Mutasd

>> Szerviz2016-06-12

A turbó csere alkalmával, mivel szabad volt az út fölfelé, gyorsan kikaptam a generátort is, hogy átnézzem. Kis oldalmozgást éreztem a tengelyén, ezért úgy döntöttem, hogy bár nincs még egyéb jele, de inkább most szétkapom, csapágyat cserélek és a szénkefét is, ha kell... kellett.

219.250 km

>> Szerviz2016-06-12

Már egy ideje feltűnt, hogy a vizem ugyan nem forr, de valami nem stimmelt számomra a hűtőventilátorral... szépen indult, de nem forgott eleget és nagy kattanást hallottam a relék felől + a műszereken is láttam ilyenkor némi ingadozást. Mivel úgyis szét volt kapva az eleje, víz leengedve a fűtéscsap csere miatt, neki is estem... hűtő ki és lám... nincs benne előtét ellenállás + Bluestrain cartárssal együtt tesztelve kiderítettük, hogy a venti kapcsoló is inkább cserés... Ha már kint volt a hűtő, alaposan kimostam és a tartólemezét lekezeltem, hogy bírja még... elég rozsdás volt. Marklarnak volt jó kis bontott előtét-ellenállása, ventikapcs meg a bótba. Miután mindent összeszereltem (új hűtőközeg), az első teszt alatt kiderült, hogy minden remekül működik, a relé nem kattan -szinte észrevehetetlenül indul-, nincs műszeringadozás és kb. egy teljes percig forog a ventilátor szépen... Hurrá! :) Az új alkatrészek beszerzésében köszönet Sanyikának (Coyote75) a segítségéért! :)

219.250 km

>> Szerviz2016-06-12

A turbó csere mellett, mivel amúgy is időszerű volt (tehát tervezett) és ilyenkor amúgy is illik lecserélni az olajat, ez is megesett. Korábbról volt itthon Valvoline olaj, azt kapta.

219.250 km

>> Szerviz2016-06-12

2015 ősz óta szenvedtem már a turbóval... és egyre rosszabbul ment a kocsi. Többször is találtam bontott turbót, de vagy nem pont rávaló volt, vagy kissé drága... De végül sikerült egy 12000.-ért árulták... egy 145TD-ről... a srác szerint normál állapotú és nincs vele gond. Gondoltam ennyiért kipróbálom (a korábbi 30-50ezres ajánlatokkal ellentétben)... Nekiláttam mindent lebontani a garázsban... még jó, hogy van egy kis aknám is... Új tömítésekkel együtt került később a helyére. A réginek egyébként nem volt különösebb hangja, viszont igencsak nyomta az olajat...

219.250 km

>> Esemény2016-05-14

Oktatófilmbe való deróut vágás 2. 1.-4.
Mit néz Zsorzsi... 5.
Majd Sanya... 6.
Majd pakolás... valahogy csak egyedül... 7-8.
Kész! 9-10.
És végül a brigád tort ül a jól végzett munka felett. 11.

Jó mulatság, férfi munka volt! :)
Grazie per tutti! :)

>> Esemény2016-05-14

Bár csak megtévesztés, Sanyika mégis nehezen küzd a zúszöggel... 1-3.
majd inkább bentről...4-6.
inkább mégsem... 7-8.
már Csongi is próbál segíteni a zúszögben, de csak tisztes távolból, mert az ujjait félti...9.
...siker!
Oktatófilmbe való deróut vágás 1. 10-11.

>> Esemény2016-05-14

A mai napra meghívást nyertünk egy kis birtokháborításra Coyote75 cartárshoz sok mással egyetemben, de mi Csongival el is mentünk és ajándékba vittünk magunkkal egy kis finom napsütést, ami eső után igencsak jól esett mindenkinek! :)
Jó időben, jól kezdődött a munka ...1-3.
Csongi még az utolsó finomításokat intézi a hivatalosság jegyében...4.
Közben beindult az élelmezési csoport is, szolidan, finoman, nőiesen... 5.
De vissza a csipet-csapathoz... lázas munka folyik... 6-7.
Sanyika ráfekvéssel teszteli precíz munkánk tartósságát...8.
...és a munka folyik tovább...9-10.
De csak addig a pontig, míg az égiek egy kis eső keretében cigiszünetet nem rendelnek... a sör csak megtévesztés... 11-12.

>> Egyéb2016-04-07

218.649 km-nél átvedlettünk a nyári szettre. :)

Téli futott: 3367 km (2db új a lényeg)
Nyári eddig futott: 5282 km, most folytatja. :)

 
>> Szerviz2016-04-05

Sajnos újra vizesnek találtam a bal 1 előtti szőnyeget... lassan, óvatosan, remegő kézzel hajtottam fel a gumiszőnyeget... és igen... sajna totál nedves alulról is... De mitől?! Tavaly nyáron cseréltem a fűtéscsapot! Gázpedálnál lévő műanyag borítás lecsavarozása után láttam, hogy bíz odabent is vizes, a jellegzetes tapintású és illatú folyadéktól, tehát hűtővíz... Lehet, hogy most a radiátor... Folyt. köv., feltárás később...

A feltárás azt az eredményt hozta, hogy a vadi új Bárdis alkatrész eddig bírta... új fűtéscsap került beszerelésre, de most az Unixtól. A munkálatok közben kiszerelésre került a fűtőradiátor is és levegő nyomás alatt vízbe merítve tesztelve... buborék mentes, tehát jónak kell lennie. Igaz, hogy hideg állapotában került erre sor, de remélem a teszt eredménye helytálló. :)

219.250 km

>> Szerviz2015-12-08

Stab pálcák cseréje megtörtént.


216.038 km