Mutasd

>> Autóápolás2016-11-14

Másfél év után Helembai Zoli cartársnak köszönhetően össze lett rakva a kocsi. Az utolsó hiányzó elem a csomagtartó ajtó belső borítása volt. Sikerült megegyezni, majd pár hét várakozás után hozzám is került hugomtól. Egy tökéletes állapotú, karc és sérülésmentes borítást kaptam. Végre örömmel nyitom fel a csomagtartót.

 
>> Egyéb2016-10-23

Lényegében semmi különös nem történik a hintóval mostanában, csak beülök és gurulok (kopp-kopp). Tökéletes is lenne minden, ha ez valóban így is lenne, viszont azonban volt/van pár apróság, ami tudott meglepetést okozni. A turbócsövek néha-néha lecsúsztak menet közben, illetve a futómű is elkezdett újra gyengélkedni a csodás útjainknak hála. Na mindegy, úgy gondoltam pár kis dolgot orvosolok, mostanában úgysem volt nagy utam az Alfával, tehát beálltam vele a garázsba és felemeltem a javításokhoz. Első körben a világítani nem akaró helyzetjelzőimet bírtam működésre, majd jött a nappali menetfény elektronika. Közben a K&N szűrőt is megmostam, ráfért szegényre. A turbócsövek voltak a következők. A turbo utáni részen csúnya nagy varrat volt, szégyelltem kimondani, hogy én csináltam, tákolásnak nézett ki. Ma nekiálltam a csiszológéppel és minden felesleges anyagtól megszabadítottam a csövet. Mivel nem volt jó a hegesztés a csiszolás után, úgy döntöttem inkább átvarrom. Aztán egy picit vágtam a vázból, mert nem mindenhol volt elég hely a csöveknek, illetve felhegesztettem egy tartót is, így remélem már nem fog soha sem lelőni a turbócső. Utolsó beavatkozásnak az újra visító szíjfeszítő leszerelését választottam. Ezt holnap fogom orvosolni, majd összerakni a szekeret, ha sikerül.

A szíjfeszítő margójára leírom, hogy sajnos nagyon kopott a tengely, illetve a persely. Esztergás kollégámat megkértem, hogy gyártson le egy tengely, illetve vennem kell 2 darab 20x23x25 mm-s réz perselyt. Ha szerencsém van, ezek cseréje hosszútávon megoldja a problémát, mivel most csak réz-pasztát kapott, ami ideig-óráig jó, de mivel volt egy kis gond összerakás után, úgyis szét kell szedni még egyszer. Majd akkor orvosolódik ilyen módon.

 
>> Esemény2016-09-10

Szeptember 4-én ellátogattunk Gyöngyösre, egy kellemes Alfa tali reményében. Nagyjából délelőtt 10 óakor érkeztünk meg a gyöngyösi Tesco parkolójába, ahol már jó pár cartárs társalgott. Dél körül elindultunk Mátrafüredre, ahol egy gyönyörű kilátón felsorakoztak a szép hintók. Egyik legnagyobb szenzáció egy 145 2.0 Turbo volt, de számos gyönyörű egyedi vagy épp veterán Alfa volt a találkozón. Élményekkel teli nap volt, délután kb. fél 5 tájékán indultunk haza.

 
>> Esemény2016-08-29

Augusztus második felében is sikerült ellátogatni pár találkozóra, 20-án Rozgonyban (SVK) rendeztek két napos találkozót, amire izgalmas utunk volt. Egy szerpentinen felfelé haladva megmellőztem egy bömbit, majd megkezdett "kergetni". Sajnos pont a legrosszabb pillanatban lőtt le a turbocső, úgyhogy az utolsó 10 km kicsit óvatos utazással telt. Láttunk ott szép-jó autókat, igényes átalakítàsokat, régi-új kocsikat, meg ami egy ilyen találkozón szokásos.
Péntek este barátokkal karöltve elutaztunk Abaújszántóra, ahol azzal indítottuk az eseményt, hogy felszisszentettük az üvegeket, illetve a parázsló faszén felé dobtunk pár kolbászt. Szintén izgalmas autókat láttunk, jó programok voltak, méltó zárása volt a nyárnak.

 
>> Esemény2016-08-14

Hosszú készülődés után eljutottunk ide is. A találkozó Karcsán volt megrendezve, egy kis focipálya melletti területen. Külön megtiszteltetés volt, hogy az Alfát beválogatták a szervezők a VIP kocsik közé. Gyakorlatilag az olasz tábort egyedül én alkottam több órán keresztül, majd megérkezett egy kis Fiat, illetve egy Bravo, majd a végén egy 147. Jó hangulatú találkozó volt, érdekes programokkal. A kipufogó hangnyomás-mérésen kívül semmilyen versenyszámban nem neveztem a kocsit, de ebben megdöntöttem a saját rekordom, 0,1 dB-lel ;).

 
>> Egyéb2016-08-12

Márciustól járok az új lökhárítóval, azóta szegény ködlámpák takarását nem oldottam meg. Múlt héten felvetette az ötletet Laci barátom, hogy mi lenne, ha a gyári takaró elemeket vágnám darabokra és raknám be. Elsőre azt mondtam, hogy nem hiszem, hogy meg fogom csinálni, ma viszont belevágtam. Szó szerint. Itt-ott megvágtam a műanyagot, majd beakasztottam és vágtam hozzá a tavasszal vásárolt rácsból. Az eredmény a képeken, viszont még nincs minden beragasztva.
--
Tegnap (2016.08.11.) vettem fekete szilikon ragasztót. Elég nagy cumi volt vele dolgozni, mivel a levegő pont annyira hűlt le, hogy ne száradjon megfelelő mértékben a cucc. A végeredményen látszik is, hogy a rács csúszkált ide-oda, míg nem kötött a ragasztó, de majd utólagosan megpróbálom valahogy orvosolni.

 
>> Tuning és extra2016-08-08

Végre egy "tuning és extra" bejegyzés, még ha csak két soros is. Laci barátom adott egy kis sárga fóliát, fel is dobta a ködlámpákra. Mivel már sötétedéskor csináltam nem lett valami látványos, kíváncsi vagyok rá nappali fényben.

 
>> Esemény2016-08-02

Szombat este próbaút gyanánt elnéztünk Nyíregyházára. Elég sokan voltunk, jó volt a hangulat is, bár elég sokan játszották magukból a pilótát. Magán a találkozón sok Alfát nem láttunk, sőt olasz autóból is minimális volt a létszám, ennek ellenére mégis sok kedves ismerőssel összefutottunk. Nagyon jól éreztem magam, és végre élvezni tudtam az utazást is maximálisan.

 
>> Szerviz2016-07-31

Történt az, hogy vásárláskor említette az előző tulaj, hogy ki kellene cserélni a belső csuklót. Persze én szerencsétlen GM hajtáslánchoz, diesel alfához mit sem értő naivan elkezdtem kutakodni, hogy mi is lenne a legjobb ebben az ügyben. Meggyőztek, hogy a legegyszerűbb, ha az egész féltengelyt kicserélem javítottra, így ez meg is történt. A saját féltengelyét becsomagoltam és elküldtem, cserébe az utángyártottért. Itt kezdődött a kálvária. Az utángyártott féltengely egy évet bírt ki úgy, hogy teljesen gyári teljesítménnyel hajtottam, gyakorlatilag kímélve. 2015 decemberében Komáromból hazafelé egyszer csak elkezdett nagyon-nagyon vergődni az autó, akkor egy bő hónapra le is állítottam, majd jött a tákolás. Mivel a féltengely nem gyári, így a gyári csillag sem felelt meg. Se a kehelybe nem fért el, se a rövid tengely végére nem ült fel rendesen. Sikerült kis karikákat esztergálni a széthullott csillagba, hogy valameddig kihúzzam az autóval, de tudtam, hogy az nem lesz tartós megoldás. Kerestem egy céget szlovákiában, ahol rendelésre gyártanak féltengelyeket. 2 havi e-mailezés után olyan összeggel sokkoltak, amit sosem fogok kiheverni. Maradt így a tákolás, bár 5000 km után ismt csak nagyon vergődött a féltengely. Végül Manky cartárs sikerén felbuzdulva felvettem a kapcsolatot Lukács Mikivel. Elmondtam neki mi a gond és jött is a megoldással. A féltengelyemről levágják az utángyártott kelyhet, ráhegesztik a gyári kelyhet és akkor mehet a gyári csillag a helyére. Mikor mentünk érte, akkor szólt, hogy viszont a gyári csillag nem lesz jó a rövid tengelyre, mert elforog rajta. Gondoltam ez sem gond, úgyis van itthon 66-ból féltengely, majd azzal összerakom. Naná, hogy ez nem jött be, az én vérnyomásom meg az egekben volt. Jött az ötlet, leszarom stílusban fogom és ráhegesztem a csillagot a tengelyre, ha már úgyis vennem kell tengelyt. Alfa nélkül nem bírom tovább. Így is lett, ráhegesztettem a csillagot a tengelyre, összeraktam és végre nincs lógása. A külső csukló levételkor eléggé megmakacsolta magát, illetve a menet egy részen meg volt sérülve, mintha megengedett volna és csúszkált volna az anya a meneten. Mivel tökéletes állapotban volt a külső csukló nem vettem újat, hanem odaadtam esztergás kollégámnak és ő kijavította a menetet. Összeszereléskor az eredeti anyát már nem tudtam felhasználni, mert a menet teljesen megroncsolódott, így a hátsó kerékagy anyáját kapta meg, aminek az alátétes része nagyobb volt, mint az első. Ezt a flex oldotta meg. Érdekes, 2,5 év alatt még nem közlekedtem az Alfámmal úgy, hogy valami ne vergődött volna. Élvezem. Még mindig féltengelyt keresek. :)

 
>> Esemény2016-07-10

Végre elérkezett ez a nap is. Februártól vártam, nagyon izgatott voltam már napokkal a találkozó előtt. Péntek délelőtt 10-kor indultunk, nagyon reménykedtem abban, hogy nem lesz nagy kánikula, viszont ez nem jött be. Fél óra utazás után folyt rólam a víz. Budapesten sikerült valami szörnyű forgalmat kifogni, így másfél órát tartott keresztül szelni a várost. Az M7 sem volt kegyes velünk, ritka szakasz volt az, ahol 100 km/h sebességgel lehetett haladni. 8 óra szenvedés után végre megérkeztünk Balatonszepezdre, ahol a szállásunk volt. Gyorsan belaktuk a szobát, aztán irány AlfaCity. Igazából szerettünk volna szétnézni, de sikerült jó pár cartással összefutn, jókat beszélgetni. Szombaton nagyon kellemesnek ígérkezett az időjárás Személy szerint szeretem a borongós hűvösebb időjárást, így örömmel vágtam neki a napnak. Még több ismerős arc, mg több kellemes élmény. A Giuia QV nagyon nagy volt! Sajnos nem sikerült beülnöm és hallani is csak messziről, de akkor is hatalmas! Nap végére szépen elfogytunk, de még így is sikerült kellemes meglepetésekben részesülni. Vasárnap délelőtt 10-kor elhagytuk a szállást és útnak indultunk hazafelé. Az M7, Budapest szerencsére szuper volt, lehetett haladni. Egy kis megálló az Aréna Plázában, reggeli, kávé aztán irány tovább az M3-ason. Egy részen úgy gondoltam, hogy kipróbálom mit tud, jelentem: 240 km/h sebességgel haladtam, de egy picit még ment volna. Összefutottunk a fehér 4C-vel is, és délután 5 körül megérkeztünk haza. Most egy újabb évet kell várni ilyen élményre, de megéri.