Később derültek ki dolgok, amiknek nem örültem. Először is elvittem futóműbeállításra az autót, mert félrehúzott, meg néha kanyarban olyan érzésem volt, hogy a kocsi hátulja megakarja előzni az elejét. A Magyar Autóklubba vittem beállításra, ahol a szaki lehívott az aknába, mert ilyet még ő sem látott. Kiderült, hogy az autó bal eleje tényleg össze volt törve, de sokkal dúrvábban, mint amit közöltek velem. Lényegében a futóműhöz egy plusz alkatrész is be volt hegesztve merevítésnek, ennek ellenére beállítás után mindig elmászott minden. Valamennyire azért jobb lett, mint előtte volt. Visszamentem az Autóház Boldizsárba, és számon kértem rajtuk a történetet. Vonogatták a vállukat, nem nagyon akartak velem foglalkozni. Később megtudtam, hogy több embert (köztük a használtautó telephely vezetőjét, valamint az autóm előző tulajdonosának apját is) elbocsátották. Hogy ennek mennyire van köze az én 33-asomhoz, azt nem tudom, mindenesetre ez engem már nem vigasztalt. Valamennyire rendbe lett hozva a futómű, mást nem tehettem.