Blog >> csomagtartó >> túrázás
Megvolt azt első síelés Júliával, és remekül sikerült.
Kezdjük az egyetlen negatívummal (ez ugye nagyon tulaj függő): a Giulia fórumon is beszéltünk erről, tudtam hogy kompromisszumot kötök amikor megvettem az autót de a Giulia helykínálata nem elég 3 gyerekhez. Kényelmesen síelni menni legalábbis nem. Hacsak nem hegymászókkal utazik az ember akik grammra ki tudják számolni hogy mi az a minimum felszerelés amire szükségük lesz egy út alatt...
450 literes síbox ment a tetőre, az meg is telt a sílécekkel, boarddal, bakancsokkal, bukósisakokkal és a hólánc is már csak oda fért be.
A legnagyobb gond nem is a csomagtartó mérete hanem a formája. A futómű miatti íves betüremkedések miatt például egy nagy bőröndöt nem lehet rátolni bal vagy jobb oldalra a falra így marad egy nehezen kihasználható hely az egyik oldalon, a másik oldalra állítva pont befér egy kabin méretű bőrönd. A felső merevítő miatt viszont a felső sorban elhelyezett,.vagy élére állított bőröndöket sem lehet teljesen hátratolni, a hátsó üléstámla döntőgombja miatt viszont néha erővel kell bepréselni a felső bőröndöt ami nem túl jó érzés.
Így marad az a kevésbé elegáns megoldás, hogy miután bent vannak a bőröndök, a hátsó ülések ledöntésével meg lehet pakolni a még megmaradt kihasználatlan helyeket.
A másik gond ugye a tekintélyes méretű kardánbox ami a hátul középen utazónak csökkenti a mozgásterét.
Ha ezen túltette magát az ember akkor viszont kezdődhet a móka :)
Sokszor szoktam (csak félig-meddig poénból) azt mondani hogy nekem csak egy elvárásom van egy autóval szemben: hogy felfelé is úgy menjen mint lefelé. És a jó hír az az hogy Giulia 5 emberrel és teli síboxszal is felmegy Graz után az A2-n a hegyre úgy hogy az autópályán is lehet még előzgetni ha úgy adja a sors (és úgy adja mert ott végre az autópályán is van értékelhető kanyar :). Jó ez a 8 gangos váltó, 120-nál is vissza lehet kapcsolni és bár ekkora plusz súllyal már nem fogsz az ülésbe tapadni a gyorsulástól de rövid időn belül el lehet lépni a kihúzódó autótól.
700 km után átalakul a táj és a vulkáni alpesi hegyek után megjelennek a Dolomitok csipkés hegycsúcsai, a látvány amit mi annyira szeretünk. Az osztrák-olasz határon átkelve az útminőség nagyot változik (-> romlik), pedig az ugye még dél-tirol - félig olasz de még mindig nagyon osztrák - cserébe kanyarból is több lesz. És pont ez a környék legnagyobb vonzereje, a két mentalitásból összegyúrt egészen fantasztikus világ. A szállások, sípályák osztrák minőségűek, a kaja már nagyon olasz, kicsit még osztrák, az emberek is lazábbak mint észak tirolban, és némelyik hüttében olyan házi tésztaételeket vagy pizzát kap az ember ami simán veri a legtöbb itthoni étterem színvonalát.
Szálláson plusz súlytól megszabadítjuk a Giuliát és másnap indulhat a kanyarvadászat. Pályáig és sípályán egyaránt. Dél-tirolban egyébként nem sok Alfát látni, gondolom az osztrák gyökerek miatt ott is inkább a német prémium dívik, és a vezetési kultúra is inkább osztrák legfeljebb észak olasz, ami cserébe lehetőséget ad arra hogy a szemet gyönyörködtető szerpentinek rövidke egyeneseit és belátható kanyarjait kihasználva megelőzzük óvatosan araszoló olasz és kicsit tempósabban araszoló lengyel barátainkat.
Na erre is bőven elegendő a 200 lóerő, így a sípályákhoz vezető utak legalább annyi élvezetet jelentenek mint maga a sielés :D
Kint végre a business csomagba pakolt okosságokat is ki tudtam próbálni pl eddig még sosem éreztem hogy szükségem lenne a túléléshez a kormányfűtésre, de egy -11 C-os éjszaka után igazából kellemes érzés egy meleg kormányt forgatni. Az ülésfűtést sem sokszor használtam mert itthon garázsban áll az autó, de ilyen hidegben ennek már van értelme. Mondjuk a jégtelenítés logikájára nem tudtam rájönni, 3 ból 1-szer indult el a motor beindítása után, kétszer csak az autóval való elindulás után - aminek ugye funkciójából adódóan nincs sok értelme....
A 10 liter alatt maradó fogyasztás azt gondolom elfogadható lenne tekintettel a telipakolt autóra és síboxra, és arra hogy Graz után például 30 kilométeren 700 méter szintkülönbséget kell legyőzni majd Villachba leereszkedve fokozatosan emelkedni az 1200 méteren lévő alaptáborig, különösen akkor ha az ember valamiért 148-ra állítaná be a tempomatot, ami már csak azért sem javasolt mert az A2 és a B100 is tele van pakolva traffipaxokkal (ennek kiértékelése még tart...).
Jó hatással van viszont a fogyasztásra a rengeteg alagút ahol épeszű ember nem száguldozik, illetve az autópályát elhagyva a B100 javarészt jól autózható hosszú egyenesei, elnyújtott kanyarjai és pár kilométer erejéig élvezetesen kanyargós részei.
A Dolomitokban végre értelmet nyer az Alfa közvetlen kormányzása, gyors váltója, az autózás örömére kihegyezett futóműve. Míg Ausztriában az embernek eszébe sem jut a DNA kapcsolóhoz nyúlni az olasz oldalon hirtelen ellenállhatalan késztetést érez arra hogy gyakran "D" módban felejtse a kapcsolót - egyetlen hátránya ennek ha az autóban nem mindenki érez hasonló késztetést - de hát azoknak ls a kedvére kell tenni néha akik szeretik a tempós kanyarokat :D
És ezek az országutak és a Dolomitok szerpentinjei azok amik még élvezetesebbé tesznek egy csodálatos, napsütötte, havas tájon eltöltött hetet.
