Giulia TI a New York-i autószalonon

2016-03-24  Halesz
Visszatér a TI-jelölés, de egyelőre úgy tűnik, hogy csak Amerikában. A New York-i autószalonon mutatták be a Giulia TI változatát.
Hírek >> 2016  

A Genfi Autókiállításon március elején bemutatott három alapváltozat mellett egy még sportosabb modellt is bevezet az Alfa Romeo a Giuliából.

A New York-i autószalonon most bemutatott TI-kbe is a kétliteres, négyhengeres turbómotorok kerülnek, de 280 lóerővel. A nyolcfokozatú automata sebességváltóval szerelt Giuliua Q4-es összekerék-hajtással is rendelhető lesz, így 5,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, végsebessége 240 km/óra.

Érdekesség, hogy újra látható a Q4-es jelzés ezen a modellen, pedig néhány hetes hír, hogy az Alfa a Q2-vel együtt átengedte azt az Audinak. Bár az eredeti Q4-es jelzéshez képest ezt kicsit áttervezték: a Q-betű jobb felső sarkába került a 4-es szám.

Információink szerint a TI jelölés csak az Egyesült Államokban lesz elérhető, Európában ugynez a felszereltségi szint Super jelöléssel lesz kapható.

A TI változat az Alfa Romeo amerikai weboldalán már elérhető.

A genfi autószalonról jelentettük:

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Halesz
Kapcsolódó topic:
Giulia

Az utolsó 3 hozzászólás:

WarbiRunner (Gyuri)2025-09-29 16:26:20 // 40165
WarbiRunner (Gyuri)2025-09-29 16:21:43 // 40164
Tudom. Nekem bőven elég, igazából egyszer kipróbáltam, azán ennyi. Azt is csak azért, mert az utasom akit vittem, 150-nél már határozottan azt állította, hogy sosem ment ilyen gyorsan XD
Ilyen tempóval kb. 1 másodperc alatt telivágja az ablakot bogárral, teljesen fölösleges strapa ennyivel menni :-)))
Zselé2025-09-29 16:13:18 // 40163
2100-nál 8. ban a Veloce szerintem olyan 150-160 között megy - most ez nincs meg konkrétan fejben, de 130-nál 1800 körül forog