Blog >> fertő
Hazaindulván a Fertő-tótól,beiktattunk egy vártúrát,amelynek csak az egyik fele sikerült :
Lánzsér várát néztük meg,ami hatalmas nagy volt,valamikor az Esterházyaké volt és sohasem ostromolta senki,mert lehetetlen lett volna elfoglalni,viszont a villámcsapás s tűz az megtette a magáét. A bejáratnál pompás büfé működött,mosolygós lánnyal,és volt magyar nyelvű étlapja is,úgyhogy megreggeliztünk(délben)és megkávéztunk :)
A kőszegi vár lett volna a következő látnivaló de az zárva volt. Mint megtudtuk,már egy éve bezárták és úgy volt,hogy felújítják de magyar szokás szerint még hozzá sem kezdtek.
Ráadásul a főtér is teljesen fel volt túrva,úgyhogy elmentünk Kőszegszerdahelyre,ahol pompás vízi malom látható:))
Ma csak annyi szerepe volt az Alfának,hogy kivettem a csomagtartóból a bicikliket, majd a nap végén visszahelyeztem. A köztes időben tekertünk egy jót :)
Szőlődombok között kanyarogtunk egészen Boborjánig,ahol megtekintettük Liszt Ferenc szülőházát :) Igazából Doborján de ez jobban tetszik :))
Visszafelé jót kajáltunk Sopronban és ha már ott voltunk,megnéztük a várost :)))
No,akkor ma meg vissza kellet menni az autóhoz,amit meg is tettünk.
A magyarországi bicikliút gyalázatosan szar minőségű volt:rendkívül keskeny és egyenetlen,helyenként kisebb erdő nőtt ki a közepéből.
Azért jól esett a biciklizés de alig vártuk,hogy átérjünk a másik oldalra.
Ott meg szembeszelet kaptunk,na de a biciklizés ilyen,a táj kárpótolt :))
Illmicben kimentünk a strandra is de a fürdést inkább elhalasztottuk.
70 km megtétele után visszaértünk az Alfához és a továbbiakban autóztunk.
Fertődön megálltunk kastélyt nézni de csalódás volt,mert éppen tatarozták és amúgy is lehúztak a parkolóban,ahol délután 5 után egész napos jegyet adtak és még be se lehetett menni :((
Úgyhogy tipliztünk a szállásra :)
Úgy határoztunk,hogy megkerüljük a Fertő tavat de mivel autóval nem sokat látnánk belőle,biciklivel pedig sokáig tartana,ezért úgy oldottuk meg,hogy Alfával is mentünk,meg nem is és biciklivel is mentünk,meg nem is :))
Kb. félútig elmentünk kocsival,nevezetesen Podersdorf nevű faluig(Pátfalu)
Ott pedig kivettük az Alfából a bicikliket és már tapostuk is a pedált.
70 km-t tekertünk és csodálatos tájakat láttunk és élmény volt a biciklizés,mert nem túlélő verseny volt,mint odahaza. Mindenfelé szőlőültetvények és biciklis pihenők.
Némi domb is akadt de onnan meg szép volt a kilátás :)
Ruszt csodaszép város és úgy éreztem megérdemlünk némi sört és ebédet.
Micsoda élet volt a főtéren. Még a gólyák is belekelepeltek a nagy nyüzsgésbe.
Fél hatra már a szálláson is voltunk,ahol is kellemesen elborozgattunk kicsinyt :))
Útra keltünk ismét,ezúttal a Fertő tóhoz de még előtte megálltunk Mosonszentmiklóson és Lébényben.
Nagycenken pedig megnéztük a kastélykertet és a mozdonykiállítást és végül megérkeztünk Fertőrákosra,ahol is lakni fogunk. Szállásfoglalás után még bejártuk a falut és a helyi kocsmában ettünk egy kis hekket,hogy legyen mire inni.
Volt mit,mert vettünk helyi bort :))