Blog >> autószerelő >> felújítás
Hosszú történet, kicsit szomorú is, de elmesélem.
2010 karácsony szenteste anyukám agyvérzést kapott.
Sajnos nem voltam ott, így mikor a telefont kaptam, hogy mi történt, padlógázzal indultam a frissen esett 30 cm-es hóban, és sajnos az árokban kötöttem ki.
Megúsztam, sőt, a kis Alfi is csak egy bal lámpa töréssel átvészelte, de mivel utána, napokig csak a kórházban voltam, 29-én anyum elment, így utána meg a temetést intéztem, plusz akkor kerültem új munkahelyre, így az autóm az árokban várta, hogy történjen vele valami.
Egy terepjárós barátom, kb. január közepe felé kihúzott az árokból (még mindig szép nagy hó volt), és nagy nehezen haza húzott, a mozdulatlan hátsó kerekek ellenére.
Sajnos a kézifék és a hátsó fékek totál beálltak.
Időm nem lévén, nem foglalkoztam vele. Majd március elején a műszakim is lejárt.
Szegény Alfi, ott állt a fedett kocsibejárón, és csak várta, csak várta, hogy történjen valami.
Évek múltak el, és mivel céges autóm volt, így volt mivel járnom, a kedvesemnek meg saját autója, pénz meg egyben sosem volt annyi, így csak múltak a napok, hetek, hónapok, évek.
Aztán elkezdtem kicsit átnézni a gépet, hogy ha már ennyit állt, mit kell majd cserélni benne.
Sokat gondolkodtam, hogy adjam el így fillérekért (nem indul, lejárt forgalmi, nem mai autó, stb.), vagy költsek rá és támasszam fel fiatalkori nagy szerelmem, és még ha nincs is szükség rá, de legyen újra egy kis méregzsák.
Végül a szívemre hallgattam, és elkezdtem összeírni, hogy mi kell hozzá, milyen munka vár rá.
Elkezdtem részletekben megvásárolni az alkatrészeket.
Bontottakat Paulovicséktól, új dolgokat az Alba Autótól (Erhard 242 cartárstól).
2014.09.26.-án eljött a nagy nap, és egy Nagymarosi karosszériás/autószállítós haverral, elvittük az Alfit Német Mihályhoz Dunakeszire, aki egy olasz autó mániás szerelő.
Nagy melónak indult, de végül is elég simán ment minden.
2014.10.08.-án elkészült a kis drágaság. Kijavítva, levizsgáztatva két évre, ott várt rám a szerviz előtti parkolóban.
Olyan izgalom volt rajtam, mint amikor kilenc évesen megkaptam az első bringámat.
Amik ki lettek cserélve:
Bontott:
Bal első lámpa
Bal sárvédő
Hűtőrács
Új:
Kipufogó (három dob egyben) + gumik, bilincsek
Első komplett fékrendszer
Hátsó komplett fékrendszer
Hátsó fékhengerek
Kézifék, komplett
Gyertyák (Champion) + 2db gyertyakábel
Vezérműszíj szett + felújító szett
Felső holtponti jeladó
Alsó lengőkarok
Stab gumik
Két első szimering
Kürtök
Benzinszűrő
Pollenszűrő
Motorolaj (Selenia)
Olajszűrő
Váltóolaj
Fékolaj
Szervo olaj
Hűtővíz (fagyállóval)
Akkumulátor (60Ah)
Egyéb költségek:
Elszállítás
Vizsgáztatás
Munkadíj
Összességében nem volt olcsó, és valószínűleg, ha most el akarnám adni, így, friss vizsgával, szinte új gumikkal, felújítva, annyit sem kapnék érte, mint amennyit most összesen költöttem rá, de nem ez számít.
Én szeretem ezt az autót.
Nem ez a világ legtutibb autója, sőt, az Alfák között is az egyik legegyszerűbb típus.
De nekem ez volt az álmom anno, mikor az elsőt megláttam 1995-ben, ahogy leparkolt a Visegrádi palota előtt.
Gyönyörű volt, és a hangjától még ma is feláll a szőr a tarkómon.
Hogy akkor pontosan mennyibe is került ez a felújítás?
Hát eleve részletekben lett minden megvéve, így nem egyszerre kellett kiadni mindenre.
De a teljes összeg, mindennel együtt 404.600,-
Persze volt még tankolás, biztosítás, stb., de hát ez van.
Ha szerelmes vagy, nem érdekel mibe kerül, csak élvezed a szerelmet!
Nem számít más, csak a Cuore Sportivo!
Km óra: 157.521km