Blog >> 159 >> jtdm

Pénteken, ha már úgy alakult, hogy nem megyek Budapestre, gondoltam még egy napot elpazarlok az autómra, hisz vagy 10 éve nem szereltem ennyit (autót), viszont legalább ennyi ideje nem kellett utat elhalasztani az autóm miatt. Kaland az élet...
A motorháztetőt ezúttal zárva hagytam, úgy gondoltam, hogy diagnosztika napot tartok. Semmi száguldozás, előbb csak az udvaron alapjáraton végigtanulmányoztam az összes létező paraméterét. Ismerkedős délelőtt.
Vettem fel pár logot, mindenféle paraméterekkel. Mondanom sem kell rángatott. Nem úgy mint a kábelhibákkal, de egyet-egyet rántott a motor. Persze semelyik görbén nem látszott, minden tökéletesnek tűnt. Sehol egy oda nem illő csúcs, kiugrás, sehol egy fals érték.

A légmennyiségmérőt is meggyanúsítottam, lehúztam, visszatettem, semmi. Viszont szöget ütött a fejembe, hogy normális dolog e, hogy a beszívott levegő 50%-át kipufogógázzal pótolja? És vajon ehhez hogy módosítja az előtöltést?
A tagnapi próbaút előtt és az út első 500-1000m-én ugyanis kifejezetten fehéres füstöt láttam néha jönni hátul.

Ez pedig egyértelmű jele az előtöltés hiánynak. Ez két fő okból történhet:
1. Sok üzemanyagot kap és a "vége" már nem tud elégni. A logok szerint nem kap épp keveset, de normálisnak ítéltem. Porlasztó gond okozhat ilyet, ám a porlasztó korrekciók sem vészesek, tehát valószínűtlen.
2. A befecskendezés időzítés túl kései. De ez meg mitől lenne?

Most kellene kiolvasni és átnézni az előtöltés táblákat, hogy vajon hőmérséklet függők e pl. gyanítom, hogy ugyanúgy nem, mint a 8v-nél. Hallom a hangján, hogy hidegben keményebb hangú, melegben eltompul. A meleg levegő égési késedelme több, vagyis az üzemanyag begyulladása időben tolódik előre. Ettől halkul. Igen ám, de ha ez az "okos" alapjáraton 50% levegőhöz 50% kipufogó gázt kever, akkor az drasztikusan megnöveli az égési késedelmet, közben a légfelesleget a log szerint elég soványra veszi. Elvileg persze bőven elég, de....

Az előtöltés nem változik. A meleg, oxigénben szegényebb levegő késve gyullad be, nem tud elégni a gázolaj rendesen. Kilöki a kipufogóba. Ez ha nem is üdvös dolog, és tuti fehér füstöt okoz, még elmegy. De a nyomorult a következő ütemben visszaszívja ugyanezt a kipufogógázt, ami elégetlen gázolajjal van dúsítva! És rátolja a program szerinti adagot, ami megint nem ég el. Na itt a bibi.
De akkor a progam rossz, vagy mi a csuda?

Valójában nem tudom a konkrét okát, hogy miért ilyen szűk levegőt hagy az EGR, de beugrott megint valami: töröltem a self-learnt functions-t az ECU-ból. Felejtsen el minden adaptív paramétert, kezdjünk tiszta lappal. Ez már késő délután volt, úgyhogy újra hidegen indítottam az autót. Beindult, szépen járt, semmi rántás. Mentem egy kört vele, rajta a laptop, hátha most menet közben elcsípem a rángatás okát.
De nem rángatott! Egyet se!

És a logok tanulságosak, az alapjárati légmennyiséget jóval feljebb engedi, mint paraméter törlés előtt. Hogy ez mi, ezt senki meg ne kérdezze. Programozott avulás, vagy csak betanult valamit a "kontaktos" porlasztók miatt? Mindenképp nagyon fura.
Arról nem beszélve, hogy a reset után az injektor korrekciók is lecsökkentek az elfogadhatóról a teljesen jó szintre. Az agyon piszkált 5-ös korrekciója pl 0 körül van, az 1-esé 0.1-0.2, de a többi sem sok.

Most az autó megint tökéletes, igazából csak (sok) időmbe került és egy ezresembe.

Nos ha nem csatlakozó, nem EGR, akkor vajon mi? Kábel. Mi van, ha kábelhiba? Nosza beindítottam és nekiálltam mozgatni a kábeleket. És IGEN! Ahogy mozgattam elment végleg az 5. henger.... Na jó, gondoltam szűrjük ki, box lehúz, direktben a gyári csatik fel. Járogatott, de rángatott össze vissza. Oké, akkor a gyári kábelezéssel van valami.
Keresgéltem keresgéltem és....a gyári csatlakozó kék kábelét tőben ha mozgattam, akkor újra járt, majd leállt az 5-ös. Hát jó, leműtöttem a csatlakozót. Nem volt könnyű, de két gombostű segítségével megoldható. Nem tudtam eldönteni, hogy csak a saru nem szorít eléggé, vagy belül kábel törés van. A szigetelésen látszott törés, hát úgy döntöttem, hogy atomjaira szedem a kis csatlakozót és lecserélem a kábelét.
2 órám ráment, gravírgéppel műtöttem le a gyári kábelt, visszaforrasztottam egy azonos keresztmetszetű és színű kábeldarabot.
Összeraktam és boldogan vártam, hogy jó legyen. Indítok...ééééés.....nem járt az 5-ös. Ó na neee....
Mozgatom ott ahol eddig, nincs változás. Mozgatom a box csatiját, most meg ott lehet valami. Néha bedöccen, aztán megszűnik. Nézegettem, aztán feltűnt, hogy a csatlakozó egyik vezetékénél a kis gumitömítés kintebb van. Na mondom hátha ott valami...
Konkrétan a kezemben maradt a vezeték. Ehh, ez is megvan. Ez a csatlakozó sajna bonthatatlan, így a közeli bontóból egy ezresért túrtam egyet vezetékestől. Ez már gyorsan ment. Levágtam a régit, feltettem az újat.
Indítottam. Jár az összes henger. De dadog. Nemár basszus.... ilyen nincs.Végig mozgattam újra az összes kábelt az 5-ös henger körül, és a box toldókábelén találtam egy szakaszt amit ha mozgattam, kisimult.
Fogtam, kivágtam a fő kábelkorbácstól a box vezetékét és forrasztottam újat.
Indítok, jár. Egész szépen, simán.
Gyorskötözővel mindent a helyére raktam, ami bandázst leszedtem visszatekergettem, összepakoltam és irány egy próbakör (és tankolás).
Ahogy kigurultam a kapun rántott egyet :-S Még 500m-en keresztül rángatott, aztán abbahagyta. Ááá ez nem létezik. Ezt nem hiszem el...

A fórumos cartársak egyik tippje az EGR volt, attól is rángathat. Mivel elég hozzáférhető helyen van, hát gondoltam lekapom, megnézem, nincs e leragadva.
Tíz perc alatt lent is volt, pedig óvatosan szedtem nem tudtam mi fog és hova kihullani.
A csatlakozót rajtahagytam, kifordítottam. Basszus, tök tiszta. Semmi köze a neten keringő korommal egybeépült elpusztult EGR-ekhez. Egy lehelletnyi koromréteg mindenhol, de tiszta.
Aztán Multiecuscanból indítottam egy aktuátor tesztet. Hibátlanul mozog fel-le, szép finoman. Hát úgy néz ki ez sem nyert, de legalább az EGR rendben.
A visszaszerelés "Giovannisabb" volt, mert a csavarok minősége elég silány. A jól kiszáradt alucsavarok felül szépen rákaptak, alul pedig nem. Vissza kellett bontani mégegyszer. Finoman beletekertem egy menetmetszőt a furatokba, kaptak egy kis grafitos zsírt a csavarok, és így már visszamentek szépen. Egy órám azért elment vele.
Indítottam. Nem is számítottam másra, rángatott. Sőt, igazából mostmár nagyon rángatott...Ó hogy az a...

Egy két hete, mióta bejöttek a melegebb idők, rángatózni kezdett az autó. Fura egy jelenség volt, mert teljesen hideg motornál nem, de aztán ahogy melegedett alapjáraton egyet-egyet rántott. Mintha kihagyna a gyújtás (ami ezen ugye nincs, de utoljára a Wartburgommal éltem át ilyet :-S). Ez mikor elérte a 90-es osztást a hőmérő, rendere elmúlt. Fura...

Aztán kedden be kellet szaladnom a városba a lányomért. A mélygarázsig csak a szokásos apró rántások, gondoltam majd abbahagyja, azt a pár percet ki lehet bírni. De nem így lett. A parkolóból elindulva rántott egy jó nagyot, vészüzembe tett mindent amit ért. A váltó butamódba kapcsolt. Volt N, R, és butaD, ami azt jelenti, hogy 1-esből sehova nem engedi váltani. A módok közt pedig olyan rántással kapcsolt, hogy inkább hozzá se nyúltam a választókarhoz hazáig. Hanem 40-nel 1-esben hazaszenvedtem a dögöt.

Aztán nekiálltam javítani. Az udvaron, ahogy kell. Hiszen pont ezért vettem 5 éves alig futott autót, mert annyira hiányzott nekem ez. Na hagyjuk,,,
Szóval első tipp, a csatlakozók érintkezése. ProdyG cartárs járt így, hasonló rángatás és vészüzem volt ott is.
Hát legyen, lehúztam mind a 10 csatlakozót. Tízet, mert tuningbox is van bekötve. Egyenként csiszolópapírral és egy pici reszelővel megtisztogattam az érintkezőket, majd kontakt sprayvel átfújkáltam az egészet.
Az 5-ös henger csatlakozóit különösen, mert a tárolt hiba "5. henger injektor - no signal" volt.
Egy óra alapos munka és a hibák törlése után boldogan beültem, indítottam és...
Rángatott, elég rendesen.. Na ekkor már Giovaninak (legyen az bárki, csak olasz és tervező) két szülőanyja volt...

Az autóhoz pótkerékkel együt 7db nyári kereket kaptam, mindegyiken Conti Sportcontact 3 gumikkal. Különböző állapotban. Próbáltam itthon kitalálni, hogy hova melyiket tegyem, de nem sikerült igazán összeraknom egy tuti garnitúrát. Két kerék volt amin rengeteg minta van még, a többi olyan forma-forma, még egy szezon bennük van.
Úgyhogy felhívtam a gumist, két fordulóban elcipeltem neki a rengeteg antracit Ti felnit és megkértem őket, hogy rakjanak össze nekem egy használható garnitúrát, vagy javasoljanak valamit, hogy mi legyen.
Gondoltam, hogy ha picit is indokolt, hívnak majd, hogy új gumi kell, hisz nekik az az üzlet. De nem hívtak. Másnap a megbeszélt időpontra ott voltam, már elő volt készítve a 4 frissen centírozott kerék.
És a helyszínen még variáltam picit, mert átcseréltettem egy felnit. Feltűnően le volt horzsolva a pereme. helyette egy épre átszereltettem a rajta lévő gumit. Kicsi plusz költség, de a 4 felni így már fix, nem kell tovább csereberélgetnem.

Aztán gondoltam egyet, rákérdeztem mennyiért raktározzák el a télieket. Valahogy semmi kedvem nem volt 2 fordulóban visszacipelni a rengeteg kereket. Azt mondja 4e/garnitúra. Na mondom akkor ezeket nem viszem innen sehova :-) Ennyiért elteszik, ősszel felhívom őket, időpontot egyeztetek, ők addigra lemosva előkészítik a 4 kereket. Jó szolgáltatás, jó áron.

Aztán csaptam egy próbakört, mert megvallom tartottam a 19-esektől. Bár anno ilyennel próbáltam a Ti-t és tetszett. Na.. most is. Magára talált, sokkal jobban viselkedik vele, mint a 17-esekkel. Nem ráz jobban egyáltalán, sőt, simábban veszi a rossz utakat és mintha könnyebben ugrana.

És hát szép nagyon. Viszont szegény autó így járt egyelőre, még nem sikerült egy normális fotót lőnöm róla. Most is csak az udvar sarkában, kicsit koszosan sikerült, hogy valami azért legyen itt. Na majd, ha indul a kiránduló szezon :-)

Tegnap csak városban autóztam, mégis, nagyon a 159-hez volt kedvem. Hát mentem azzal. Nemzeti ünnepen ünnepi limuzin dukál. Ilyenkor nincs forgalom, nincs dugó, lehet csak úgy kellemesen autózgatni. Kicsi kerülővel, kedvenc útvonalon.

Már hazafelé gurultam, amikor olyat csináltam amit még sosem. Nem azért előztem, hogy hamarabb haza érjek, annyira nem volt sietős. Csupán hangját akartam hallani. Egy pillanatig még el is gondolkoztam, hogy előzzek? Minek.. Aztán mégis odaléptem neki, csak hogy kicsit énekeljen, a gurulós, lassan váltogatós cruising után egy kicsit érezzem ahogy pillanatok alatt dobálja a fokozatokat.

Ezt a pedállal előhívható előadást ezt nagyon szeretem benne. A többi autós biztos gondolt magában ezt-azt. A hülye.. hova siet. Vagy kitudja. Lehet volt akinek még tetszett is.

Mindegy is, valójában nem is előzés akart ez lenni, csak pár önfeledt másodperc az 5 henger hangjával.

Egy ideje ott pihen a csomagtartóban a gázolajszűrő cseredarab. Mikor az árát közölték, azért dobtam egy hátast, de végülis a xenon izzó óta nagy meglepetések nem érnek.

A cserét eddig halogattam, mert hideg volt. Annyira egyszerűnek tűnik a csere, hogy pénzt ezért nem adok, hogy más csinálja, nekem meg fázós a kezem. De végre egy szerelhető megoldás.
A felfogató pánt csavarját kell kioldani, csöveket lehúzni és ennyi. Végül alul kihúzni a vízérzékelő csatlakozót. Előbb kihúzni, és kézben, az autóból kivéve kitekerni a szenzort. Egyébként alul zúdul a gázolaj :-)

Kb 3 perc az egész, kár volt ennyit készülni rá. A légtelenítés kicsit hosszadalmasabb mint a 146-nál. Ott két gyújtás ráadás után már hallhatóan nem bugyogott a tankba visszatérő gázolaj. Itt a kulcsot kell ki-be rakosgatni vagy 5-6-szor mire megtelik a szűrő és lelégtelenedik.

A végén még kapott egy rutin kiolvasást. A múltkor rosszul gondoltam, nem regenerált. A kilovasáskor volt 96%. Tényleg az van, hogy nem szabad erre ráállni és figyelni, mert úgy tűnik hogy pont jókor áll neki a dolognak és figyel. Azóta a regenerálás is megtörtént és nem városban. Hajdúböszörménybe kellett átugranom. Hazafelé egyértelműen észrevettem. Mikor beértem Debrecenbe még dolgozott az ügyön, de mintha észrevette volna, hogy városba értem. Jól befűtött és gyorsan letudta, így nem kellett kerülgetnem, plusz köröket futnom, mire a belvárosba értem, már normál fogyasztási értékeket mutatott, helyén volt a turbónyomás.

>> AutóápolásWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 159 2.4 Jtd Elegante 4x2 TI // 2017-02-03

A felső vízcső légtelenítő csavar után, következő típushiba ellenőrzésként bekukkantottam a kipufogó tőcsavarokra. Már lélekben készültem egy lehetséges (drága és hosszadalmas) megelőző szervízre, de ismét kellemes meglepetés ért. Már előttem ezt orvosolták. Ez egyben magyarázat arra, hogy az autó orrában miért van zölddel összejelölgetve sok-sok alkatrész. A tőcsavar csere egy viszonylag nagy bontással járó művelet, ekkor kerülhettek oda a jelölések.

A fotón az olajos csőcsonk még mindig a szívócsonk tömítésnél kifolyt olaj nyoma, ide nem ért be a kezem kitakarítani, egyelőre így marad. A motormosásnak meg nem vagyok híve.

Itt nem úgy jött az összeszokás, mint anno a 146-nál. Abba, miután kifizettem, Siófokon beültem, 10 perc múlva előzgettem a sort, 170 fölé küldtem egyenesben. Beszippantott, átvette az uralmat és így is maradt 9 évig.

A 159 más. Amikor megláttam képekről, már éreztem, hogy kell. Ha ránézek, ha bele ülök, tudom, hogy nem cserélnék semmire. Ez a külső.. ez a belső... ilyen elegáns 159-et nem is láttam még. Mégis inkább féltem tőle...
Az első utamon egy tisztességes padlógázig sem jutottunk. Csendben, nyugodtan hazahozott. Az első budapesti utamon is addig jutottunk, hogy autópályán egyszer 170-ig felgyorsítottam, aztán visszaálltam az utazótempóra. Valahogy vegyes érzelmek kavarogtak:

Gurulok csendben az M3-mason. Hiszen pont erre vágytam. A pihentető, nyugis autózásra, hogy ne vigyen "bűnbe" az autóm. De hol az élmény? Megyek 150-nel a belsőben, hallgatom a zenét, nem fáradok. Tudom, ha letaposom, akkor elrugaszkodik. De minek? Jó így, csendben 150-nel. Mindenki kisorol, elengednek. Igazából jó. De...

Aztán jött egy utam Törökszentmiklósra, hazafelé hatalmas köd. Akkor először megéreztem a nyugalom mögött azt, hogy mit is nyújt ez az autó. A tejfel ködben pontosan tudtam, hogy még akár előzhetek is. Akkora ereje van, hogy pont ennyi látótávolság elég neki. És nem emelkedett a pulzusom, nem öntött el az adrenalin. Egy adódó vészhelyzetben sem. Az autó nem engem uralt, hanem a helyzetet. Mint egy higgadt profi, csinálta a dolgát én meg nem győztem ámulni. És otthon ismét pihenten, nyugodtan szálltam ki. Ekkor már úgy néztem rá vissza, ahogy egy Alfa megérdemli. Ez szép volt..

A második pesti utat már vártam. Akartam, hogy vigyen egy kicsit. És tudtam, hogy most Csobánka fele kell mennünk. 2009-ben vezettem egy gyönyörű piros Ti-t a Zemplénben és jól emlékszem, hogy akkor ott azt mondtam, hogy egyszer kell egy. 7 évre rá itt ülök a sajátomban és várom a pillanatot ami emlékeztet hogy miért is akartam én Ti-t. Csak a lelkesedés volt akkor túl nagy? Aztán elértünk Csobánkáig, elhagytuk a falut, finoman megnyomtam a "sport" gombot és jött aminek jönni kellett.

Egész elképesztő. Így már rémlik, hogy miért is akartam én Ti-t. Továbbra is minden pillanatban a biztonságérzet a meghatározó, nincs az a brutális adrenalin fröccs. De minden megvan ami egy irreális, fizika határait feszegető autózáshoz kell. És bármeddig. Nincs fáradás, nincs olyan, hogy jó, elég volt ez a pár kanyar nehogy baj legyen. Ezt érezni kell mindenkinek aki kicsit is szeret vezetni. Azt, hogy ez az autó mennyire tudja, mennyire ki vannak tolva a határai. Egy pillanatra sem rémít meg, úgy sodródik, gyorsít, fékez a vizes kanyargós aszfalton, hogy közben nincs dráma.. csak elképesztő tempó.

Az autót elhozva az első hideg reggelen szembesültem azzal a fura hanggal. Elsőre azt gondoltam, hogy a váltótól jön. Aztán felnyitva a motorháztetőt egyértelmű lett, hogy a hosszbordás szíj felől jön. Ahogy egyre hidegebbek lettek, az is feltűnt, hogy kormányzásra hangosodik. Vagyis: szervo pumpa
Azzal a lendülettel meg is néztem a folyadék szintet. És igen, a MIN jelzésen volt éppen.

A váltó olajcserekor átnézték nekem a kormányművet is, nem találtak szivárgás nyomot. Reméltem, mert a szerviz történet szerint pár tízezerrel ezelőtt cseréltek benne kormányművet, tartályt, pumpát. A folyadék feltöltése után a hang egyelőre eltűnt.

Update : Megelőzésképpen a korábbi bejegyzésben említett LubeGuard-ból töltöttem bele egy kis adagot.