Itt a jó idő végre, jön a tavasz. Én pedig ismét fedél nélküli lettem, mármint ami a kocsit illeti. Eljött az ideje hogy a télire felszerelt keménykedő keménytető lekerüljön és teret engedjen a vászonnak. Így ennek okán ma ismét nyitott tetővel autózhattam, ráadásul egy kellemesnek mondható távot. Annyi kihagyás, nélkülözés és elvonási tünet után végre eljött a nap, amikor fejem felett a kék éggel autóztam miközben a V6-os motor duruzsolt elől, a kipufogó csodás baritonnal dörmögött hátul, néhány erősebb futamnál átváltva a lágy baritont erős harsonaszóra. Isteni volt újra érezni ahogy a reggeli szél cirógatja a hajam és a fuvallaton túl mintha azt suttogná a fülembe: „Ezt hiányoltad, nem? Erre vártál oly régen, élvezd hát.” És mint minden évben mióta ezzel az olasz makrancos hölggyel várom a közös tavaszodást úgy most is letörölhetetlen mosoly ült ki az arcomra. Még akkor is bamba kölyökkutyaként vigyorogtam amikor már régen a ház előtt parkoltam. Így, széles mosollyal az ég felé nézve köszöntöttem én idén is a tavaszt, de szerintem sok benzinvérű cartárs van ezzel még így. Aki pedig eddig soha nem próbálta milyen érzés mindez, az sürgősen próbálja ki. :)
