Blog >> óracsoport >> rizsszemégő

>> EgyébParaBella // Alfa 166 2.4 JTD 100Kw // 2019-06-08

Amióta megvettem a kocsit nem világított az irányjelző a műszerfalon és a kar sem ugrott vissza a kormány eltekerése után sem. Nem igazán zavart, meg volt más is mit javítani rajta ami az adott pillanatban fontosabb volt, viszont mivel Bella épp pihenőre volt kényszerítve a nyöszörgése miatt, ezért gondoltam nekiugrom és letudom ezt is.

Bontás során még egy féléves yoga-tanfolyamot is letudtam a csavarok helyének keresése közben. Az index csatlakozójában kerestem először a hibát, de mérés után ezt ki is zárhattam. Nem maradt más minthogy kivegyem a műszerfalat és gondosabban megvizsgáljam az égőket.

Nem vagyok már szűz a műszerfal bontásban, de az biztos hogy ennyit még egy szűz sem nyög aktus közben, mint én az egység kiszerelésekor :D Csaknem akart kijönni, már húztam, ráncigáltam minden irányban közben persze testsúlyom felét le is izzadtam, de végül csak megadta magát. Felszabadultan dőltem hátra az ülésbe (ekkor még nem tudtam, hogy ez a könnyebbik része volt) Ezt követően szembesültem azzal, hogy valószínűleg nem először volt ez megbontva. Mind a 3 csati egy csavarhúzó által érte erőszakolás nyomát véltem felfedezni (kép mellékelve) Utólag is hálás köszönetem aki ezt ilyen szépen szétbarmolta... Grazie ! Erre már két kéz kevés volt és a harmadik erre alkalmatlan, úgyhogy bátyámat segítségül hívva sikerült lecsatlakoztatni őket.

Azt, amit láttam csak egy 5 perces anyázás és nevetés követte. Az index égők nemhogy rossz állapotban voltak, hanem inkább olyan "semilyen"-ben, mivelhogy nem is voltak :D Remek. akkor rossz égőket kicserél (némely esetben foglalatot is), hiányzókat pótol és mehet is vissza. Összeszerelés következett, majd index próba. Hááááát... ez nem megy. Pedig az égők tuti jók, ellenőriztem is őket. A nagyobb gond az, hogy az új égők közül is van amelyik nem világít.

Újra neki fog kelleni futnom....


//UPDATE: Összes égő újra kiszedve, lepróbálva egyesével. Egy régi és egy új égő volt a ludas. Csere után szebb mint az új :))
Talán még eljátszogatok egy ledezéssel is...