- főkép
>> EgyébAlfa 156 2.5 V6 24v // 2019-08-16

Tető alatt megint. Szarabb mint volt, mikor letettem.

 
>> EgyébAlfa GT 1.9 JTDm Progression // 2019-07-23

Az egész történet évekkel ezelőtt indult. Kocsi kellett, mert összeköltöztem párommal, és az olaszt sajnáltam az utcán tárolni. Már akkor is nézegettem Grande Puntot, GT-t, szigorúan 1.9 diesel motorral.
Aztán Saxo VTS lett, de az egy másik történet, meg az is hogy utána miért lett Volvo V70 T5-öm...
Naszóval a kapcsolatnak vége lett , sajnos a szép Alfámnak is, így elkezdtem nézegetni valami futkározós kocsit a Volvo helyett, mert az egy közlekedő edény, nagy, kényelmes, erős, de semmi élet nincs benne. Így lett Panda 100HP-m...
Cimborám, akit nem kívánok nevén nevezni, párszor szóba hozta, hogy egy ismerőse autót kénytelen cserélni, és hogy milyen megkímélt, karban tartott stb, a srác régi autója, valaki biztos jól fog járni vele. Néha említette, hogy épp hogy állnak az autócsere programmal, keresik a megfelelő utódot, stb. Arról is beszámolt, mikor megtalálták. Az a megtiszteltetés ért, hogy cimbora levitt magával AlfaCityre, egy strandkorlát-kék GT-vel. Már nem először ültem benne, és tetszett ahogy mozog (persze a futómű picit optimalizált volt, meg motorikusan sem az elérhető alap benzines verziót birtokolja, hanem a kínálat másik végét, szóval az az út egy bussojárás volt :D ). Út közben szóba került a barátja autója, megint végig kellett hallgatnom, hogy mennyire jól fog vele valaki járni, stb. Aztán poénból megkértem, érdeklődje már meg, mennyi kagylót kellene adni érte. Tesztnek jó volna, ha ez a gép is megkotlik alattam, akkor
bennem van valami komoly hiba. Picit meglepődtem az áron, mert többre számítottam, de nem árulni akarta a kocsit, hanem eladni. Hazafelé megnéztem magamnak, mentünk egy kört vele, meggyőzött, így pici gondolkodási időt kértem. Aztán pár nap múlva jeleztem, hogy meg se hirdesse, elhozom. Ma a nevemre vettem, 3 napja nálam van, és még működik!

 
>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 24v // 2015-08-13

Felkerültek az új nyári gumik, a felújított felniken. A karosszériamunkák is elkészültek, alváz és üregvédelemmel kiegészítve. Felkerült a nagy méretű matricarendszám is, az első lökhárítót kisimíttattam a rendszám alatt. Felkerültek a sportcsomagos küszöbök, amiket még a TS-re vettem anno. Kapott az autó egy pár új első lámpát is a xenonos-projektoros lámpák helyett. Még a hátsó sárvédőknél előfordulhat idővel probléma, az egy másik projekt lesz majd, egyelőre nincs gond. Következik a motor, a futómű és a beltér renoválása.

>> EgyébAlfa 156 2.5 V6 24v // 2015-05-12

Elkezdték szétbontani a vasat, ahogy láttam. Pocsék így látni.

>> EgyébAlfa 156 2.5 V6 24v // 2015-03-11

Mivel kopottak voltak a nyári gumiim, be kellett szereznem egy másik szettet. Ha már így adódott, a nyári felniimet is elküldöm felújítani, így most azok is gumi nélkül hevernek a pince padlóján.

 
>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 24v // 2015-02-20

Mivel korrodálódtak a sárvédők is, nem csak a küszöbök, így beszereztem egy pár bontott sárvédőt. Ma jöttek meg, lekerültek a többi cucc közé.

 
>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 24v // 2014-12-29

Már 2 hónapja áll a kocsi a garázsban, mivel lejárt a műszaki vizsgája, és kivágtak előműszakiról az ültetés, a xenonok, egy kopott gumi, első-alsó szilentek és a nem gyári méretű kerekek, a világító légzsáklámpa és a korrózió miatt, ami picit elszabadult. Kerestem egy jó karosszériást, január-február körül talán neki tud állni a küszöbök kijavításának, utána már csak futóművet, kerekeket, lámpákat, katalizátort kell vennem, és műszakizhat a vas. Nyárra talán megint használhatom végre, már hiányzik. Még egy pár első sárvédőt vennem kell a karosszérialakatos kérésére, mert azok alja is pocsék állapotban van.

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 24v // 2014-07-30

Nem hűtött rendesen a klímám, így meglátogattam egy autószerelőt. 160g gáz lett lefejtve, és 650 g ment vissza. Most hideget fúj. Egy évig, vagy míg meg nem javíttatom, jó lesz. :)

>> EgyébAlfa 156 2.5 V6 24v // 2014-06-08

Már egy ideje furán járt indításkor a motor, fulladozott, stb. Mostanában csatlakozott hozzá az a jelenség is, hogy tartósan 2000-2500 fordulaton használva a motort, rövid torpanásokat lehet érezni. Megnéztem a fojtószelepet, az relatíve tiszta, a légtömeg-mérő sem néz ki mocskosnak, jövő héten a diagnosztika talán ad valami iránymutatást, merre tapogatózzak. :) Addig igyekszem keveset használni.

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 24v // 2014-05-21

Néha kivillant az ABS hiba lámpa a műszerfalon. Átmozgattam a kábeleket, és arra jutottam, hogy kontakthibás a jobb elején a jeladó kábele. Áthelyeztem a kábelt úgy hogy kormányzáskor ne mozogjon akkorát, azóta a hiba nem jött vissza. Majd cserés lesz ez a kábel is.