-08-29 18:45:25 // 159
Mé' ? :):) Nem arról szól hogy ki gombát le több bólyát ?:):):)
A múltkor Ákosi egyet sem szedett le, mondtam is hogy "áááá, ezzel úcccsenyeer " :):):)
A múltkor Ákosi egyet sem szedett le, mondtam is hogy "áááá, ezzel úcccsenyeer " :):):)
Tedi2007-08-29 18:21:35 // 158
Dafke nem fogok fagyizni, azt most megmondom :D Elég nekem, hogy az, hogy letarolok minden bólyát :))
GEORGE2007-08-29 18:12:27 // 157
Mondjuk ha hidegben fagyizunk akkor különbözünk azoktól akik nem :-))))
GEORGE2007-08-29 18:06:02 // 156
Csak remélni tudjuk, hogy nem lesz eső.....Hó meg föleg nem....
Tedi2007-08-29 17:45:11 // 155
Remélem :) A lényeg, hogy eső meg hó ne legyen :))
GEORGE2007-08-29 17:23:08 // 154
Szept 22.-én nem lesz még olyan hideg :-)
ystuc2007-08-29 16:58:01 // 153
Lesz fotó, ne aggódj. :-)
Áki2007-08-29 16:57:28 // 152
Csinálj róla széép képeket!Jó házasság lesz ebből!:-))) Jól indúl!:D
Áki2007-08-29 16:57:01 // 151
NA ez már valami,grat a szervezéshez!;-)
ystuc2007-08-29 16:55:43 // 150
Hát, ez a gelato már vonzó... :-))))
Sajna nem tudok menni, mert aznap kisautóm más feladatkört tölt be. Sógornő esküvőjén lesz menyasszonyi autó. :-)
Sajna nem tudok menni, mert aznap kisautóm más feladatkört tölt be. Sógornő esküvőjén lesz menyasszonyi autó. :-)
Tedi2007-08-29 16:54:15 // 149
Peti, zergeb@szó hidegben mit kezdjünk a fagyival? :)))
Betonl@b-AlfaShop2007-08-29 16:52:39 // 148
*****************A szlalommal kapcsolatos új infó:a rendezvényt a Pirelli támogatja tehát lesznek díjazottak ,de mindenki jól jár.
Az Autobahn büfét is biztosit ,bár nem ingyen /de lesz/+ a Gelato Italiano fagylaltjai is jelen lesznek mint jeges meglepetés a forró fejű sofőröknek:-))
Várunk TÉGED is JELENTKEZZ MOST. **********************

Robi2007-08-25 23:28:51 // 147
Hajrá, szakíts rá időt! :)
bb182007-08-25 07:48:48 // 146
Gyerekek ez tetszik, ha lesz idöm én is fölélesztem a romot erre az alkalomra.
Bár a tolatos részt kihagynám vele, ugyanis csak elöre lehet kilátni belöle.
Bár a tolatos részt kihagynám vele, ugyanis csak elöre lehet kilátni belöle.
RoliQ42007-08-23 23:52:50 // 145
Áki a Hondás talin...:) Halesz Áki után hozzám ült be!
Halesz: "Te hallod.... Ákival valahogy erre nem voltunk...:) ez a pálya felénél volt!:D:D:D
Halesz: "Te hallod.... Ákival valahogy erre nem voltunk...:) ez a pálya felénél volt!:D:D:D
GEORGE2007-08-23 23:43:10 // 144
Ez már túl OFF ide ---> csevi :-)
Robi2007-08-23 23:39:28 // 143
Nem hiszem. Őt jobban mozgatja a csincsilla klub. :)))
Robi2007-08-23 23:37:42 // 141
Idén szerintem kiviszem valamelyik ócskavasat. Még az sem kizárt, hogy elővakarom a 24V 164-est, és rakok rá vmi rendszámot. Nem hátsókerekes, de jól megy. :)
GEORGE2007-08-23 23:37:16 // 140
Alvó oroszlán?? :-))))))))
Robi2007-08-23 23:36:20 // 139
Nem nagyon akar. De ha sikerül rávenned, akkor majd meglátod, hogy miért nem érdemes felébreszteni az alvó oroszlánt. :D
GEORGE2007-08-23 23:36:20 // 138
majd az idén gyakorolsz egy kicsit elötte és kevesebbet döntesz, és gyürsz a gép alá :-D
GEORGE2007-08-23 23:35:22 // 137
Messze van az még a molesztálástól, inkább bátoritom csak hogy jöjjön a csevibe!! :-)
Robi2007-08-23 23:33:42 // 135
Most hallom, hogy molesztálod a zasszonyt. :) Mármint az enyimet. :)