Most már 1 hónapja használom, egy darabig még naponta is járogattam vele.
Egyszerűen döbbenetes, hogy ez ilyen.
Hogy 1985-ben bementél egy alap hátsókerekes családi Alfaért a szalonba, és ezt kaptad.
Nem valami lebutított, orrtolós ikea szekrénysort, hanem egy gyönyörű, tényleg kompromisszummentesen őszinte, döbbenetes hangú, tágas, jól felszerelt szeretetgombócot, amit vezetni kell, amit olyanoknak építettek, akik szeretnek vezetni...
A mai, lebutított ember képtelen felfogni milyen jó dolog egy ilyen autóval járogatni.
De tényleg, ezt senki sem érti. Szaralfa, öreg, minekez...
Én megértem őket, ezt látják mindenhonnan. Tényleg, járj autóval munkába 3 km-re a belvárosban, keress parkolóhelyet ott, aztán otthon, örülj az 5.4-es átlagfogyasztásnak meg a húsz légzsáknak, a távolságtartós tempomatnak és annak, hogy gyakorlatilag semmi közöd a vezetéshez.
Ehhez képest egy ilyen autó hangos, büdös, nem is biztos, hogy gyors, de mivel hátul hajt ezért ésszel kell vele menni...
Nem a mai koordinátarendszerbe való autó ez. Nem is a pesti forgalomba, de nem is az m7esre péntek délután 180nal letolni a bmwket.
Hogy akkor mi a francra?
Egy hosszú nap után beülni, betenni a kedvenc zenédet -de csak ha nem elég a Bialbero hangja-, és amikor már senki nincs az úton, elmenni vele kanyarogni. Amikor nem érdekel a minimum 11 liter fogyasztás, amikor nem jelent semmit, hogy van-e nálad gyorsabb a világon...
Vagy csináld meg szombat hajnalban. Kelj fel csak emiatt 5-kor, igyál meg egy kávét, nyisd fel indulás előtt a motorháztetőt, csekkold vallásosan az olajszintet, simogasd meg a műszerfalat, gurulj ki a Szentendrei úton, fordulj el Pomáz felé, menj fel Dobogókőre, aztán reggelizz meg Esztergomban, még mielőtt a nyári nap felforrósítaná az aszfaltot.
Erre van. Ezt kell élvezni benne. Ilyenkor érzed azt, hogy megéri élni.
Ez akármit megér. Ez a boldogság. Forza Alfa Romeo.
(Átírattam. Továbbra sem értem mi kerül ennyibe ezen.)
