Az autó két és fél éve van nálam, komoly gondokat nem produkált. Ahogy általában az autóimnál, nála is igyekszem apró lépésenként az állagmegőrzésen túl is hozzátenni valamit. A 159-ezt egy profi fényezés korrekció/polírozás formájában kapta meg. Nem volt nagyon rossz állapotban, de az előző gazdi kutyusainak a nyomát is viselte itt ott, és nálam is került rá pár apró karc. Egy jégkáros szakemberrel a motorháztetőből anno kivetettem egy kis horpadást, akörül is látszottak halvány karcok. És úgy egyáltalán, nem tündökölt már a gyári fényében, volt egy fura opálos réteg rajta.
Egy ideje keresgélem, hogy hova vigyem, kire bízzam, aki profi munkát végez. Budapesten van egy-két híres neves műhely, de az nekem nem megoldható, hogy oda vigyem, napokra otthagyjam. Valamiért most év elején találtam rá egy debreceni mosóra, akik polírozást is hirdetnek. Gondoltam ha más nem, egy átlag polír is megteszi elsőre, rákeérdezek. És szerencsém volt, duplán. A hölgy akivel beszéltem, azzal kezdte, hogy persze, vállalnak, de nem 20-30e lesz. És 2 nap legalább. Két ember nyúlhat polírgéphez náluk, a hely tulajdonosa és a fényező szakembere. Na innentől tudtam, hogy jó helyre jöttem. Hétfő reggelre várták az autót, itt ért a másik meglepetés. A tulajdonos egy volt osztálytársam. :-) Így aztán végképp bátran hagytam ott nekik a gépet.
Két és fél nap, két ember fejenként 20 óra munkája. Külön helyiséget tartanak fenn polírozásra. Nagy üvegajtók, tükrök és mobil led munkalámpák. Végre végre, nem az udvaron "flexelik" körbe. Pont ezt kerestem. Az autóban bent hagytam a javító stiftet, használták is.
Ma mentem érte, az utolsó simításokat végignézhettem. K2 Gravon réteggel fejezték be a műveletet ahogy figyeltem. Négyzetcentinként. A srácok szerintem szerették az autót, láthatóan gyönyörködtek a formájában. Én leesett állal sétálgattam körülötte. Most ahogy kinéz, az egész fantasztikus. Hogy hónapok múlva is egy hologram mentes fényezésű autó lesz e azt csak remélem, de a hozzáállást és alaposságot látva, nem hiszem, hogy gond lesz. Most egy hatalmas tükörfelület az egész. Sehol egy karc, lett egy közel hibátlan fényezésű autóm. Illetve mostmár kettő :-)
A képek polír előtt és után készültek. Közben a bőrápolást is megcsináltam a szokásos AutoGlym ápolókkal.
3
471