Növelte nyereségét a Fiat csoport

2006-07-25  Teddy
Majd' 13 százalékkal növelte bevételeit a Fiat csoport, nyeresége pedig évek óta nem látott szinten van - derül ki a tegnap nyilvánosságra hozott pénzügyi gyorsjelentésből.
Hírek >> 2006  

A jelenlegi Fiat "cár" Luca Cordero di Montezemolo és társai által kiadott jelentésből kiderül, hogy a cégcsoport 12.9 százalékkal nagyobb, 13.6 milliárd Eurós árbevételt ért el 2006 második negyedévében. Legnagyobb mértékben az autóipari részleg bevétele nőtt, több, mint 19 százalékkal 6.6 milliárd euróra. A jóval magasabb árbevétel és a Sergio Marchionne által végrehajtott ésszerűsítés következtében a Fiat Auto 88 millió eurós veszteség után 88 milliós nyereséggel zárta a negyedévet. Ezen kívül bizakodásra adhat okot az a tény is, mi szerint a Fiat Autonak ez a harmadik negyedéve, amikor növelni tudta bevételeit és csökkenteni a veszteségét.

Ha a csoport első félévét nézzük, akkor sem kell kétségbe esni, e szerint a nézőpont szerint is stabilizálódni látszik a Fiat anyagi helyzete. 14 százalékkal 26 milliárdra nőtt a Fiat Group árbevétele, nyereségük pedig 982 millió euró. Ezt az eredményt jórészt az autógyártás fellendülésének köszönhetik.
A félév elején a Fiat Auto még 217 milliós veszteséggel nyitott, mára azonban megfordult a mutató és jelenleg 145 milliós nyereséget könyvelhetnek el.

A Fiat Auto, mint a cégcsoport húzó vállalata elsősorban annak köszönheti sikerét, hogy nagy az érdeklődés az újonnan bevezetett modelleknek. Természetesen a Grande Punto az, ami leginkább növeli az eladásokat, de hiba lenne csak ennek az egy autónak tulajdonítani a sikereket. Meglepő, de a Grande mellett a Ferrari és a Maserati eladások is nagy mértékben járultak hozzá az elért eredményhez.
A Fiat Auto, mely magába foglalja a Fiatot, az Alfa Romeót és a Lanciát a második negyedévben 515 ezer autót gyártott le, ez 19.2 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti szinthez képest.
Az első féléves adatok azt mutatják, hogy csak az autógyártásból 11.8 milliárd euró bevétel folyt be a Fiat Auto kasszájába, 22 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2001 óta ez volt az első félév, amikor az eladott autók száma meghaladta az 1 milliót.

A most bejelentett féléves és negyedéves adatok megfelelnek nem csak a piaci várakozásoknak, de a cégvezetők által kidolgozott pénzügyi ütemtervnek is. Sőt, az első féléves adatok akkora optimizmust váltottak ki a vezetésből, hogy egyből felfelé korrigálták az éves kilátásokat. E szerint 2006 decemberére nem 1.6, hanem 1.85 milliárd eurós adózás előtti nyereségre számítanak csoportszinten. A híreket természetesen a cégcsoport bluechipjei is lereagálták és ha nem is eszeveszett mértékben drágultak, de több százalékkal értek többet előző napi záró árukhoz képest a Milánói Értéktőzsdén.

Kapcsolódó írásaink
Ismét nyereséges a Fiat Auto

Kapcsolódó fórumok
Üzlet-vállalkozás-tőzsde

Írta:
Tedi