Négy új modell az Autodeltától!

2006-03-01  Teddy
Az Alfa Romeo mostanában ontja magából az új modelleket, a hivatalos tuningcég azonban még nem nyúlt sem a 159-hez, sem a többiekhez. Eddig...
Hírek >> 2006  

Az elkövetkezendő hónapokban az Autodelta a 159-es, a 159 SW-t, a Brerát és a Spidert is kezelésbe veszi, ami ez esetben motor, optikai és futóműtuningot jelent elsősorban.

Mostanában az Autodelta elég nagyokat hallgatott, egyetlen újdonságuk jelent meg, a GT Evo változata, mely az előzőleg módosított GT-től annyiban tér el, hogy a Rotrex turbót jobban feltekerve plusz 20 lóerőt préseltek ki a motorból. Emelett a 147-est is hajtó 3.7 literes motort dolgozták még át, így 378 helyett, immáron 400 lóerőt tud a 147 GTA "Arese V6" verziója.

Ami újdonság, hogy a brit cég már nem csak a benzines, hanem a dízel motorokhoz is hozzányúl, így a JTS és a V6-os Twin Phaser mellett a JTD-k is átesnek némi teljesítményfokozáson. Az Autodelta vezetője Jano Djelalian egy interjúban elmondta: "Reagálva a vásárlóközönségünk igényeire, egyre gyorsabb és erősebb autókat fogunk építeni, ami persze a motoron kívül érinti az erőátviteli és fékrendszer, valamint a futómű teljes átdolgozását."

Természetesen vannak már tervek az optikai tuningra is, ezeket a Creativstudio készítette el. A tervezésnél a fő szempont a minél jobb aerodinamika, valamint a motorok és fékek hűtése. így aztán előreláthatólag nem csak a szárnyak, hanem a légbeömlők száma is gyarapodni fog az új modelleken. A cégvezető azonban figyelmeztet: a kiadott képek csak skiccek, a végső kialakítás még nem készült el, de valami hasonlóra számíthatunk.

Az első "Autodeltás" 159, 159SW, Brera és Spider modellek valamikor a nyár elején jelenhetnek meg. Ezeket a modelleket a 2.2-es, 185 lóerős JTS 260 (!) lóerőre felhúzott motorjai hajtják majd. Jano szerint a 2.2-es JTS nagyon "költségtakarékos" motor, mivel alapnak kiváló, könnyen lehet rá építeni és a vásárlók körében is népszerű. Nem mellesleg így az autónak jobb lesz a teljesítmény/súly aránya, mint a 3.2-es V6-osnak. Ez azonban még nem a vég, később ez a 260 lóerő is több lehet.

A másik motor egy 1.9-es JTD lesz, mely 200 lóerőt teljesít majd. itt szintén elmondható, hogy jobb teljesítmény/súly aránya lesz, mint a mostani csúcsverziónak, a 2.4-es JTDm-nek. Az Autodelta azzal indokolja a dízel motorok tuningolásást (amit egyébként a cég több évtizedes történelme során először hajt végre), hogy Európa-szerte nagyon kelendőek az öngyulladós erőforrások és nem szeretnék, ha a dízel-fanok kimaradnának az Autodelta hagyományaiból.

"Igazán nagy öröm volt az Alfa dízel motorjaival dolgozni, mert eleve egy nagyon jó konstrukciót dobott piacra a gyár. A többi motorhoz egyelőre azért nem nyúlunk, mert ezek teljesen új konstrukciójú aggregátok. A V6-os motorról annyit tudok elmondani, hogy nagyon meg fognak lepődni a vásárlóink és a márka rajongói, hogy milyen jó kis motor az. Egy igazi erőművet készítünk majd az új 3.2-esből. Ebben nagy segítségünkre van az összkerékhajtás, hiszen így sokkal több erőt tudunk az útra vinni."

Jano elárulta, hogy az első 3.2-es verzió a Q4 AM (Autodelta Maggiorata) névre hallgat majd és speciális künnyűfém karosszériát és motort, új váltót valamint fékeket kap majd.

Kapcsolódó cikkeink:
Sajtófotók a 159 Sportwagonról
Kelendő újdonságok: Alfa 159, Grande Punto
Budapesten a Brera!
Genfben mutatják be a Spidert és a 159 SW-t
Brera, Spider – díjak, kémfotók
Alfa Brera – A világ legszebb autója

Írta:
Tedi