Marchionne: álmodozzanak csak a németek az Alfáról

2014-01-12  Tedi
Álmodozzanak csak a németek az Alfáról, ez a mi brandünk marad és sikeressé tesszük - mondta Sergio Marchionne a Fiat vezérigazgatója a La Repubblica című olasz napilapnak.
Hírek >> 2014  

A Fiat-Chrysler első embere azok után nyilatkozott a lapnak, hogy a Fiat 2014 első napjaiban megállapodott a Chrysler teljes felvásárlásáról a cég papírjainak jelentős részét birtokló VEBA-val, így az amerikai cég most már teljes egészében a Fiat fennhatósága alá tartozik.

Marchionne egyebek mellett arról is beszélt, hogy első fontos lépéseik között szerepel az olasz gyárak termelésének visszaállítása, valamint az Alfa Romeo modellpalettájának kibővítése, mivel prémium brand szerepet szánnak neki az egész világon. Ezzel kapcsolatban jelezte: több designer és mérnökcsoport is dolgozik már az új Alfákon, amelyek a jövőben nem Fiat-motorokat kapnak. "A Jeep egy amerikai jelkép. Az Alfa pedig olasz, mindenképpen otthon tartjuk a márkát - fogalmazott.

Emellett eltörpül, hogy az új cégnek új nevet és központot is szeretnének találni. A fekete pulóveres kanadai-olasz rá jellemzően azt mondta: "Oda megyünk, ahol a pénz van, ha ez Hongkong, akkor oda."

Szavaiból az is kiderült, hogy a Fiat és az Alfa Romeo mellett a Lanciának nem jut nagy szerep, egyelőre annyi biztons, hogy az Ypsilon-vonalat Európának tartogatják. Több elemző azt is felvetette, hogy a céget egyszerűen megszüntetik. A legfontosabb azonban a vezérigazgató szavai szerint, hogy Mirafiori, Cassino, Pomigliano és Melfi alkalmazottait minél előbb munkához juttassák és ezzel az vergődő olasz iparba is életet tudnának lehelni. Jelenleg ugyanis egy hónapból csak pár napot termelnek ezek az egységek, kapacitásaik alig 40 százalékát használják.

"Álmodozzanak csak a németek az Alfa Romeóról, a mi márkánk marad, és a Maseratival együtt visszatesszük a felsőbb kategóriák térképére" - fogalmazott Marchionne hozzátéve: a cél, hogy szokatlan, extravagáns termékeket kínáljanak, mert a vásárlóknak igénye van arra, hogy exkluzív modelleket kapjanak. "A nemzetközi ipari hálózatunk elsősorban az Alfa Romeóra fog koncentrálni, Olaszország kínálatának legjavát fogja reprezentálni a márka. Ebben Cassinónak jelentős szerepe lesz, és, ha a piac nem omlik össze újra, akkor minden munkásunk újra dolgozni fog pár éven belül" - mondta.

A pontos terveket 2014 áprilisában ismertetik.

 

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tedi