Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

Bevallom, kicsit írígy vagyok, de egyben a legboldogabb ember is a világon, mert örömet tudtam okozni annak, akit a legjobban szeretek!
Nem vagyok régi alfás, még csak most novemberben lesz 2 éve. A tavalyi AC-n még „első bálozó voltam”, és hát nem is volt túl nagy élmény. Egy 5-autós konvollyal száguldottunk fel Komáromba az autópályán. Ámbár meg volt hirdetve egy csomó találkapont, ahol konvolyozni vágyó CarTársakat vártunk, de nem jöt senki. Az AC-n szemerkélt az eső, a gyerekek hamar elunták magukat, ismerős, akivel jót lehetett volna beszélgetni akkor még nem nagyon volt. Így nem is vártuk meg a végét, kora délután hazajöttünk. Azután persze nyálcsorgatva néztem a közös, pózolós fotókat a különféle topicokban. Még a parkolás sem jött igazán össze, mert amikor odaértünk még nem volt másik 159-es, így kezdetem egy új sort. Kisvártatva körbevettek a 156-osok, mert ők meg kinőtték a helyüket.

Akkor kicsi feleségem sóvárogva vonszolt végig a 147-esek között. Én még akkor azt hajtogattam, hogy nem szabad eladni egy 20-ezret futott Fiestát és venni egy ki tudja milyen állapotú, ki tudja mennyit futott 147-est.

Ehhez képest idén, mikor nekem, annak ellenére, hogy az AC előtti héten egy kátyú által lekukázott jobb első gumiabroncsom helyett rohamtempóban megfelelő gumit is tudtam szerezni, otthon kellett hagynom az Arkangyalt, egy kiválóan sikerült AC-t éltünk meg.
A tavalyihoz hasonlóan meghirdett konvoly majd 30 autósra duzzadt: Cegléden 6 alfa, Vecsésen 5 alfa, Szigetszentmiklósnál 10-11 alfa, Annahegyi pihenőnél 8-10 alfa – ez 29-32 alfából álló convoy.
Ezen az alfákból álló „kígyó” élére – közkívánatra, mondván „te szervezted, vezesd is fel” – a mi 147-esünk állt, kicsi párommal a volán mögött. Pedig mondtam neki, hogy középről, vagy hátulról jobb fotózni a convoy-t, de olyan büszke volt, hogy nem ellenkeztem. Bár féltem, hogy szét fogunk szakadozni, vagy valahol rossz irányba megyünk, de belevágtunk.
Annak ellenére, hogy feleségem eddigi leghosszabb útja egyhúzomban a volán mögött az a 45 km volt, amit megtett, mikor hazahoztuk a 147-et, kiválóan csinálta.
Beállt egy 80-as tempóra, mondván a végének gyorsabban kell jönnie, hogy ne maradjon le, majd mikor látta, hogy egy piroslámpa szétszabdalt minket, szépen belassított, hogy mindenki fel tudjon zárkózni. Egyszóval nem szakadt szét a „kígyó, egészen Tatáig. Ott már túl sok volt a lámpás kereszteződés. De ott is csak három kisebb csapatra estünk.
Egy szó mint száz, örülök, hogy ilyen belevaló feleségem van.

Hát igen az AC!
Ragyogó idő, rengeteg ismerős, jó dumaparty-k, és a végén a pózolós fotózkodások az erőd lankáin az alfás haverokkal és autóikkal.
Szeretett Arkangyalom otthon szomorkodott, én pedig a háttérben örültem feleségem örömének, aki tavaly még nem is gondolta volna, hogy idén egy saját alfával vehet részt az AC-n.

Megjegyzés: az én Arkangyalom szinte minden hónapban, így az AC-környékén minden héten hisztizik valamin, ehhez képest a feleségem „Fekete Gyöngy”-éhez a futott km szerinti kötelező dolgokon kívül (olajcsre, klímatisztítás, hosszbordásszíj) még hozzá sem kellett nyúlni! Na ezt add össze barátom!