Tagok >> Kazes☻ >> 146 1.9 td, Bözsi >> Blog
- Típus:146 1.9 td, Bözsi
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:1996
- Színe:bordó, 195/A
Ezen a csodálatos szombati napon megejtettük második találkozónkat Mendén. Az idő igazán kegyes (sőt már-már kissé túlzottan is) volt hozzánk, hisz Július utolsó szombatjára szikrázó napsütést kínált. Ez utóbbinak talán csak a szakács nem örült őszinte mosollyal az arcán, merthogy kissé sok(k) volt néha a forró tűz mellett, napernyő vagy egyéb árnyékoló hiányában álldogálni és ténykedni. Ezt ill. eme hiányosságnak jövőbeni megszüntetését, kiküszöbölését a gazdasszony sűrű jegyzetelgetése közepette gazduram óriás bólogatások és eskütételek közepette ígérte meg. Nyugtáztuk.
Képekben.
Csongi a kis kék labdát próbálja Sanyába betunkolni... 1.
Úgy tűnik ez egész jól sikerült is és Sanya ezen Rodin módra gondolkodóba is esett... 2.
Mégis inkább másra jutott ahelyett, hogy... 3.
Majd tüsszentett egyet és... 4.
Dzsorzsi az élelmezésügyi ellenőrünk, mindent dokumentál és online jelentést küld az ANTSZ-nek... is... 5.
Persze a hagyományos módon is tesztelt és csodálkozott... 6.
Csongi korábbi rosszalkodása miatt, csak kenyérhajat kapott... a belét nem ehette! 7.
Sanyának itt per pillanat minden mindegy... 8.
A brigádnak megesett a szíve a kis huncut Csongikán, aki rögtön be is választott... kis kompenzáció... még sosem volt neki ilyen szép, hosszú, finom... 9.
Sanya úgy döntött fakírkodik és áttolja az arcán a fapálcikát... 10.
...aztán inkább Dzsorzsinak üzen... talán az estére utalva... 11.
Ezt már Tündike sem bírja... Na, de Sanyaaaaaaaaa...! ;) 12.
Mára nagy csoda ért, ugyanis meghívást kaptam a Hungaroringre, életem első élő F1 futamára. :D Szuper helyünk volt (szó szerint) és hatalmas élményt nyújtott az egész rendezvény! Lenyűgöző volt látni és hallani az autókat és drukkolni nekik a helyszínen. Így egyáltalán nem volt unalmas, mint néha otthon a tv előtt a kanapén. ;)
Köszönet érte a jó Istennek, a sorsnak, a szerencsének, az Univerzumnak és persze a jó cimbimnek ...és az Angyaloknak! ;D ... nagy ölöm és bódottá! :D
Sajnos Hamilton nyert és a két Ferrarinak nem sikerült jobban előre hámozniuk magukat, ezzel együtt Kimi azért szépen feljött a 14. helyről! (6.) :)
Érdekes volt a hangok béli különbség... úgymint a legkellemetlenebb a Manor, ami nagyon éles, fémesen csattogón repesztett és a másik véglet meglepetésünkre, mint legkellemesebb, egy mélyebb orgánumú, a Renault... ez azért is érdekes, mert a többi Renault motoros autónak már más, kissé magasabb hangfekvésen üvöltött a motorja/kipuffja... a többit nevezzük ezek alapján akkor normálisnak... :)
Na, de ezek alapján... milyen lehetett a korábbi, állandóan visszasírt motorverziók hangja élőben, amikor néha itt is meg lehetett süketülni... pl. rajtnál! :)
Szétszedéskor sajnos pár fáradt patent, bolha, klipsz... megadta magát. Patentdepoból sikeresen beszereztem az újakat és minden szépen a helyére került és tart... :)
Nem lehet zárni a tanksapkát. Már ilyen állapotban volt a vételkor is... eddig. Megjavítottam, most már lehet zárni. :)
Az 1.1-es kasznizás végeztével átnéztem még a kocsit belülről és sajnos az anyós ülés mögött találtam egy nem túl nagy lyukat, amin kicsit ki is láttam... újabb ,munka!
Nekifogtam a műveletnek... első lépésként kalapáccsal jól megveregettem a környékét, hogy a laza réteg leesen és jól látható legyen hogyan kell körbevágnom a perforációt. Ekkor ért egy jó kis meglepetés... ugyanis a küszöb mellett végig kipotyogott egészen a hátsó ülésig. :(
A jobb hátsó emelési pont is elrozsdásodott... egy zártszelvénnyel igyekeztem pótolni, remélem jó lesz!
Még májusban, mikor beálltam a garázsba a turbócserére és a többi javításra, szerelés közben vettem észre ahogy hátrafelé esett a szerelőlámpa fénye (mert rövid az aknám, nem ér végig az autó alatt), hogy a tavaly nyáron cserélt Magneti Marelli (7000Ft/db) hátsó lengéscsillapítóim közül a balos folyik... Bírt 3/4 évet és kb. 9000 km-t... Remek! Garancia?! Minek az...! Én szereltem be azt a 4 db csavart ami rögzíti...
Az autót amikor vettük, láttuk, hogy nincs egyben a lökös... törött volt. Keresgéltem egy ideje csere darabot, de vagy drága volt, vagy hasonló mint ami van, vagy nagyon messze és majdhogynem többe lett volna a fuvar, mint az alkatrész... De ekkor jött Jorjie és megmentett egy csak kicsit sérült példánnyal, ami épp jól jött (még az eltérő színe ellenére is), mert az eredeti már nagyon kezdte elhagyni magát és kókadozott... tolatva nem tudtam riadt tekintetek nélkül kanyarodni (pl. egy parkolóban), mert az első kerék már beleért és recegtette... stb. Itt köszönöm meg még egyszer a cartársnak, mert Velencére menet házhoz is szállította és (egyelőre) nem fogadott el érte semmit... majd koccintunk! Kicsit reparáltam és mehetett fel... ;)
219.250 km
Sajnos találtam javítani valót a jobb első kerék mögött a kasznin. Található ott egy gumidugó, ahonnan az üregvédést lehet végrehajtani... ez egy könnyed érintésre beesett... remek... újabb feladat. Itt is nagy köszönet Bluestrain cartársnak, hogy kölcsönözte nekem a CO hegesztőjét, amivel a lemez kivágása, előkészítése után rendbe rakhattam azt a tájékot. paszta+üregvédő+alvázvédő
De sajnos itt még nincs vége, mert találtam még máshol is kis hibákat... 20 év, az 20 év...
219.250 km
Szintén a turbó szerelés kapcsán, a kipufogócsonk visszaszereléskor kapott egy szép új tömítést (ez korábban nem is volt rajta, ???) és készítettem egy új rögzítő bilincset hozzá, mert a régi már eléggé elégett és nem lehet kapni. Mindemellett az EGR-t is kitisztítottam, de oda nem vettem meg az új tömítéseket 4500 Ft-ért (4db), mert jó állapotúak , így egy kis tömítőpasztával kerültek a helyükre.
219.250 km
Korábban észleltem, hogy az autó az elejénél olajfoltocskát hagy, így az olajcseréhez kapcsolódva körülnéztem alul és úgy döntöttem, hogy az olajteknő tömítését kicserélem. Ezzel nem elégedtem meg, mert úgy láttam, hogy nem feltétlenül csak onnan jöhet az olaj... arra jutottam, hogy az olajszűrő előtt lévő olajhűtő csatlakozásnál lehet inkább a probléma... le is szereltem eme elemet és bizony az ott elhelyezett O gyűrű, már eléggé meg volt keményedve és ellapulva ahhoz, hogy szépen áteresszen. Cseréltem azt is.
219.250 km