A tavalyi szereplése az Alfának nem csak kiábrándító volt, hanem egyben lehangoló is. Kaptak egy sokkal kisebb standot a Maserati és az Abarth között, és MiTókon és Giuliettákon kívül semmi látnivaló nem volt. Még sajtótjékoztatót sem tartottak, mondjuk, nem is volt miért.
Ehhez képest az idei kiállítás felüdülés volt, köszönhetően a 4C világpremierjének. Újra élettel, érdeklődőkkel telt meg a stand, amely háromszor nagyobb, mint a tavalyi. Kellett is a hely a három 4C-nek, amelyek közül később már csak kettő maradt a standon, így jobban elfértek a nézelődők.
De nem csak a 4C, hanem a MiTo SBK verziója is most mutatkozott meg először a közönség előtt, aprócska tisztelgés ez a Superbike előtt, amelynek hivatalos Safety car feladatait látja el a legkisebb Alfa. A Giulietta itt most csak mellékszereplő volt.
Öt éve, amióta Genfből tudósítok, ez volt a negyedik világpremier, a MiTo GTA koncepció, a Giulietta, a 4C koncepció után. Látva, hogy tényleg akarják, tényleg csinálják, és látva, hogy Sergio Marchionne vezérigazgató és John Elkann, az Agnelli-klán tagja, és mint a Fiat-csoport elnöke is megjelent a sajtótájékoztatón, minden gondolatom oda fut ki, hogy tényleg meg akarják menteni a márkát. Luca di Montezemolo jelenléte csak hab a tortán.
A most háromtagúvá vált modellpaletta egy év múlva ugyanitt talán már négytagú lesz a Giulia bevezetésével. Lassú lépések következnek - de előre.