Mutasd

>> Tuning és extra2013-08-11

A netről a létező összes információt begyűjtve, elearn-ből a színkódokat és a lábkiosztást kijegyzetelve, nekiláttam, hogy visszakössem a gyári BOSE erősítőt, meg a mélynyomót, ami valami furcsa okból kifolyólag egy csokival meg volt kerülve eddig. Rendeltem ebay-ről direkt az ISO csatiba való sarukat is, befészkeltem magam a csomagtartóba, hogy aztán másfél órányi görcsberándító törökülés után hangosan anyázhassak: NEM SZÓL!4!!!4!
Miután észrevettem, hogy a +12-es kontrollkábelt nem kötöttem rá a gyújtásra, egy kicsit fellélegeztem, hogy "na majd most NAGYON jó lesz", de nem lett utána sem. Hallottam ahogy bekapcsol az erősítő, de hiába tekergettem a hangerőt bármeddig, semmi nem jött ki belőle, amit hangnak neveznék. Aztán egyszer csak mégis, meg is lepődtem, sőt, teljesen korrektül szólt.
Mondom OK, akkor most leveszem a gyújtást, rádugom az antennakábelt is a fejegységre, és készen vagyunk (bár elég gyanús volt ez a hirtelen megjavulás). Na, azóta nem hallottam újra hangot, úgyhogy a BOSE erősítő a gardróbban pihen a mélynyomóval együtt, a csomagterem pedig 30 literrel nagyobb lett.
(Külföldi fórumokon sajnos számoltak már be többen is erről a jelenségről, állítólag ismert hibáról van szó, valami tranzisztor adja meg magát ezekben az erősítőkben, és ez produkálja ezeket a jeleket.)