Mutasd

>> Egyéb2008-05-11

a ma délutáni munka emlékére
mindenképp gyönyörködtető volt a két öreg egymás elött állva, méltán hirdetve az autóépítés csúcsát

 
>> Egyéb2008-04-08

szóval 24 éves, meg 2 literes meg 6 hengeres meg biturbo
lassan kezdek felébredni, tényleg nem álmodom, ott áll a garázsban...
most jut eszembe a közel 10 évvel ezelőttre datálódott mondásom: nem akarok úgy meghalni hogy ne legyen egyszer egy Maseratim.
de igazán csak most nem szeretnék meghalni

 
>> Egyéb2008-04-07

ezt sikerült tegnap vennem
úgy látszik az autók iránti őrületem sajna elég erős és nemelmúlósnak tűnik:))

 
>> Egyéb2008-01-30

Nos, ha egyszer majd tényleg megérted az élet értelmét, kérlek, szólj nekem is, tudod, nem szeretnék lemaradni semmiről. Persze ha nem fogod érezni azt a kellemes lüktető bizsergést, ami akkor fogja el az embert, mikor a megvilágosodás imbolygó lángját a saját meggyőződése szerint a magáénak tudja; igazán nem fogsz érezni semmit. A bágyadt levegőt szívva csak arra fogsz gondolni: az élet elment melletted és elfelejtettél szólni neki, hogy te is itt vagy, téged is mindenképp vigyen magával...

>> Egyéb2007-11-17

meg visszafordulva mindig azt veszem észre soha nem annyira egyszerű az egész
persze tegnap idekerült valahogyan és valamit mindenképp kellett tenni az ügy érdekében ha nem is túl feltűnően de feltétlen határozottsággal...
- azért annyira nem kell aggódni vagy valami, lehet hogy nem is egy az egyben kell majd haladnunk hanem lehetnek ilyen kis mellékutak meg eltévedések, szóval bitosan tutira majd látni is fogjuk egymást és akkor majd megköszönve a segítséget..
- mosolygok mert tényleg tuti így lesz
- ja persze tényleg így egyszer
meg ne kedd lett volna

 
>> Egyéb2007-08-05

Véletlen

Valahol Keszthely egyik utcáján elkábulva és a szikrázó napsütéstől megittasodva tántorogtam visszafelé, igazából pontosan azt sem tudtam hova vissza, de szent meggyőződésem volt, a létező legjobb irányt szemeltem ki magamnak. Végül is Keszthely nem az a város ahol el lehet tévedni, és ha jobban belegondolok, ha eltévedek, akkor talán még jobb az élet…aztán meg velem volt a fejfájás. Többféle fejfájás létezik, van a tompa, a lüktető, a szúró és az elviselhetetlen. És van az, amelyik simogat, amitől mosolyognod kell és abban a pillanatban csak egy kívánságod van: soha ne múljon el! Egy dologban voltam biztos, hogy valami előadást hallgattam az egyetemen, aztán a közeli park kedvenc padján kötöttem ki, és onnan már mindegy volt mi történik velem.
Talán egy óra, vagy fél sem telt el, amikor a napsütés már annyira égetett, hogy át kellett mennem az út másik oldalára, hogy kicsit megfürödjek az árnyékban.
Szembe jött velem. Először talán mint mindenki, én is azt gondoltam rosszul látok, biztosan a kábult fejem torz (és mégis szép) szüleménye a látvány, aztán meg az jutott eszembe, nem is történhetett volna másként, teljesen nyilvánvalóan miattam, értem van most itt, jön velem teljesen kikerülhetetlenül szembe, olyan lendülettel, határozottsággal mintha én lennék az örök végállomása. Csak a sodrást éreztem, és az egy pillanat alatt a fejemben átfutó rekord mennyiségű, ide – oda cikázó gondolatáradatot, amit a következő pillanatban rendeznem kellett, és mivel már több időm nem maradt, ebből a gondolattömegből csak egy dolgot tudtam kiszűrni – muszáj lesz megszólítanom. Hacsak egy elcsukló hangú leheletnyi köszönés tudja majd elhagyni a torkom, már akkor is jó vagyok, vagy mint úr a parasztjának biccentenék, a szám meg mozogna, de valójában csak a lelkemben hangzik el a köszönés. Miért van ő itt? Miért kellett ezt a percet, ezt az utcát, ezt a várost, ezt a világot kiszemelnie? Valami féle megalázó konspiráció lehet ebben. Csak ki a társa, vagyis társai, mert ehhez sokan kellenek, egy egész hálózat, egy bűnszövetkezet, maffia. Újból fejfájás. De most nem a derűs zsibbasztó fájdalom ért utol, hanem a letaglózó nyilallás a hátsó koponyámban, meg a szívemben. Fejfájás a szívben, szívfájdalom a fejben.
Ha optimista lennék, akkor a nyakamba ugrik, és úgy kell szorítania, amennyire csak bírja, ahogyan én akarom. Aztán biztosan elmeséli mi történt az elmúlt két évben, hol járt, mit csinált és persze ami kihagyhatatlan, hány pasija volt és hogy mennyire szerette őket. Titkon érdekelt is ez a dolog, bár a lehető legrosszabb történet a volt pasis történet. Utálom a miért lett vége, miért nem működött, miért hazudott, miért csalt meg, ócska és közhelyes elbeszéléseket, amivel csak azt lehet elérni, hogy a hallgató félben sajnálat foganjon meg, mi szerint milyen rossz volt neki és hát igazán nem ezt érdemli. Vagy mindegy, csak meséljen, mondjon valamit.
Ha kikerülöm? Pontosabban lehajtom a fejem, lesütöm a szemem és amilyen gyorsan csak tudok elsuhanok mellette. Igen, ez tűnik a legkézenfekvőbbnek. Talán ez az igazi realizmus, ezt kell tennem. Nem szabad, nem lehet és nem is okozhat egy ilyen egyszerű manőver bármiféle gondot, csak megfelelő higgadtság, lélekjelenlét kérdése az egész. A bökkenő csak az, ezek a méltán jó tulajdonságok bennem sosem voltak meg és soha nem is bírnak már gyökeret verni. Azt hiszem elkezdtem szenvedni. Amikor eluralkodik rajtad a tanácstalanság; nincs jó megoldás, sőt semmilyen megoldás nem lehet orvosság erre a helyzetre. Éreztem a homlokom gyöngyözni kezdett. Tudom meleg volt, de a kikerülhetetlen végzet gyorsvonat sebességével robogott felém és semmilyen használható ötletem nem volt, amiért egy kicsit haragudtam is magamra, mert ez nem szokott előfordulni velem. Igazi megpróbáltatás elé kerültem és alul maradtam. Kényszerhelyzet volt, és csődöt mondtam. Persze nem ez volt az első ilyen eset és még mennyi követte.
Egyre nehezebben vettem a levegőt, pedig a következő gondolatszilánk az volt, hogy el kell szívnom egy cigarettát. Időt nyerek vele és úgy fog tűnni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, mert hát dohányzom és a rágyújtás rituális szertartásának villámgyors levezénylésével megúszhatom az egészet; nem fog megszólítani miközben babrálok az öngyújtóval, tuszkolva kifelé a csomagból az utolsó szálat. Ha rágyújtasz minden megváltozik. Légies lesz a tér, amikor az első slukk leér a tüdődbe óriási megkönnyebbülést érzel, eláraszt a pillanatnyi nyugalom. Egyszerűvé válik a legkritikusabb helyzet is, úgy érzed arra születtél, hogy az összes létező problémát ami csak felmerülhet, egy csapásra meg tudod oldani; talán isten leszel. A cigaretta segít, támogat, veled van. De mindez csak egy pillanatra. Olyan rövid pillanatra, hogy a legtöbben észre sem veszik, úgy elszalad mellettük. Én mindig átélem az első slukk kifújásakor. Tisztában vagyok vele mennyire egészségtelen. Nem is kell annyira messze mennem, hisz nagyapám tüdőrákban halt meg valamikor 86-ban, és ha valaki hát ő őrült nagy bagós volt. Azt mondják a cigarettára való hajlam benne van a génekben, éppúgy örökölni lehet mint a vérzékenységet, vagy a szem színét. Arra viszont végképp nem tudom a választ, miért kell rágyújtanom ha boldog vagyok, ha a világ összeomlik az orrom előtt, és azt sem tudom miért volt az első reakcióm a cigarettás doboz eszeveszett kutatása a zsebemben (nem mintha lett volna ott más) amikor egy 14 éves motoros egy szürke, esős délután nyolcvannal frontálisan belénk hajtott.
A tenyerem is elkezdett izzadni. Szakadt rólam a víz, ez a leghelyesebb megközelítés. Eltűnt a térérzékem, szédülni kezdtem, és ha maradt volna még egy pillanat, akkor a hányinger szörnyű érzését is a magamévá tudhatom. De a pillanatokkal nagyon hadilábon álltam. Egyszerűen nem volt több.
- Szia! - robbant be a levegőbe ez a szó, mindent letarolva, leégetve körülöttem.
- Szia! - válaszoltam elcsukló hangon, arra gondolván, talán csak ennyi, továbbmegy és én is a céltalanság felé.
- Nagyon régen láttalak. – mondta, miközben felemelte a kezét, hogy megsimítsa a haját, de csak a levegőt érte az a vékony kéz.
- Hiszel a véletlenekben? – kérdeztem és utána még két évig vele voltam.




 
>> Egyéb2007-07-05

nem az tűnt fel hogy átesett a kerítésen.
ez valahogy természetesnek látszott az elfutó lány mellett akiről tényleg de azt hittem beleszalad a karjaimba meg minden, és olyannyira meggyőződvén erről talán még a kezeim is megmozdítva vártam; aztán persze az már nem is érkezett hogy csak egy elsuhanó lány látványt látok.
amíg az első sarkon lefordult

mindegy nagy élmény volt
vagy nagy flash
és itt meg is van az egyik
tényleg bevallom öszintén mindig próbálok magyarul fogalmazni pontosabban hanyagolni az idegen szavakat, de ez a flash szó nagyon tetszik
meg igaza van a barátomnak is mert mindig mindenkit vissza kell hívnom
meg vannak azok is akik szerint ilyen meg olyan kocsit kéne vennem
igen eszembe is jutnak erről a labdákkal, görkorcsolyákkal, rollerekkel, dömperekkel, biciklikkel állig felfegyverkezett grundlakók a parkolóban
letaglózó a pusztítás...csak talán senki sem vallja be

már csak azt nem értem miért mozdult a kezem ma délután
azt tényleg nem

>> Egyéb2007-06-24

Egyszerűen az van, nem értem amit a csajok beszélnek.. állok előttük, teljesen tisztában avval a kérdéssel ami pár másodperce hangzott el az én számból, csak mondják; pedig minden szót hallottam milliárdszor, minden betűt ismerek, mégsem áll össze egésszé.. valahol elvesztem a fonalat, vagy pedig tényleg az van, nem igazán vagyok képes érdemben kommunikálni csajokkal.
Azt gondolom jóval egyszerűbb eset a mondandó fonalának elvesztése... tényleg megvan a indulás, elkezd fűződni a mondat, és lélekben már hátra is dől az ember, ez megvan..Valahol e pillanat környékén, tűnik el a szál, felnézek, és szemembe röhög a nyers felismerés, nem értem mit mond a csaj. Pedig magyarul beszél és a zsivaj sem túl nagy körülöttünk. Talán azért ez a menthetőbb verzió, itt még vissza lehet kérdezni a mondat elejére, ahol még minden rendben volt, és ahol még úgy tűnt, mégiscsak jó emberismerő vagyok, ami sem mint szó, sem mint fogalom nem létezik. Talán azt bizonyítva, figyelek a másikra, mert ez természetes dolog, hisz érdekel a másik ember, legyen akárki az aki előttem áll.
Amikor kérdezek valamit, és sejtelmem sincs mennyire nem az a válasz jön, amiből legalább millió be van tárazva, hanem valami egészen bődületes, egészen szokatlan. MÁS.. óriási érzés az amikor egy elhangzott mondat után nem tudok megszólalni!
Soha nem azt érzem most felülmúltak, lealáztak vagy valami, hanem a bámulatot és vele azt a tizedmásodpercnyi időt amíg leáll az agyam, és semmi nincs ami helyette megmozdítaná a számat.

>> Egyéb2007-06-12

idén is egy
ez is beépült az életembe annyi szent.
minden évben hivatalos vagyok egy esküvőre és eddig mindegyikre el is mentem... valahogy mindegyik hatalmasra sikerül és mindegyiken iszonyúan jól érzem magam
egyszóval, imádom az esküvőket a lagzikat
persze nálam a házasság mint lehetőség vagy bármiféle más eset; például felhívás intézkedésre a saját életemben, elindulni valami olyasmi felé hogy házasodnom kell vagy valami - hát egyáltalán nem merül fel.
abszolút házasságpárti vagyok meg minden

van igazi
ebben hiszek csak igazán..szóval nincs probléma, mert azt hiszem mindig mindennek ez a megoldása, csak ez lehet igazán a megoldása
volt igazi

na de elkalandozás helyett a tények..:
nagyon sok sör. a nagyon sok kaja. iszonyú csúszások a térben. igazi dob, igazi gitár, igazi, igazi hangszerek. aztán pálinka. megbillenő realizmus. szoknyák. és a fények is nagyon. a kis huzat, és a rettentő meleg. csíkos az ötvenes évekből meg mellé kockás is. meglibbenő szoknyák. barátok. barátok tömege. és végül visszafelé...

és hazafelé az évben először Balaton. a másik karizmatikus hely a parton
mindenesetre nagyon jó volt azt hiszem tényleg minden, szóval jövőre mennem kell
csak legyen nagyon nagyon messze itthonról
kocsival akarok menni

>> Egyéb2007-06-12

Azt hiszem ma reggel kicsit összeszakadt a világ. Összetört egy álom. Bár nem tudom milyen álom az, ami úgy törik, mintha egy megunt és feleslegessé vált porcelánbábu zúzódna szét a betonon. Nyár van. Az iszonyú hosszú és megalázó tavasz múlik el pillanatról pillanatra, és hagyja itt a nyarat cserébe. Csak tudjam túlélni ezt a látszólag értelmes de mindenképp szükségszerű cserét. Már nem is az a kérdés mennyire mélyen tud égetni a fájdalom, mennyi apró véres szilánkká tört szét az érzés nekicsapódva a durva és öreg téglafalnak, hanem az, lesz e az életben valaki aki összerakja, vagy ezt is nekem kell orvosolni.
Mesélnem kell. A kedves olvasó majd biztosan elcsodálkozik mennyire egyszerű elgondolás különböző elvek és meggyőződések szerint élni ebben a színes, de mégis haldokló világban. De csak elgondolni egyszerű. Amikor már minden az ellen szól amit szentül hiszel, akkor kell még egyszer az elvek mellé állni, hogy végleg pokollá tedd a saját életed. Mesélnem kell, mert az ember tud annyira messze kerülni magától, hogy talán már el sem hiszi, hogy amit gondol az a valóságban is létezik.
Tényleg, a háborítatlan életet élők örökre boldogok maradnak??…