Mutasd

>> Esemény2014-04-03

Tegnap felkerültek a nyári kerekek. Téliek szépen eltakaritva.
Futómű szemrevételezve, semmi galádságot sem vettem észre, fékek is még jók bőven elől-hátul

Viszont ami ezután jött az nem volt vicces, a próbakörön.
Észrevettem hogy magasabb lett az alapjárat, betudtam annka hogy kevés az autóban a gázolaj bár nem tudom hogy jutottam ilyen összefüggésre.
Ekkor az alapjárat indítás után egy kicsit normális volt majd utána felment 1000-re és ott maradt.
Ezután teletankoltuk a kocsit de nem változott meg az alapjárata.
Fogyasztás 7,5 számolva, épp 900 km-nél tankoltunk.

Tehát az esti próbakörön kerékfujatás meg utánhúzás után 20 km után a kocsi elkezdett látványosan nem menni, persze hibajelet nem láttam mert a falazott EGR miatt perpill az konstans.
Aztán jött az ASR, VDC, Hillholder kiesés.
Ezután kikapcsolta a navit.
Na mondom innen jó lesz gyorsba hazafele irányulni csak 15km volt hátra.
Hát 2 percre rá lakott területről kiérve az autó kilőtte a tompítottat is, korom sötétben....
na mondom akkor most vészvillogó be és félreállunk hát nem jött össze, kilőtte a vészvillogót is, ekkor már 1500 volt az alapjárat.

Nagynehezen félreálltunk, sikerült úgy hogy meg se törjük a vaksötétben...
Leállítás kb 15. gombnyomásra sikerült, ezután persze a kulcsot sem akarta kiadni.
Mikor kiadta engedett ismét vészvillogózni
Ez a szisztéma elég ijesztő számomra....
Persze az alacsony akkufesz miatt a csomagtartó sem nyílt, hogy kivegyük a vonószemet....

ezután hívtuk az ADAC-ot, 1 órán belül kint volt a tréler, bebikázta a kamionról a szaki majd a 159 saját lábon állt fel a trélerre, a diagnózis egyértelmű volt, generátor elment vadászni....

Egyenesen elvittük az itteni szerelőnkhöz, akivel reggel találkoztam is hogy nem véletlenül termett nála az autó...vittem magammal Ruszi cartárstól vett generátort is amit előre megéreztem hogy kelleni fog...
persze ez sem klappolt mert be van állva.... nem értem.
Ezt a generátort egy kollégával elküldtem Magyarországra egy gyors hétvégi rendbehozatalra mivel a szerelő 570 euroért tudna hozni bele.... hát azt nem szeretném...

Szóval az autó egyenlőre várja az új áramtermelőjét....