Piech hivatalosan is elismerte: kell neki az Alfa

2010-09-30  Teddy
Ferdinand Piech, a VW konszern elnöke hivatalosan is elismerte, meg akarja szerezni az Alfa Romeót.
Hírek >> 2010  

A cégóriás első embere a Reuters hírügynökség tudósítása szerint az éppen zajló párizsi autószalonon azt mondta, két éven belül meg akarja szerezni a milánói márkát és a konszerne tizenharmadik cégévé akarja tenni.

"Nyugodtak vagyunk, van időnk (...) nem fognak erről sokat hallani az elkövetkezendő két évben" - mondta arra utalva, hogy a Fiat többször is hivatalosan cáfolta az Alfa Romeo eladását.

Nyilatkozatában utalt arra is, hogy a Fiat soha nem akarta az Alfa Romeót; mint fogalmazott: az Alfa Romeóban óriási fejlődési lehetőségek vannak, majd hozzátette: a tizenhárom a szerencse száma. Az Alfa lenne a VW-csoport tizenharmadik márkája.

A Seattal kapcsolatban közölte, a spanyol márka olyan lenne az Alfa számára, mint a Skoda a Volkswagennek. A beolvasztás után a márkát - elmondása szerint - könnyen lehet "full-line" márkává tenni és technológiai megoldások egész tárháza (elsősorban az Audié és a Lamborghinié) nyílna meg a márka előtt.

A bejelentést követően megszólalt Sergio Marchionne, a Fiat-konszern vezérigazgatója, aki újra megerősítette, hogy egyik márkájuk sem eladó, sőt, az Alfát épp most készülnek feléleszteni és ebben fontos szerepet szánnak a Giuliettának.

Martin Winterkorn, a VW-csoport vezérigazgatója az Autocar magazinnak azt mondta, az Alfa egy érzelmekkel fűtött márka, és, ha a Fiat megfontolja az eladását, akkor a VW-csoportot mindenképpen érdekelné. "Egy gyönyörű márkáról van szó, de minőségi problémái vannak például a motorok és felfüggesztések terén. Biztos vagyok abban, hogy az Alfa Romeót újra fel tudnánk virágoztatni" - közölte.

Egy neve elhallgatását kérő, VW-közeli forrás a Financial Timesnak azt mondta, a válság idején a Volkswagen egy titkos tárgyaló delegációt küldött Milánóba, hogy tárgyaljon a helyi vezetőkkel, illetve a Lombard kormánnyal, hogy segítsenek nekik megszerezni az Alfát. Ennek a csapatnak főként olasz születésű, de a VW-nek dolgozó menedzserek voltak a tagjai, így Luca de Meo, az Alfa és a Fiat korábbi vezérigazgatója is.

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tedi